Svéd juhászkutya fajtaleírás: a rövid lábú energiabomba

A svéd juhászkutya kiválósága ellenére kevésbé van a köztudatban, mint az unokatestvére, a corgi. Pedig akik svéd juhászkutyát tartanak, egytől-egyig áradoznak arról, hogy milyen különleges ez a fajta, ezért érdemes lehet őket is megismerni.

A svéd juhászkutya csupán elragadó megjelenésével képes levenni az embert a lábáról, de ehhez még hűség, intelligencia és szikrázó személyiség is társul. A rövid lábú juhászkutya igazán sokszínű, és addig, amíg a gazdája aktívan tartja, szinte bármilyen sportban vagy munkában képes helyt állni. Szereti, sőt igényli a kihívásokat, olyannyira, hogyha nem kap elegendő feladatot, akkor könnyedén kitalál magának valamit. Igazi egyéniség, akihez kell egy kis tapasztalat, de imádja a gazdáját, szeret bizonyítani és könnyen tanítható. Egy kis odaadással kiváló társ lehet.

Eredete

Egyes kutyafajták történelme sokkal jobban dokumentált, mint másoké. Sajnos a 20. századig a svéd juhászkutya az utóbbi csoportba tartozott, így csak nagyon tág elképzeléseink vannak az eredetéről. Ami az egyik legbiztosabb pont, hogy a fajta létrejöttét a vikingekhez kötik, de nem biztosak az időrendben. Egyesek szerint az északi népek kezei alatt fejlődött ki a fajta, majd vikingek a 8-9. században Walesbe vitték, és így jöttek létre a corgik. Ezt azzal támasztják alá, hogy a svéd juhászkutyának hosszabb a lába, rövidebb a teste és kevésbé zömök, így kicsit természetesebb, nyersebb megjelenést mutat, míg a corgin meglátszik az emberi tenyésztés kéznyoma. Mások úgy gondolják, hogy a vikingek visszavittek magukkal Svédországba a corgikat, akik ott keveredtek más fajtákkal, így létrehozva a svéd juhászkutyát. Akárhogy is legyen, az elkövetkezendő évszázadokban a fő feladata a terelés volt, amit nagyon hatékonyan tudott végezni, mert kis termete miatt gyorsan tudott mozogni a takarmányállatok között.

A kihalás szélén

A 20. századra már viszonylag alacsony lett a létszáma, mint általában a juhászkutyáknak, hiszen sok minden változott, és kevesebb szerepet kaptak ezek a hűséges állatok. 1940-re úgy tűnt, hogy nagyrészt kihalt a fajta, de egy tenyésztő, aki a svéd fajták megmentésén dolgozott emlékezett a juhászkutyára még gyerekkorából. Bjorn von Rosen céljául tűzte ki, hogy újraélessze a fajtát, ezért az akkoriban elérhető módszerekkel elkezdte keresni a megmaradt egyedeket.

Hirdetést adott fel egy újságban, amire szerencsére választ is kapott, így vette fel a kapcsolatot K.G. Zetterstennel. Ketten elindultak Svédországon keresztül, és addig mentek, amíg meg nem találtál Mopsent, egy kan kutyát, illetve három szukát, Vivit, Lessit és Topsyt. Ennek a négy ebnek a segítségével sikeresen el tudták kezdeni a fajta fenntartását, és a Svéd Kennel klub 1943-ra el is fogadta a „svensk vallhund”-ot. A neve egyébként majdnem szóról-szóra lett lefordítva magyarra, a vallhund terelőkutyát jelent. Viszont itt még nem ért véget a fajta iránti elkötelezettségük, hiszen nem volt fajtastandard, illetve az alacsony létszám miatt a fajta még elég sérülékeny volt.

Nemzetközi elismerés

1964-re az első fajtastandard kikerült a publikum elé, és egy tenyésztési program is elkezdődött Svédország Vastergotland provinciájában, innen jön a becenevük: „vastgötaspets”. 1974-ig a fajta egyedeit jobbára az ország határain belül lehetett megtalálni, de eljött az idő, hogy nemzetközi vizekre evezzenek, így egy szerencsés egyed Angliába utazott. Itt 1980-ra Nicky Gascoigne létrehozott egy társaságot a fajta meghonosítása érdekében. Nem telt sok időbe, hogy amerikai érdekeltsége is legyen a fajtának, az 1985-ös Cruftson Marilyn Thell meglátott egy svéd juhászkutyát, ami felkeltette az érdeklődését. Svéd származása miatt még inkább beleásta magát a fajta eredetébe, és kifejezetten megtetszett neki, amit megtudott róla, így még abban az évben importált két ebet. Az első amerikai svéd juhászkutya alom 1986-ban látta meg a napvilágot.

Fajtastandard

Kistermetű, zömök kutyafajta, alig 33-40 cm-es marmagassággal, testsúlya 9-14 kg. A kinézetéhez hozzátesz vastag bundája, ami kemény, sűrű és félhosszú, szürke, vörösessárga, szürkésbarna, illetve barnássárga vagy kékesszürke színezettel. Rövid, izmos háta van és mély mellkasa, így rövid lábaival elég kompakt kinézete van. Hasa enyhén felhúzott, fara széles és enyhén lejt, farka pedig lehet hosszú vagy rövid, lefelé lógó vagy felfelé kunkorodó, de gyakran dokkolják. Feje arányaiban nagy, elkeskenyedő, fülei felfelé állnak és hegyesek, szemei pedig sötétbarnák. Az FCI 1954-ben fogadta el a fajtát, a legújabb fajtastandardot pedig 2013-ban publikálták. Az FCI fajtacsoportjai közül az ötödikbe tartozik, a spiccek és ősi típusú kutyák közé sorolják.

Jellem

Barátságos, energikus és vidám kutyafajta, aki kifejezetten aktív gazdáknak való. A svéd juhászkutya híres arról, hogy kitartó, akkor is, ha feladata van és akkor is, ha figyelemre vágyik. Élénk, tüzes és bátor kiskutya, nem hátrál meg semmitől. Számos anekdota van arról, hogy megtámadja azokat a tárgyakat, amiket a gazdájára nézve veszélyesnek tart. Legyen az egy ásó, egy seprű vagy egy porszívó, a kis mókamester az „embere” védelmére kel. Ezeket a nemes csínytevéseket a gazdák (erősen magyarosítva a szót) „vallizmusoknak” nevezték el. Kifejezetten intelligens fajta, ahogyan fentebb említettük, és könnyedén tanítható, mert szeretne dolgozni, és készségesen együttműködik a gazdájával. Néha kicsit önfejű, de tiszta kommunikáció mellett könnyedén megérti, amit kérnek tőle, és jutalmazás mellett örömmel meg is csinálja.

A beszámolók alapján nem lehet általánosságot mondani a fajta fizikai szükségleteiről. Mindenképpen energikus, és igényli a mozgást. Míg a legtöbbjüknek elegendő a rendszeres séta egy kis játékkal megfűszerezve, vannak ebek, akiknek több mozgásra van szükségük. Figyelembe kell venni, hogy kis termetük ellenére nem a kanapéra lettek teremtve, hanem munkára, így a fizikai fárasztás mellett a mentális energiák levezetése is szükséges. Utóbbihoz tökéletes lehet a tréningezés, illetve egy olyan kutyasport kiválasztása, ahol használnia kell a fejét (mondjuk nyomkövetés).

Ideális környezet

Imádja a családját, és ebbe a gyerekek is beletartoznak. Jól kijön még a legfiatalabbakkal is, de figyelni kell az interakciókat, mert a svéd juhászkutya előszeretettel terelgeti a „nyáját”, a bokájukat csipkedve. Valljuk be, ez sem a gyerekeknek, sem a felnőtteknek nem jó, ezért erről érdemes leszoktatni. Más kutyákkal és háziállatokkal is jól kijön, de fontos a szocializáció.

Nagyon játékos és nagy a mozgásigénye, ezért örül, ha van egy terület, ahol kifuthatja magát, de alkalmazkodóképes a lakásokhoz is, ha egyébként ki van mozgatva, és le van fárasztva. Ehhez viszont érdemes hozzátenni, hogy a svéd juhászkutya előszeretettel jelzi, ha úgy érzi, hogy valami nincs rendben a környezetében. Mindezt pedig ugatással teszi, amit lehet, hogy nem értékelnek a szomszédok. Ha azt a feladatot kapja, akkor őrzi a házat, de első sorban inkább jelez, mint véd. Alapvetően tartózkodó az idegenekkel szemben, de viszonylag hamar megnyílik, ha látja, hogy a gazdáinak semmi baja nincs az ismeretlennel.

Ápolás

Dupla rétegű szőre igazi fejfájást okozhat évente kétszer, a vedlési időszakban, de az év többi részében egy átkeféléssel jól karban lehet tartani a svéd juhászkutya szőrét. Érdemes néha fürdetni, de kifejezetten ajánlott a vedlés során, mert a meleg vízzel és egy kis masszázzsal viszonylag könnyedén eltávolítható a fölöslegessé vált szőrzet. Alapvetően könnyű az ápolása, mint minden kutyánál, nála is érdemes néha ránézni a fülekre, a fogakra és a körmökre.

Gyakori egészségügyi problémák

Alapvetően egészséges fajta, de ez nem azt jelenti, hogy el lehet hanyagolni az állatorvosi látogatásokat. Sajnos náluk is megjelenthetnek genetikai problémák, amikre a felelős tenyésztők szűrni szoktak.

• Csípődiszplázia
• Svéd juhászkutya retinopátia: A retinopátia látásvesztéshez vezető elváltozás, ami a retina fotoreceptor sejtjeinek degenerációját okozza. Olyan gyakori a svéd juhászkutyáknál, hogy a fajta neve kéz a kézben jár az elváltozás nevével.