Pórázrángatás és vízzel locsolás: a tréner szerint a kutyák tanításnak nem lehet része a fájdalomokozás

Amikor ideális esetben egy érzelmi, ugyanakkor tudatos döntés következményeként hazahozzuk az új családtagot, nem dőlhetünk hátra, sőt a neheze még csak ekkor jön: a kutyával ki kell alakítanunk egy kiegyensúlyozott gazdi-kutya kapcsolatot.

Nem szabad felülni a szigorú kutyaiskolák nevelési elméleteinek, amibe ugyanúgy belefér a földre rántás, mint a vízzel locsolás. Szakértőnk, Sz. Látó Judit kutyatréner és kinológus egyetemi hallgató elmondja, mi mindent ronthatunk el, ha ilyen módszereket vetünk be a neveletlen új kutyánknál.

– Milyen tapasztalataid vannak a kutyaiskolákkal?

– Sz. Látó Judit: Dolgoztam trénerként kutyasuliban, mert hiányzott a csapatmunka, aztán időközben kiderült, hogy nem ugyanúgy gondolkozunk a kutyanevelésről; akkor felálltam, és eljöttem. Azt gondolom, hogy a tanításnak nem lehet része az fájdalomokozás: a rántás vagy a fojtás. El lehet érni más pozitív módszerekkel is, hogy a kutya figyeljen a gazdájára, amelyek ráadásul sokkal mélyebb kapcsolatot is eredményeznek.

El kell fogadni, hogy a kutya egy értő, érző, független lény, akinek lehet rossz napja.”

Sajnos ma Magyarországon több kutyaiskolában is azt tapasztaltam, hogy ösztönből nyúlnak a kutyához: még a régi, dominancián alapuló módszereket használják, és nem veszik figyelembe az új etológiai kutatási eredményeket. Az ELTE Etológiai Tanszéke világhírű, ahol ma is komoly kísérletek folynak. Például én is elvittem az egyikre a Dömper nevű kutyámat, ahol a figyelmet vizsgálták. Magam is meglepődtem a saját kutyámon, akiről bulldogként azt olvashatjuk, hogy makacs, és inkább ne is vigyük suliba, mert semmi értelme. Ehhez képest olyan nagyon meg akart oldani (nekem!) egy feladatot, hogy a kutatást irányító hölgy is csak nézett, hogy bulldogtól ilyet még nem látott.

Büszkén mondhattam erre, hogy mindennek az alapja a nagyszerű kapcsolatom a kutyámmal.”

Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy állandóan gügyögök neki és jutifalattal tömöm (általában ezek a sztereotípiák a pozitív neveléssel kapcsolatban). Nem etetem, hanem jutalmazom – ami nagy különbség –, ráadásul nem folyamatosan. Viszont következetes és szigorú vagyok. Simán rászólok, ha kell, és mivel erős a kapcsolatunk, hallgat is rám; nincs szükség durva módszerekre (amihez nem is nyúlnék).

– Melyek ezek a kerülendő durva módszerek?

Sz.J.: A fojtó póráz igenis rossz a kutyának, hiszen fulladásérzéssel jár. Bármelyik kutyára rárakhatunk egy retrieverpórázt (ami szintén fojtópóráz, hiszen ugyanazon az elven működik), kétszer megrántjuk, és esetleg azt tapasztaljuk, hogy a kutya megteszi, amit kérünk. Engedelmeskedik. De vajon figyelni is fog rám? Lesz valós kapcsolódás? A válasz az, hogy nem. Mondok is rá egy tökéletes példát. Egy hölgy kliensem a menhelyről kihozott kutyájával érkezett hozzám. Elmondása szerint a 10 kilós kutya agresszív és már csak szájkosárral meri bárhová is vinni.

Amikor találkoztam a kutyával, figyelt rám, behívható volt, nem találtam problémát. Hogy miért? Azért, mert velem kapcsolatban nem volt rossz tapasztalata.”

Kiderült, hogy a gazdáját a kutyaiskolában arra utasították a kiképzők, hogy ha a kutya húzza a pórázt vagy nem fogad szót, le kell locsolni egy flakon vízzel. Ezzel a problémát nem oldották meg, ellenben elültették a kutyában a rossz érzést, hogy túl sok ember és kutya van körülötte egyszerre, össze-vissza rángatják és még le is locsolják vízzel. Az embereket összekapcsolta a kicsi kutya a negatív élményekkel. Ebből próbáljuk most rehabilitálni őt.

– Mi az, amit feltétlenül meg kell tanítani egy kutyának ahhoz, hogy hallgasson rám?

Sz.J.: Én sem csak cukiskodom a kutyával, hiszen vannak helyzetek, amikor meg kell fognom a nyakörvénél fogva, hogy megelőzzek mondjuk egy balesetet; de még csak ez sem szükséges, ha megtanítom a kutyámat, hogy figyeljen rám. Nézzen a szemembe! A kutyának azt kell megtanulnia, hogy a neve épp ezt jelenti. A kutyának nincs éntudata, számára a név, a szó egy viselkedést jelent. A nevének elhangzása ez esetben azt, hogy a „szemedbe nézek, figyelek rád”. Ez az alapja mindennek. Utána jöhet az, hogy mit kérünk tőle.

Nagyon sok probléma abból fakad, hogy a kutya már gyűlöli, amikor kutyaiskolába viszik, mert tudja, hogy rángatni fogják, ő pedig védekezni szeretne.

Azt is tapasztalom, hogy agyonnyomjuk a kutyáinkat az elvárásainkkal: túl sokat akarunk tőle és túl gyorsan. Ezért az utat, a közös tanulást már nem is élvezzük, mert csakis a kitűzött cél, „a tökéletesen engedelmes kutya” víziója lebeg a szemünk ellőtt. Nyomasztó lehet a nagycsoportos foglalkozásokon kezdő kutyásként, amikor látjuk, hogy a másiknak már megy, elbizonytalanodunk, hogy nekünk miért nem. Befeszülünk, amit megérez a kutya is. És ezzel be is kerülhetünk egy negatív spirálba, ami biztos, hogy nem szolgálja a kiegyensúlyozott kutya-gazdi kapcsolatot.

– Milyen kutyaiskolát érdemes választani?

Sz.J.: Azokat a kutyaiskolákat tartom jónak, ahol először a gazdi-kutya kapcsolatra koncentrál a tréner, majd, miután létrejött egy magabiztos páros (ami több alkalmat is igényelhet), jöhet a csoportos képzés (maximum 5 kutyával, akik mind hasonló szinten állnak). Egészen más hangulatú lesz így a tréning, ebből már lehet együtt fejlődni, és a kutya figyelmét akkor is bekérni, ha rengeteg más inger éri (például más kutyák társasága).

Nagyon fontos, hogy ne csak akkor figyeljünk a kutyára, amikor nekünk van elvárásunk felé: nem mindig nekünk kell irányítani a sétákat, és az se tragédia, ha azt látjuk, hogy a kutyának épp nincs kedve hozzá. A kutya ilyenkor azt tapasztalja meg, hogy értjük őt. Ez megnyugtató számára, és legközelebb is jelzi az igényeit. Mennyivel jobb egy ilyen kapcsolat, ami a megértésen és a bizalmon alapul! Így válhat egy kutya valóban az ember társává.