Gazdátlan ebek országa: Márton Attila különvélemény

Ha arról beszélünk, miért is van ennyi kutya a menhelyeken, nem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogy amennyiben egy csomó kutyára egyáltalán nincs szükség, mégis miért születnek meg egyáltalán?

Magyarországon óvatos becslések szerint 2-3 millió kutya él. Mondhatnánk, hogy ebből az következik, mennyire kutyaszerető nemzet vagyunk. Ha ez igaz lenne, a kutyák szerető otthonokban élnének a zsúfolt menhelyek helyett.

Egy kis matematika

A képlet egyszerű. Ha több kutya van, mint amennyit az ország lakossága tartani akar vagy tud, lesz egy populációnk, aminek nem jut otthon. Mivel a szabadon bolyongó ebek számos veszélyt jelentenek a társadalom és a kutyák számára is, ezért valahová tenni kell őket. Így jobb esetben maradnak a menhelyek, sintértelepek.
Ha kevesebb, a későbbiekben feleslegessé váló négylábú születne meg, kevesebb otthontalan állat is lenne.

A cukiságtól az anyai érzésekig

Az ivartalanítás-ellenesség mind a mai napig népszerű dolog, az évek óta tartó folyamatos kampányok ellenére. Csak az indokok azok, amelyek változtak. Még úgy is, hogy tudjuk, egy ivaros kutya öregkorára számos egészségügyi kockázatnak van kitéve.
Az ivartalanítás elutasításának fő oka most már nem a „te mit szólnál hozzá, ha neked levágnák?” rigmus. Persze, néha még ezzel is lehet találkozni. Csakúgy, mint azzal, hogy minden kutyának legalább egyszer szülnie kell.

A legújabb trendek szerint kegyetlen dolog megfosztani a kutyát az anyai örömöktől. Sokan hiszik, hogy amikor az anyakutya hormonháztartása felbolydul és felélednek az ösztönök, ugyanazokon az érzéseken megy át, mint amikor saját fajunk életet ad egy utódnak. Azt hisszük, hogy a kedvencünket ugyanaz az életérzés járja át, magunkat pedig nagyon boldog és büszke nagyszülőknek érezzük. Ezt a helyzetet nagyon sokan szeretik, és ez az, ami már nagyon sok állatot juttatott menhelyre.

Sok kicsi sokra megy

A kölyökkutyák cukik, és jó dolog az, amikor van belőlük pár otthon. Viszont ez tart pár hétig, és utána új otthonra lesz szükségük. Otthonra, ahol békében, igényeiknek megfelelő módon, róluk gondoskodva leélhetik életük hátralévő részét. Nem pár hétig, hónapig, hanem az esetek többségében több, mint tíz évig.
Amikor ölünkbe pottyan egy alomnyi kölyökkutya, az nem csak a kezdeti örömről és a pár hétnyi cukiságcunamiról szól. Hanem arról a felelősségről is, hogy ezeknek a jövevényeknek a jövőjét biztosítsuk.

Ezek a házi szaporulatok teszik ki az ország kutyaállományának tetemes részét. Azért születnek meg, mert kell valami vidám dolog a befásult hétköznapokba. Vagy azért, mert a kutya kiugrott a kerítésen és a dolog „megesett”. Vagy azért, mert majd a kölykökért kapott pénzből lehet menni nyaralni.

Sokan gondolják úgy, hogy semmi baj azzal, ha nála időről-időre megszületik négy, hat, tíz kiskutya. Ez csak annyi, amennyi. De ha jó pár ezer ember gondolja ugyanígy, akkor éves szinten akár több tízezer kutyáról beszélünk. Szépen, egyesével mindenki hozzáadja a saját szaporulatát a hazai kutyaállományhoz, amelyből a menhelylakók is kikerülnek.

Akik pedig – és belőlük jó sok van – egy kis mellékes keresetkiegészítésként tekintenek erre, őket meggyőzni senki sem fogja, hogy ezzel hagyjanak fel. Egyre többször – szerencsére azért még nem túl gyakran – bukkannak fel olyan vélekedések is, hogy békén kéne hagyni azokat, akik szaporításból élnek, mivel nekik is valamiből elő kell teremteniük a kenyérre valót.

Sok a kutya az országban. Rengeteg. És aki ezt még azzal tetézi, hogy ehhez hozzátermel jó néhányat önös indíttatásból, sok mindennek nevezheti magát, csak kutyabarátnak nem.
Ha belátja, ha nem, ő is hozzájárul ahhoz, hogy az országban ennyi eb sínylődik és éli le életét egy menhely kennelsorán.
Ha kevesebb születne meg „csak úgy”, konkrét célok és biztosított jövő nélkül, a menhelyre bekerülő kutyák száma is csökkenne idővel. És „csak” azok problémáit kéne megoldani, akiket akármilyen más megfontolásból utcára tettek. De erről majd egy másik alkalommal…

(Képek: Getty Images Hungary)