Saarloosi farkaskutya fajtaleírás: egy kevésbé ismert farkaskutya

A saarloosi farkaskutya egy gyönyörű, farkasra emlékeztető fajta, aminek tenyésztésével közel száz évvel ezelőtt kezdtek el foglalkozni, mégis a mai napig ritka és kevesek által ismert.

A csehszlovák farkaskutyáról már sokan hallottak, ám nem ez az egyedüli farkaskutya, amelyet érdemes megemlíteni, és amit több törzskönyvezésért felelős szervezet is elismer. Ilyen fajta például a holland saarloosi farkaskutya is, amit az FCI 1981-ben ismert el, és az első fajtacsoportba sorolja, a juhász- és pásztorkutyák közé. Egy érdekes fajta, különleges megjelenéssel és erős temperamentummal,  az alábbiak elolvasásával pedig jobban is megismerheted.

A saarloosi farkaskutya eredete

Annak ellenére, hogy a juhász- és pásztorkutyák közé sorolják, a saarloosi farkaskutya tenyésztése elsődlegesen nem azzal a céllal kezdődött, hogy egy alkalmas és tehetséges munkakutyát hozzanak létre. Ez a fajtastandardban is kiemelt tulajdonsága, ám sokan megpróbálkoznak, és akár még sikerrel is járnak feladatokra tanításában, valamint munkakutyaként való felhasználásában.

Elmondható, hogy a fajta létrehozóját főleg esztétikai preferenciái, illetve a természet iránti szeretete motiválták. Mr. Leendert Saarloos 1932-ben kezdte el a „saarloosi farkaskutya” projektet, főleg azon felindulásból, hogy úgy látta, az akkori kutyák túlságosan humanizálttá váltak. Hiányolta belőlük az „archaikus”, természetes tulajdonságokat és a függetlenséget, így amikor megadatott a lehetőség, hogy saját preferenciái alapján belekezdjen egy új fajta tenyésztésébe, meg is ragadta azt.

Első keresztezéséhez egy klasszikus típusú német juhászkutya kant, Gerard van der Fransenumot, illetve egy Fleuri nevű nőstény szürke farkast választott. Az utódok (az összes almot tekintve 20 kölyök) még túl félénkek voltak, illetve az emberekkel szemben megbízhatatlannak bizonyultak, így voltak olyan kölykök, akiket visszatenyésztette az apjukkal, illetve voltak olyanok, akiket más német juhászkutyákkal keresztezett. Így megszülettek a fajta prototípusának első példányai, akik már csak negyedrészben voltak „farkasvérűek”. Ezután az odafigyelő munkának és a szigorú tenyésztési irányelveknek köszönhetően megszületett az „európai farkaskutya”.

A kezdetektől az elismerésig

A kezdetekben még kísérleteztek azzal, hogy vajon milyen munkára lehet alkalmas az új fajta, ám hamar kiderült, hogy igazából semelyik akkor próbált feladatot nem tudta maradéktalanul ellátni. Egy ideig például vakvezető kutyának próbálták őket kiképezni, ám túlzottan óvatos és félénk természetükből adódóan ez csupán néhány egyednél sikerült (például ilyen kivétel volt a Saarloos feleségét segítő farkaskutya is). Így bár a tenyésztő eredetileg kitűzött célja, hogy egy természetközelibb fajtát hozzon létre, megvalósult, a fajta nem vitte tovább a német juhászkutyák megbízható és sokra tartott munkamorálját. Ennek ellenére tenyésztése tovább folytatódott, a 20. század végére pedig már elismert fajtaként élt a köztudatban. A fajtát a tenyésztő tiszteletére (aki már nem élte meg szeretett új fajtájának elismertségét, ugyanis 1969-ben elhunyt) „Saarlooswolfhond”-nak nevezték el.

Fajtastandard

A saarloosi farkaskutya testfelépítése erőteljes, mégis hosszúkás, elegáns, de nem aránytalan. Küllemében a szürke farkasra emlékeztet; a hímek marmagassága 65–75 cm, a nőstényeké pedig 60–70 cm, ám a határértéktől felfelé enyhén eltérhet. Átlagos testsúlya a nem függvényében 30–41 kg lehet. Szőrzetét tekintve a téli bundája meglehetősen különbözik a nyáritól, utóbbinál inkább a fedőszőrzet dominál, és jobban rásimul a kutya testére, előbbinél viszont az aljszőrzet meglehetősen szembetűnővé válik, kifejezetten a nyakánál. Színét tekintve leggyakrabban két domináns szín mutatkozik meg, a farkasszürke vagy a barna, mindkét esetben a szürke farkasra jellemző mintázattal. Az orrtükre és a szem pereme a színnel összhangban van, a farkasszürke egyedeknél fekete, míg a barnáknál májszínű.

A háta egyenes és erős, a mellkasa nem túl mély és nem túl széles, a hasa enyhén felhúzott. Feje ék alakú, pofarésze hosszú, fülei közepes méretűek és felfelé állnak, kifejezőek. Szemei mandula alakúak, és ideális esetben sárga színűek, a barna nemkívánatos. Mellső lábai egyenesek és izmosak, a hátsók pedig enyhén hajlítottak. A farka széles, hosszú és alacsonyan tűzött. Enyhe görbülettel vagy teljesen egyenesen hordozza, de izgalom esetén, illetve intenzívebb mozgás közben jellemzően magasabbra emeli.

A saarloosi farkaskutya jelleme

Ahogyan fentebb is utaltunk rá, a saarloosi farkaskutya esetében (is) felmerülhetnek egyének közötti különbségek, így jellemének leírása igazából iránymutatásként szolgál. Ez a fajta kifejezetten aktív, élettel teli, élénk és figyelmes, büszke és független természettel. Sok foglalkozást és testmozgást igényel. Gazdája felé nagyon lojális, és a megfelelő hozzáállással engedelmessége egészen magas szintekig megbízható marad, ám a számára értelmetlen feladatok esetén „válogatós lehet”. Fontos észben tartani, hogy (ahogyan az FCI standardjában is írják) „legfőképpen a saját akaratának engedelmeskedik”, emellett pedig még rengeteg fizikai erő is lakozik benne.

Idegenekkel szemben tartózkodó, egyébként pedig általában véve is visszafogott és csendes. Nem kifejezetten agresszív, legtöbbször kiegyensúlyozott természetű, nyugodt kutya, aki inkább kihátrál az összetűzésekből, és ha lehet, nem konfrontálódik. Ezen tulajdonságait viszont nem szabad készpénznek venni, hiszen igazán akkor kerülnek a felszínre, ha gazdája már a kezdetektől fogva odafigyel kedvence megfelelő szocializációjára és tanítására.

Ideális környezete

Ha már a tanításról van szó, fontos még egyszer kiemelni, hogy a kezdetektől fogva fontos, hogy konzisztens nevelésben részesüljön egy magabiztos, következetes gazditól. Bár vannak, akik már az első kutyájuknál is rendelkeznek ezen tulajdonságokkal, általában nem ajánlják első kutyának a saarloosi farkaskutyát. Környezetét tekintve még fontos megemlíteni, hogy ez a fajta több szempontból sem alkalmas lakásban tartásra. Akkor érzi magát a legjobban, ha egy tágas kertet birtokolhat, ám eközben megvan a lehetősége arra, hogy sok időt töltsön családjával.

Aktív családok mellé kiváló társ lehet, azt azonban fontos hozzátenni, hogy kisgyerekek mellé nem ajánlott, pontosabban csak kellő odafigyelés mellett. Ez utóbbi természetesen a legtöbb kutyára igaz, ám a saarloosi farkaskutya esetében még hangsúlyosabbá válik. Más kutyákkal viszont kiválóan megtalálja a közös hangot, sőt, kifejezetten alkalmas a többkutyás háztartásokba, ha megfelelően vannak összeszoktatva az ebek. A kisebb állatok, például macskák mellé viszont nem feltétlenül ajánlják erős vadászösztöne miatt, ám vannak olyanok, akik sikeresen összeszoktatták saarloosi farkaskutyájukat a család cicájával. Ennek ellenére a biztonság kedvéért azt szokták ajánlani, hogy egyedül ne nagyon maradjon a két állat.

A saarloosi farkaskutya ápolása

Sűrű bundáját nem nehezebb ápolni, mint a hozzá hasonló kutyákét. A saarloosi farkaskutya szőrét érdemes gyakran átfésülni. A vedlési időszakban pedig jót tesz, ha még ennél is sűrűbben, naponta-kétnaponta foglalkozik a gazdi kedvence bundájával. Ezenkívül alkalmanként érdemes lehet megfürdetni, de nem túl rendszeresen. Ahogyan minden kutyánál, a saarloosi farkaskutyánál is fontos a szájápolás, illetve a karmok karbantartása.

A fajta gyakori egészségügyi problémái

A saarloosi farkaskutya egy relatíve egészséges fajta, átlagéletkora 10–12 év, de gyakori, hogy a 15 évet is megélik, vagy akár túllépik. Ennek ellenére hajlamosak néhány egészségügyi problémára, leginkább olyanokra, amelyek a német juhászkutyáknál is előfordulnak. A saarloosi farkaskutya esetében ezek a:

• könyök- és csípődiszplázia;
• növekedésihormon-hiány;
• degeneratív myelopathia (progresszív, gerincvelőt érintő betegség);
• és a progresszív retinaatrófia (öröklött szembetegség, amely az ideghártya károsodásával jár, és amit nem lehet visszafordítani).

Ezeken felül előfordulhat a fajta egyedeinél a gyomorcsavarodás, különböző allergiák, és az atrófián túl más jellegű szemproblémák.