Pireneusi hegyikutya fajtaleírás: a kutya, aki puszta jelenlétével elijeszti az illetékteleneket

A nyájak nagy és bátor védelmezője, a pireneusi hegyikutya puszta jelenlétével tiszteletet vív ki magának fajtársai, a haszonállatok, az emberek és a vadállatok körében egyaránt. Önálló és kiegyensúlyozott eb, aki szinte semmitől sem fél.

Ez a magabiztos, éber négylábú szinte minden tulajdonságával tiszteletet parancsol. Bátor, áldozatkész, hűséges, önálló és rendkívül megbízható védelmező. Nem véletlenül használták nemcsak nyájak, de várak, kastélyok őrzésére is. Királyok tekintettek rá az udvar ékeként, többek között figyelemreméltó megjelenése és magabiztos kisugárzása miatt.

Eredete

Valószínűleg a pireneusi hegyikutya azoknak a fehér, nagytestű juhászkutyáknak a leszármazottja, akik a népvándorlások idején érkeztek Ázsiából Európába. Egyes források szerint bronzkori leletek is utalnak a fajta ősi múltjára. Az idők során megjelenése nem sokat változott, külleme minden tekintetben praktikus, de elegáns. Erre jó példa időjárásálló, sűrű bundája.

Franciaország nemzeti fajtája, eredeti neve Le Chien de Montagne des Pyrénées. Fő feladata a nyájak védelmezése volt, a terelést a Chien de Berger des Pyrénées nevű, azaz a félhosszúszőrű pireneusi juhászkutya végezte. Pireneusi hegyikutyák a Pireneusok spanyol és francia oldalán is éltek, így eleinte nehéz volt megegyezni a két országnak, kihez is tartozik a fajta. Ebből kifolyólag két külön standardot hoztak létre, egyet a pireneusi hegyikutyának, és egyet a pireneusi masztiffnak. A két fajta nagyon hasonlít egymásra, utóbbi valamivel nagyobb, testesebb és színe is változatosabb.

A legelők és a királyi udvarok éke

Francia történészek szerint a pireneusi hegyikutyák nemcsak nyájakat őriztek, hanem a reneszánsz idején kastélyokat, várakat is. Egyaránt megbecsülték őket a pásztorok és a nemesek is. De az angol és a francia hadsereg is szívesen alkalmazta ezeket a szívós, bátor és megbízható ebeket. Erre utalnak azok a fennmaradt tüskés nyakörvek is, amiket a harcokban részt vett ebek viseltek. De a pásztorok is adtak ilyet kutyáikra, az erdélyi földeken a mai napig bevett szokás, hogy így védik az ebek ütőereit a medvéktől, farkasoktól.

A 15. századtól kezdve a fajta egyre inkább elterjedt a nemesi udvarokban. A 17. századra már előkelő társasági kutyának számított, 1407-es feljegyzések szerint a Château de Lourdes kastélyt hatalmas pireneusi hegyikutyák őrizték. De XIV. Lajos is tartott ilyen ebeket, udvarában Franciaország Királyi Kutyájának is nyilvánították a fajtát.

Lafayette francia tábornok 1824-ben egy pireneusi kutyapárt ajándékozott James Scott Skinner zeneszerzőnek, aki az A kutya és a sportember című könyvében ezt írta a fajtáról (Forrás: Szinák János – Veress István: Kutyakalauz):

Lafayette úgy ajánlotta ezeket a kutyákat, mint a gyapjútermelők (birkanyáj-tulajdonosok) nélkülözhetetlen segítőtársait…”

Ezek voltak az első pireneusi hegyikutyák az Amerikai Egyesült Államokban, ezután terjedt el ott is egyre jobban ez a bátor eb. 1850-ben Viktória királynő is tartotta a fajtát.

A második világháborúban gyakran használták teherhordásra. A háborúk pusztításával és a pásztorkodás visszaszorulásával a pireneusi hegyikutya népszerűsége is jelentősen megcsappant, de szerencsére néhány, a fajta mellett elkötelezett ember segítségével máig csodálhatjuk ezeket a büszke ebeket. Ma már nemcsak nyájak mellett, hanem családok kertjeiben is egyre gyakrabban találkozhatunk velük.

Fajtastandard

A hegyi típusú kutyák csoportjába tartozó nagytestű, impozáns megjelenésű pireneusi hegyikutya testfelépítése erőteljes, mégis elegáns. Feje testéhez viszonyítva nem túl nagy, oldalai laposak. Orrtükre fekete, ajkai épp elfedik az állkapcsot, feketék vagy nagyon sötétek. Szemei kicsik, mandula alakúak, borostyánsárgás barnák, tekintete intelligens. Fülei kicsik, háromszög alakúak, szem magasságában tűzöttek. Nyaka rövid, erős, mellkasa mély és széles. Mellső végtagjai egyenesek, erősek, combjai vastagok, izmosak. Hátsó (gyakran mellső) végtagjain is kettős farkaskarom található. Farka hosszú, végén dús szőrbojttal. Szőrzete viszonylag hosszú, puha, dús, testhez simuló, nyakán és farkán valamivel hosszabb és enyhén hullámos is lehet. A combokat gyapjas, dús, finom szőrzet fedi. Színe lehet egyszínű fehér; illetve fehér, szürke, borzszínű, halványsárga vagy farkasszínű foltokkal a fejen. Marmagassága nemtől függően 65-80 cm, testsúlya körülbelül 45-55 kg. Várható élettartama 10-12 év.

Jelleme

Büszke, független és bátor jellem, ami szelídséggel és végtelen hűséggel társul. A pireneusi hegyikutya egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy a nála gyengébbekkel, kisebbekkel (például gyerekek, más háziállatok) milyen óvatosan, körültekintően bánik. Egyáltalán nem fitogtatja erejét, nyugodt, kiegyensúlyozott kutya. Ok nélkül sosem agresszív, nyájőrzés közben sem jellemző, hogy szembe szállna például egy medvével. Ez a juhászkutyáknál erény, ugyanis ha ott hagyja őket őrizetlenül, nemcsak magát, de az általa védelmezett állatokat is magára hagyja. A pireneusi hegyikutya éppen ezért puszta jelenlétével jelzi a külvilágnak, hogy nem érdemes vele ujjat húzni. Nagy termete tiszteletparancsoló kisugárzásával párosulva pedig garantálja is ezt.

Ingerküszöbe igen magas, nehéz kihozni a sodrából. Megvesztegethetetlen, feltűnően szép kutya. Csak akkor ugat, ha valami igazán fontosat akar jelezni, egyébként nem jellemző rá a csaholás. Családi kutyának is ideális, hiszen kedves a gyerekekkel és kiváló házőrző. Idegenekkel szemben gyanakvó, gazdájával azonban szeretetteljes, igényli a testi kontaktust. Szocializációját és nevelését korán el kell kezdeni, mivel ellenkező esetben a gazda fejére nőhet, ami egy ilyen magabiztos és nagy kutyánál nem előny. Fontos tudni, hogy kiképzése nem egyszerű, nem mindig reagál jól a parancsokra. Ismernie kell a határokat, bizonyos szabályokat pedig be kell tartania. Ha ezt időben elsajátítja, akár kutyaiskola segítségével, nagyszerű házi kedvenc válik belőle, aki mindig figyelemmel tartja a portát.

Ideális környezet

Nagy termete miatt a pireneusi hegyikutya leginkább kertes házba való. Szereti figyelemmel tartani, őrizni területét, kiváló őrző-védő. Igényli a mozgást, nagy termete ellenére gyors. Gyerekek és más házi kedvencek mellé is ideális, velük szemben gyengéd és kedves. Határozott, következetes, de szeretetteljes gazdát igényel, aki megfelelő módon neveli kedvencét. Tapasztalt kutyatartóknak javasolt fajta.

Ápolás

Kétrétegű szőrzetét ajánlott rendszeresen fésülni, főleg a vedlési időszakban. Bundája többnyire kosz- és időjárásálló, könnyen gondozható, nem csomósodik össze. Szemeit, füleit érdemes rendszeresen tisztítani.

Gyakori egészségügyi problémák

Hosszú múltú fajta lévén igen kevés jellemző betegséggel küzd, azonban a nagytestű kutyákra jellemző diszplázia a pireneusi hegyikutyát sem kerüli el. Az örökletes betegség genetikai tesztekkel szűrhető, ezért is fontos, hogy felelős tenyésztőtől vásárolj! Rákos megbetegedések, gyomorcsavarodás, illetve ízületi gyulladások is kialakulhatnak nála.

(Felhasznált források: Szinák János – Veress István: A világ kutyái II, David Alderton: Kutyák, Dr. Sárkány Pál: Nemzetközi Kutya-enciklopédia, Paul McGreevy: Kutyák, Szinák János – Veress István: Kutyakalauz)

(Képek: Getty Images Hungary)