Norvég lundehund-fajtaleírás: a hatujjú vadász

A norvég lundehund egy nagyon ritka kutyafajta, ám a norvég kultúra szerves része volt, és a mai napig annak tekintik.

A norvég „lunda kutya”, vagyis a norvég lundehund az AKC adatai alapján 2021-ben a legkevésbé népszerű kutyafajta volt Amerikában. Sajnos a világ többi részén is egy ritka kincs, ennek ellenére viszont viszonylag sokan ismerik különleges tulajdonságai miatt. Ez a fajta állítólag még a jégkorszakot is túlélte, és egy igazán hosszú, gazdag múltat tudhat maga mögött.

A norvég lundehund eredete

A norvég lundehund története nagyon részletesen fennmaradt az utókor számára, főleg a 20. századi „újrafelfedezésének” eseményei, bár forrásonként kicsit különbözőképpen mesélik el. A fajta neve jól utal arra, hogy mivel foglalkozott, feltehetően évszázadokon keresztül. A lunda egy kis testű, színes csőrű (egyébként nagyon aranyos kinézetű) madárfaj. Ennek vadászatára használták a lundehundokat (a „hund” kutyát jelent), elsősorban Norvégiában. Bár egyes bizonyítékok alapján arra következtettek, hogy a fajta egészen a jégkorszak előtti időkből maradhatott fenn, a legkorábbi megbízható említés a norvég lundehundról 1591-ből származik egy Værøy-ba látogató vámfelügyelőtől, bár már az 1400-as években is készültek róla írásos feljegyzések.

Værøy egy norvég sziget, a Lofoten szigetcsoport része, ahol kifejezetten nagy a lundapopuláció. Akkoriban, amikor a kutyákat lundavadászatra, illetve a lundafészkek kifosztására használták, értékük közel felbecsülhetetlen volt. A legjobb lundehundok ugyanis naponta akár 80 madarat is képesek voltak elkapni. Az elkapott szárnyasoknak fontos szerepe volt az ott élők mindennapi életében. A madarak húsát sóval tartósították a téli hónapokra, a tollát párnákba és dunyhákba tették, a megmaradó részeivel pedig a kutyáikat etették, tehát semmi nem ment kárba.

A lunda vadászata azonban nem volt olyan egyszerű, ugyanis veszélyes terepeken éltek. A tengerparti sziklák keskeny barlangjaiban fészkeltek, pontosabban fészkelnek a mai napig, ezek megközelítéséhez pedig nemcsak bátorság, hanem megfelelő anatómia is kellett. Ez lehetővé tette, hogy a kutya a csúszós terepen is sikeresen tudjon közlekedni, illetve úgy csűrje-csavarja a testét, hogy réseken és alagutakon is keresztül tudja magát préselni, és ha kell, még mászni is tudjon. Ezért van híresen 6 lábujja minden mancsán, és emiatt olyan hajlékony, hogy nemcsak a hátsó, de a mellső lábaival is tud „spárgázni”, a fejét pedig a hátához tudja érinteni. Feltehetően pedig a vizes és homokos terep miatt alakult ki az az érdekes képessége, hogy fülét tulajdonképpen füldugóként tudja használni.

Amikor már nem volt rájuk szükség

Sajnos egyszer csak elérkezett az idő, hogy a norvég lundehund munkáját hálók segítségével egyszerűbben és gyorsabban el tudták látni az emberek, így az addig megbecsült és nagyra értékelt kutyák elvesztették a szerepüket. Emiatt, illetve egy tetemes összegű kutyaadó bevezetése miatt rohamosan csökkenni kezdett a lunda kutyák száma.

Sigurd Skaun a 20. század elején korai feljegyzéseket olvasott a fajtáról, és utánajárt, hogy merre találkozhatna még ezekkel az érdekes kutyákkal. Kiderült, hogy addigra már főleg csak Mastadban, egy mára már elhagyatott faluban éltek Værøy szigetén, ahol még sokáig fenntartották a tradíciókat és feladatot adtak ezeknek a kutyáknak. Ennek ellenére az 1930-as években a kihalás szélére sodródott a fajta, és valószínűleg nem is maradt volna fenn, ha nem kelti fel Eleanor Christie figyelmét Skaun írása a norvég lundehundról.

A hölgynek és férjének sikerült szert tenni annyi kutyára, hogy tenyészteni tudják a fajtát. Kenneljük neve Luxor kennel volt. Nagy szerencse, hogy a tenyésztő rátalált a fajtára, ugyanis a második világháború során szopornyicajárvány tört ki a szigeten, és majdnem az egész lundehundpopulációt magával vitte. Ezen hír hallatára Christie visszaküldött néhány kutyát, hogy újraélesszék ezt a különleges fajtát. Néhány évvel később a járvány megtámadta Christie kenneljét is, ám a sziget tenyésztői viszonozták a szívességet, így fennmaradt a fajta, amit az FCI 1965-ben fogadott el hivatalosan.

A norvég lundehund szűkös génállománya

Minden igyekezet ellenére az 1960-as évekre Norvégiában csupán 6 fajtiszta lundehund maradt, a későbbi generációk pedig közülük 4 leszármazottjai, így igen szűkös a génállományuk. Ez ijesztő jövőt jósol a fajtának, tele beltenyészettel kapcsolatos problémákkal. Ezért a Norvég Kennel Club, Norvégia Lundehund klubja és számos más egyesület előállt egy „vérfrissítési” tervvel. A genetikai sokszínűség támogatása érdekében belekezdtek egy programba, amely megengedi, hogy a tenyésztésbe bevonjanak norvég buhundokat, izlandi juhászkutyákat és  norrbotteni spicceket.

Fajtastandard

Spicc típusú, kis termetű és atletikus alkatú kutyafajta, csupán 30–36 cm-es marmagassággal és 6–9 kg-os testsúllyal. Téglalap alakú, izmos törzse, egyenes háta és enyhén felhúzott hasa van. Könnyed mozgású, hajlékony és agilis, végtagjai egyenesek és párhuzamosak. Vállízületei kifejezetten mobilisek. Minden mancsán legalább 6 lábujja van, amelyek közül ötnek érintenie kell a földet. Közepesen hosszú farkát hátára kunkorítva hordja. Feje elhegyesedő, ék alakú, koponyája enyhén domború. Orrnyerge enyhén domború, pofája közepes hosszúságú. Szeme barna, illetve sárgásbarna, pupillája körül sötét karima látható. Füle hegyes, közepes méretű, háromszög alakú, és felfelé áll. Fülét nagyon jól képes irányítani, mozgatni. Szőrzete durva, sűrű. Bundája általában a fekete, a szürke, illetve a barna különböző árnyalataiban pompázik, fehérrel keverve, ami általában a teste alsó részén, arcán és végtagjain látható. Átlagéletkora 12–15 év. Az FCI 5. fajtacsoportjába, a spiccek és ősi típusú kutyák közé tartozik.

A norvég lundehund jelleme

A norvég lundehund hűséges, energikus és vidám. Általában elmondható, hogy kiegyensúlyozott fajta, jelleme nem megy végletekbe. Például szereti a családját, de nem túl ragaszkodó, szeret játszani, de nem az a mindene, sok energiája van, de nem levezethetetlen mennyiségben. Boldog lesz tőle, ha sportolni viszi gazdája és aktív életet élhet, de nem kezelhetetlen, ha néhány napig „csak” sétálni viszik és játszanak vele egy kicsit. Ennek ellenére nem mindig olyan egyszerű vele.

Nagyon jó megfigyelő, rendkívül éber, és ami felkelti a gyanúját, arról szólni fog. Nem agresszív, de elővigyázatos. Emellett arról is szót kell ejteni, hogy rendkívül bizalmatlan tud lenni az idegenekkel szemben, és félénk új helyzetekben, így elengedhetetlen a korai szocializáció. Nagyon intelligens, kiváló a problémamegoldó képessége és gyorsan tanul, de nem mindig azt, amit a gazdája szeretne. Elég független ahhoz, hogy kissé megmakacsolja magát, mellette pedig kifejezetten érzékeny a „keményebb” tanítási metódusokra, könnyedén elvesztheti az ember a bizalmát. A sok türelem, a fajta ismerete és megértése, illetve a korán elkezdett, következetes hozzáállás jól jöhet, ha engedelmes lundehund nevelése a cél.

Ideális környezete

A norvég lundehund jól kijön más háziállatokkal és gyerekekkel is, de fontos a korai szoktatás és a gazda odafigyelése. Szeretetteljes és kedves, de nem határtalan a türelme. Közel sem azok közé a fajták közé tartozik, akik eltűrik az egész napos „gyömöszölést”. Nem agresszív, de nem árt az elővigyázatosság. Képes alkalmazkodni a változásokhoz, de lehet, hogy beletelik egy kis időbe, hogy valóban megszokja az új helyzeteket. Állítólag nehezen tartható lakásban és olyan helyen, ahol nem tud kedvére kimenni az udvarra. Nem lehetetlen, de sok türelmet kíván.

Nagyon agilis, és könnyedén ugrik, illetve mászik, ezért nála új értelmet nyer, hogy mindent el kell rakni (nemcsak magasabbra, hanem valóban elzárni az eb elől), ami árthat neki. Emellett pedig, ha valaki az egyszerűbb megoldás mellett dönt, és megadja neki a szabad ki-be járás lehetőségét, akkor extra figyelmet kell szentelni a kerítésre, hogy valóban alkalmas legyen egy ilyen kiváló mászó mellé. Nem feltétlenül hajlamos a szökésre, ha pedig elég mozgást és mentális „fárasztást” biztosít neki a gazdi, akkor nem is valószínű, hogy keresni fogja a kiutat. Ennek ellenére fontos, hogy a gazda tisztában legyen kedvence képességeivel.

A norvég lundehund ápolása

A norvég lundehund ápolása egyszerű. Dupla rétegű, viszonylag rövid bundáját érdemes hetente, vagy akár hetente többször kifésülni. Nem vedlik annyira „kibírhatatlanul”, mint más, északi társai, ám a vedlési időszakot megérzi a gazdi. A füleket érdemes gyakran ellenőrizni, ahogyan a karmokat is fontos rendszeresen karbantartani. Bár fajtaleírásainkban nem szoktuk megemlíteni a kutyák táplálékigényét, mert ez inkább egyéni preferencia, és érdemes mindig az adott kutya igényeire szabni, most mégis szólnánk róla néhány szót. A norvég lundehundoknál gyakori, hogy van valamilyen jellegű emésztési problémájuk, így esetükben valószínűleg több körültekintést igényel a megfelelő diéta kiválasztása.

A norvég lundehund gyakori egészségügyi problémái

A szűkös génállomány ellenére nem olyan rossz az egészségügyi helyzetük. Általában egészségesek, de gyakori, hogy valamilyen emésztőrendszeri problémával küzdenek. Ezeket régebben összefoglaló néven lundehundszindrómának nevezték. A mai napig gyakori az a nézet, hogy azért alakulhat ki náluk, mert a szervezetük annyira hozzászokott a szülőhazájukban fogyasztott hal- és szárnyasalapú diétához, hogy nehezen áll át, vagy képtelen átállni másra. És bár ezt az elképzelést nem lehet cáfolni, az NLAA (Norwegian Lundehund Association of America) kijelenti, hogy ez nem egy valós betegség, inkább egy olyan kifejezés, amit az ismeretlen eredetű emésztési problémák leírására alkalmaztak. Ami viszont bizonyítottan gyakori náluk, az az IBD, a PLE, az IL és a SIBO. Néhányan úgy gondolják, hogy minden lundehund hordoz egy gént, ami hajlamossá teszi a fajtát ezekre a megbetegedésekre, csak van, amelyiküknél több-kevesebb tünettel előjönnek, és van, amelyikük akár egész életén keresztül tünetmentes marad.

• IBD: Inflammatory Bowel Disease, azaz gyulladásos bélbetegség. Ez egy összefoglaló név azokra a betegségekre, amelyek a bélrendszer krónikus gyulladásával járnak.
• PLE: Protein Loosing Enteropathy, azaz enterális fehérjevesztő-szindróma. Ez nem egy adott betegség, inkább olyan betegségek csoportja, amelyek az emésztőrendszer kórosan fokozott fehérjevesztését okozzák.
• PIL: Primary Intestinal Lymphangiectasia. Nagyon ritka megbetegedés, ami azzal jár, hogy a vékonybél nyálkahártyáját ellátó nyirokerek abnormálisan megnagyobbodnak.
• SIBO: Small Intestinal Bacterial Overgrowth. A vékonybélben található baktériumok elszaporodása.