Gazdijogsi képzésen jártunk: ezeket az ismereteket sajátíthatod el te is, akár online!
2021. október 23
2021. október 23
A Gazdijogsi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Agrárminisztérium idén ősszel indult ingyenes oktatási programja. Célja a leendő vagy jelenlegi gazdák oktatása a felelős állattartásra. A tananyagot jelenléti képzés során az Állatorvostudományi Egyetem kétnapos kurzusán vagy online is elsajátíthatják az érdeklődők.
Biztosan sok kutyatartó hallott már a Gazdijogsi képzésről, és talán már olvasóink közül is sokan átnézték a tananyagot vagy vizsgáztak is belőle. Hogy pontosabb képet kapjunk arról, hogy hogyan is zajlik ez a kurzus, és miről esik szó az oktatás során, elmentünk az október 19-20-án tartott egyetemi képzésre.
Bár egyelőre a Gazdijogsi önkéntes alapú, elvégzése pedig nem jár további jogosultságokkal, a program nem titkolt célja, hogy a jövőben ennek elvégzéséhez kössék a kutyatartást. A képzés pedig teljesen ingyenes és emellett rendkívül hasznos is. A jelenléti oktatásra napokon belül beteltek a helyek, és 2600-an regisztráltak már a honlapon is. Annak, akinek nem jutott hely a kétnapos kurzusra, nem kell aggódnia, hiszen az e-learning tananyagból otthon is elsajátíthatja a felelős kutyatartás alapjait. Az oktatás során a résztvevők nyolc fejezettel ismerkedhetnek meg, a végén pedig online vizsgát is tehetnek, ami 65 ponttól számít sikeresnek. A teszttel többször is lehet próbálkozni és fél óra áll a kitöltő rendelkezésére. A program elsődleges célja a felelős állattartásra való nevelés, illetve az, hogy a kutyatartók úgy éljenek együtt kedvenceikkel, hogy azáltal másoknak ne okozzanak kellemetlenséget.
A következőkben sorra vesszük, milyen témakörökkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és hogyan zajlik egy jelenléti képzés az Állatorvostudományi Egyetemen.
A jelenléti képzés az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának közreműködésével jött létre. Az előadások már a programfüzetben feltüntetett táblázat alapján is ígéretesnek látszottak. Többek között Dr. Lorászkó Gábor, Prof. Dr. Fekete Sándor György és Dr. Vetter Szilvia PhD. is tartott prezentációkat. Miről szóltak ezek?
Ha kutyát szeretne valaki maga mellé, az az egyik legfontosabb lépés, hogy jól átgondolja, milyen kedvenc is illik hozzá. Nem elég, hogy egy eb aranyos vagy szép, hiszen könnyen meglehet, hogy olyan temperamentummal rendelkezik, ami beilleszthetetlen a leendő gazdi hétköznapjaiba. De még a fajta kiválasztása előtt át kell gondolni azt is, hogy egyáltalán való-e hozzá kutya. Van-e rá elegendő ideje, anyagi kerete és tud-e 10-15 éven át maximálisan gondoskodni az ebről, kielégíteni annak igényeit? Már az is felelős döntés, ha azt mondja valaki, hogy nem. Hiszen nem mindenki életébe illeszthető bele egy kutya. Sokan tartanak úgy házi kedvencet, hogy nincs is rá idejük, napi 10-12 órát nincsenek otthon, az állat pedig egyedül kuksol a lakásban. Az is felelős döntés, ha azt mondjuk: ez nekem most nem fér bele. Ettől még lehet szeretni az állatokat, és ezzel is megmutathatja valaki, hogy tiszteli is őket.
Az alábbi videóban Márton Attila beszél arról, kitől érdemes kutyát vásárolni:
A kutyaválasztás szempontjairól Dr. Tóth Szabina állatorvos és a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány egyik alapítója tartott két 45 perces előadást. Részletesen sorra vette, mi alapján érdemes meghozni a döntést, kölyköt vagy idősebb ebet, fajtatisztát vagy keveréket, mekkora mozgásigényű kedvencet válasszon a leendő gazdi. Beszámolt a tenyésztés és a szaporítás különbségeiről, illetve részletesen beszélt a kutyatartás várható és váratlan költségeiről is.
Ahogyan azt az e-learning anyagban is kiemelik, a Gazdijogsi képzésnek nem célja, hogy a kutyatartó teljes részletességgel ismerje az ebek anatómiáját, nagy vonalakban azonban érdemes tisztában lenni ezekkel. Dr. Lorászkó Gábor állatorvos, egyetemi docens részletesen bemutatta a kutya csontvázát, fogazatát, izomzatát, emésztőrendszerét, légzését, ivari működését, idegrendszerét és érzékszerveit. Hiszen ahhoz, hogy valaki megfelelően tudjon gondoskodni egy állatról, szüksége van arra is, hogy egy bizonyos szinten ismerje annak biológiáját.
A kutyák etetése nem annyiban merül ki, hogy kiválasztunk egy tetszőleges tápot, és teleszórjuk vele napi egyszer a tálat. Fontos, hogy a gazdik értsék, mi a jó és mi árthat kedvencüknek. Prof. Dr. Fekete Sándor György állatorvos, az MTA doktora tartott erről részletes beszámolót. Többek között szó esett arról, milyen tápanyagokat és milyen arányban igényel a kutya szervezete, milyen (vemhes, munkakutya, kölyök, stb…) ebnek milyen energiaigénye van (és hogy ezt hogyan lehet kielégíteni), milyen hiánybetegségek léphetnek fel nem megfelelő étrend következtében. A professzor előadásában elmondta, mivel kell etetni egy kutyát ahhoz, hogy az egészséges legyen, és mivel tápláljunk, ha egy árva kölyköt találnánk. Emellett szó volt az idősebb ebek igényeiről, illetve a táplálékallergiáról is.
Vámosi-Nagy Nóra kutyakiképző és a klikker tréning elkötelezett híve. Előadásában a kutyás etikettről, a szocializáció fontosságáról és mikéntjeiről beszélt. Ha egy kölyök kerül a házhoz, az hatalmas felelősség, hiszen ebben a korban rendkívül meghatározó, milyen ingerek érik. Nóra azt tanácsolta, hogy érdemes felállítani egy szocializációs listát, amikben sorra vesszük, mivel kell új kedvencünket megismertetni. Szó volt még többek között a szobatisztaságról, az egyedüllét tanításáról, a kutyaiskola kiválasztásáról, az ebek testbeszédéről, illetve arról is, hogy mi az a 8 alapfeladat, amit egy kutyának tudni érdemes.
Dr. Sátori Ágnes PhD. a kutyák viselkedési problémáiról tartott előadásával nyitotta meg a második napot. Kiemelte, hogy ugyan a fajták eltérően viselkednek egymástól, egyedenként is hatalmas eltérés lehet a viselkedési mintázatok között. Elmondta, hogy az ebek számára a kiszámíthatóság, a biztonság, a szocializáció, a megfelelő mozgás és a gazdával való kapcsolat rendkívül fontos. Ha valami félresiklik, akár pozitív vagy negatív irányba, tanult viselkedési probléma is kialakulhat. De az sem kizárt, hogy a gond veleszületett. A különböző fóbiákról, félelmekről is szóló előadás sokak számára érdekes, hiszen a legtöbb kutya sajnos fél bizonyos dolgoktól (például tűzijáték vagy állatorvos).
Dr. Lorászkó Gábor a második napon is tartott előadást, ekkor azonban a kutyák betegségeire került a hangsúly. Szó volt a különböző élősködőkről, fertőző betegségekről. Emellett az egyik legfontosabb téma az volt, hogy mikor kell azonnal állatorvoshoz fordulni, milyen tünetek jelzik ezt. Ezek ismerete életmentő lehet, így ezen tananyag elsajátítása minden gazda számára kiemelten fontos.
A kutyatartással kapcsolatos jogi alapismeretekről Dr. Vetter Szilvia PhD. jogász, az Állatvédelmi Központ vezetője tartott előadást. Ennek elején egy történelmi áttekintés szerepelt, ami megmutatta, honnan hová fejlődött az emberek állatokkal való bánásmódja. Megismertette a közönséget a legfontosabb hazai állatvédelemmel kapcsolatos törvényekkel, jogszabályokkal, illetve azokkal, hogy mik azok a minimum követelmények, amiket egy állattartónak biztosítania kell kedvencének. Szó esett az állatviadalokról, szaporítótelepekről, veszélyesnek nyilvánított ebekről, illetve arról, hogy kihez érdemes fordulni, ha állatkínzásnak leszünk szemtanúi.
A kétnapos kurzus utolsó előadója Balya András jegyző volt, aki betekintést nyújtott az állatvédelem gyakorlati oldalába. András Pilisszántó jegyzője, aki elindította a tavaly novemberi szaporított uszkárok elkobzását. Részletesen beszámolt arról, hogyan zajlik egy ilyen telep felszámolása, és kihez lehet fordulni, ha nem megfelelő bánásmódot észlelünk egy állatnál.
A kétnapos kurzus végén mindenki kellőképpen elfáradt, hiszen rengeteg tudást adtak át az előadók a közönségnek, akik igen aktívan be is szálltak a különböző diskurzusokba, és kérdeztek a szakértőktől. Bár valóban azok vesznek részt egy ilyen programon, akiket érdekelnek az állatok, az előadók mindenki számára tartogattak új információkat, érdekességeket. Emellett pedig a kutyatartás jogosítványhoz való kikötését valahol el kell kezdeni, a Gazdijogsi ehhez pedig tökéletes alap.
(Képek: Getty Images Hungary, László Enikő, Török Zsolt – Ürömi Állatotthon)
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek