Pikárdiai juhászkutya fajtaleírás: akinél a zord külső érző szívet rejt

A juhászkutyák táborát erősíti ez a bozontos kinézetű, intelligens kutyafajta, a pikárdiai juhászkutya. Bár nagyon hasonlít az ardenni pásztorkutyákra, ezt a fajtát egy országgal arrébb kezdték el tenyészteni.

Állítólag a francia mezőgazdasági hagyományok egyik legkorábbi (canis familiaris) képviselője, a pikárdiai juhászkutya, aki máig kedvelt kutyafajta hazájában. Bár nem annyira elterjedt (sőt, kifejezetten ritka), mint némely éppen divatos kutyafajta, ugyanúgy megérdemli a figyelmet. A robusztus küllem és a felfelé álló fülek (amik egyfajta szigorú, tekintélyt parancsoló kinézetet adnak neki) alapján azt gondolhatnánk, hogy jellemre ilyenek, de ez azért messze van az igazságtól. Gazdáival nagyon óvatosan és szeretetteljesen bánik, mintapéldája a „zord külső érző szívet takar” mondásnak. Intelligens, hűséges kutya, de közben benne van egy kis függetlenség és makacsság, ami sokak számára érdekessé teheti a fajtát.

Eredet

A pikárdiai juhászkutya Franciaországból származik, állítólag a kelták vitték be a 9. században. Ennél korábbról nem igazán vannak róla emlékek, sokan még a kelta eredetet is megkérdőjelezik, nem tudni, hogy pontosan hogyan jött létre a fajta. Sokan úgy gondolják, hogy közös felmenői vannak a bauceronnal és a briarddal. Franciaország pikárdiai régiójában használták mezőgazdasági, farm körüli feladatok ellátására, leginkább jószágok terelésére. A munkaköri leírásától a házőrzés és a nyájvédelem sem állt messze, amolyan mindenes volt egy tanyán. A publikum először 1863-ban láthatta a fajtát, az első francia kutyakiállítás keretein belül.

Az első világháború miatt vészesen megcsappant a pikárdiai juhászkutyák száma, de szerencsére néhány elkötelezett tenyésztő visszahozta őket a kihalás széléről, élükön Paul Megninnel. Egyes források szerint egy Fontaine nevű etológus hívta fel Megnin figyelmét a fajtára, és egy Tournemime nevű tenyésztővel közreműködésben hozták létre az első standardot 1922-ben, 1925-ben pedig külön fajtaként ismerték el. A második világháború szintén megnehezítette a fajta fennmaradását, állítólag egy Cotte nevű férfinak köszönhető, hogy túlélték. A történet szerint a háborús helyzet után járta a tanyákat, és kereste a standardnak megfelelő egyedeket, hogy megmentse a őket. Az FCI 1955-ben fogadta el, mint szuverén kutyafajta. 2005-ben megjelent egy (könyvön alapuló) film, a „Lelkipásztor-kutya” („Because of Winn-Dixie„, ha valaki angol nyelven ismerné). A főszereplő eb pedig pont egy pikárdiai juhászkutya volt.

Fajtastandard

Közepes termetű, izmos, mégis atletikus 55-65 cm-es marmagassággal és kb. 27-32 kg-os testtömeggel. Kemény, durva, félhosszú szőrzete szürkéskék, szürkés vörhenyes vagy szürkésbarna színekben pompázhat. A pikárdiai juhászkutya koponyája széles, füle nagy, felálló, szeme pedig sötétbarna. Kiállása elegáns, mellkasa mély, háta egyenes, izmos, hasa kissé felhúzott és fara enyhén csapott. Hosszú farka lefelé lóg, a vége pedig felfelé kunkorodik. Az FCI I. fajtacsoportjába, a Juhász- és pásztorkutyák (kivéve svájci pásztorkutyák) közé tartozik. 

Jellem

A pikárdiai juhászkutya intelligens, hűséges és szeret a gazdái közelében lenni, de nem „nyomulós”. Idegenekkel bizalmatlan, de jellemzően nem agresszív. A mai napig használják juhászkutyának, illetve ház körüli feladatokkal látják el, mint házőrzés és nyájőrzés, ezekhez nagyon jól ért. Ezekből következik, hogy élénk és éber, ha kell, harcias, de nem rosszindulatú. Emellett aktív, energikus kutyáról van szó, aki igényli a napi foglalkozást és sok-sok mozgást. Gondoljunk bele, régebben, csak munkakutyaként napi 40-100 km távokat tett meg a farm körüli teendők ellátásával. Bár nem kell ennyit sétálni vele, hogy találkozzunk az igényeivel, de nem is kanapéra született, és ezt fejben kell tartani. A pikárdiai juhászkutya könnyedén és gyorsan tanul, de makacs természete türelmet igényel a gazdi részéről. Emiatt nem ajánlják első kutyának.

Ideális környezet

A pikárdiai juhászkutya ideálisan olyan gazdinak megfelelő választás, aki meg tudja adni neki azt a mennyiségű mozgást és szellemi „lefárasztást”, amire szüksége van. Ez pedig nem kevés. Tipikusan az a kutya, aki szívesen megy túrázni, futni, hosszasan sétálni és akivel lehet (sőt, ajánlott) kutyasportokat csinálni. Nem lefáraszthatatlan, de azzal számolni kell, hogy napi foglalkozást igényel. Gyerekekkel jól kijön, nagyon óvatosan bánik velük és védelmezi őket, korai szocializációval  pedig más háziállatokkal együtt is tartható.

Ápolás

A pikárdiai juhászkutya dupla rétegű szőrzete alapvetően nem igényel sok odafigyelést a vedlési periódusokon kívül. Általában elegendő átfésülni a szőrét havonta egyszer. A fedőszőrzete víz lepergető, az aljszőrzete pedig puha és dús. Ez az aljszőrzet jelenthet a gazdának problémát a vedlésnél, ezért ezekben az időszakokban érdemes naponta vagy kétnaponta átfésülni a bundáját. Fürdetni ritkán kell, és fontos, hogy a szőrtípusának megfelelő sampont válasszunk. Felfelé álló fülei miatt kevésbé hajlamos a fülgyulladásra, de érdemes őket tisztán tartani. Általában maguktól rendeződnek a körmei, de néha megéri ránézni és levágni, ha túl hosszúnak tűnnek.

Gyakori egészségügyi problémák

A pikárdiai juhászkutya általában egészséges, nincs olyan betegség, amire kiemelten hajlamos lenne. Mivel ritka, és viszonylag kis számú a populációja, jobban tudják kontrollálni a tenyésztés minőségét a szakemberek. Ennek ellenére ahhoz, hogy egészséges is maradjon, fontos a megfelelő életmód, és hogy megfelelő állatorvosi ellátásban részesüljön.

Felhasznált irodalom: Szinák János – Veress István: A világ kutyái II.