Német boxer fajtaleírás: a csodás őrkutya és bébiszitter egyben
2020. november 16
2020. november 16
A boxer egy örök gyerek. Imád a figyelem középpontjában lenni, rendkívüli módon ragaszkodik gazdájához. Első pillantásra talán nem mindenki gondolná, de igen barátságos, hacsak nem családját kell megvédenie.
A boxer majd kicsattan az energiától. Egy igazi örökmozgó minden lében kanál. Ennek minden előnyével és hátrányával. Sok figyelmet és törődést igényel, de cserébe gazdája egy percre sem fog unatkozni mellette. Igazán hálás és mókás jellem, de házőrzésben sem utolsó.
Leszármazottai az ősi molosszerek. Nagy valószínűséggel az ázsiai hódítókkal érkeztek Európába. Elődeinek az úgynevezett bikaharapó kutyákat tekintik, akik egykoron harci ebeknek számítottak. Medvére és vaddisznóra vadásztak velük. Feladatuk a felhajtott vad elfogása volt, amíg a gazda oda nem ért a fegyverrel. Ezeket a kutyákat igen nagy becsben tartották, súlyos büntetés várt azokra, akik ártottak nekik. Hans Friedrich von Flemming 1719-ben megjelent könyvében valószínűleg a boxerek elődeit jellemzi (bären- oder bolbeisser néven) következő soraival: „tökéletes német vadászeb (…) közepes termetű, széles szügye van, feje rövid és kerek, orra pisze, füle felfelé mered, hegyesre vágott. Állkapcsa előreugró, fogazata dupla harapású, ez teszi lehetővé, hogy belekapaszkodhasson ellenébe.”
Miután a bikaviadalok kimentek a divatból, a boxerek elődei, a bikaharapók kisebb méretűek lettek. Lassacskán bekerültek az emberek otthonaiba, birtokaira, amiket hűségesen őriztek. A fajta keveredett az akkoriban Németországba kerülő óangol bulldogokkal, és ezt az új típust nevezték boxernek. A tenyésztés központja München lett. Az ebet jó kiállású, energikus német bulldogként jellemezték, melyet a nép csak boxernek hívott. A németek azonban nem szerették volna, ha a nemes eb keveredik az angol bulldoggal, ezért igyekeztek minél tisztább, eredeti vérvonalat kialakítani. Ezeket a kutyákat Bierboxernek, azaz sörboxernek hívták. 1986-ban megalakult az első hivatalos boxerklub Németországban. A fajta népszerűsége évek óta töretlen, olyan hírességek választották társnak ezt a négylábút, mint Audrey Hepburn vagy Billie Holiday. Hofi Gézának is ilyen kedvence volt és nagyon megviselte, mikor szeretett boxere, Astor elhunyt.
A boxer a molosszerek közé tartozó, közepes termetű kutya. Szőrzete sima, sárga (és ennek különböző árnyalatai) vagy csíkos. Fehér színben is előfordul, azonban ez nem szerepel a standardban. Sokszor ezek a kiskutyák süketek. Maszkja fekete. Izomzata száraz, fejlett, plasztikusan kiemelkedő. Mozgása élénk, erőteljes. Marmagassága nemtől függően 53-63 cm. Testtömege 25-30 kg feletti. Koponyája karcsú, szögletes. Orra széles, fekete. Szemei sötétek, fülei magasan tűzöttek, mérsékelten hosszúak. Alsó állkapcsa túlnyúlik a felsőn, enyhén felfelé ível. Várható élettartama kb. 10 év.
Marcona külleme ellenére egy igazán bájos és kedves teremtés. Mindig védelmezi családját, idegenekkel szemben ezért tartózkodó. Imád a középpontban lenni, sokat kell vele foglalkozni. Nem harapós és ok nélkül sosem agresszív. Fizikailag és mentálisan is igényli a fárasztást, kedveli az aktív életmódot. Hihetetlenül energikus, amikor nem pörög, akkor száz százalékosan kikapcsol, hogy újratöltődjön. Mindenről tudnia kell, mindenben részt akar venni. Olyan, mint egy örök gyerek. Remek sportkutya, hiszen meglehetősen szívós. Bája ellenére nem szabad mindig bedőlni neki, és meg kell húzni a határokat már fiatal korában. Ha a gazda nem így tesz, könnyen a fejére nőhet. Intelligens, ügyes eb, gyorsan tanul, ezért érdemes kutyaiskolába járni vele. Játék közben jellemző mozdulata a boxolás, ami igen szórakoztató látvány. Egy igazi csibész, de gazdájának könnyen behódol. Rendkívül szeretetre méltó teremtés, aki megérdemli, hogy sokat foglalkozzanak vele. Családjáért bármit megtenne, kiváló őrző-védő.
Mivel a boxer igen energikus jellem, ezért számára a kertes ház a legideálisabb választás. Mindenképpen aktív gazdát igényel, aki tudja kontrollálni ezt az izmos atlétát. Mentálisan és fizikálisan is igényli a lefárasztást. A gyerekekkel nagyon jól kijön, imád velük játszani és védelmezi őket, igazi bébiszitter. Csecsemők mellett azonban mindig ügyeljünk, nehogy fellökje őket, habár a boxer mindig mérlegel, és kisebbek mellett nyugodtan viselkedik, türelmes.
A boxer ápolása könnyű, nem igényel sok erőfeszítést. Bundáját rendszeresen fésülni kell, füleit, szemeit tisztán tartani. A fején lévő ráncokra kell odafigyelni, hogy mindig tiszták és szárazak legyenek, hogy elkerülhető legyen a fertőzés.
Sajnos a boxer hajlamos a rákos megbetegedésekre, szívproblémákra, ezért gyakran ajánlott kivizsgáltatni. A fehér színű egyedek többsége süketen jön a világra. Rövid orra miatt nehezen viseli a meleget, ezért ilyenkor ügyelni kell hűtésére. A gyomorcsavarodás is nagyobb valószínűséggel alakul ki ennél a fajtánál.
(Képek: Getty Images Hungary)
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek