Lengyel alföldi juhászkutya fajtaleírás: A tehetséges PON, akinek nem tudtak ellenállni a skót juhászok

A szakállas collieról már sokan hallottak, de ritkábban ismerik fel az ősét, a lengyel alföldi juhászkutyát annak ellenére, hogy egy lenyűgöző tehetséggel megáldott fajtáról van szó.

A lengyel alföldi juhászkutya kellemes jellemével és kedves megjelenésével mindenkit könnyedén meghódít, aki (online vagy élőben) találkozik vele. Nem véletlenül büszkék rá szülőhazájában, hiszen sok munka árán sikerült fenntartani ezt a kiváló munkakutyát. Lengyel nevén „polski owczarek nizinny”, tehát a PON egy kiváló juhász-illetve pásztorkutya. Érthető, hogy olyannyira ragaszkodtak hozzá, mert bájos természete és kiegyensúlyozott vérmérséklete miatt kiváló társsá válhat a megfelelő kezekben.

Eredete

A lengyel alföldi juhászkutya gyökerei egészen régre nyúlnak vissza, egyesek szerint a föníciaiak, mások szerint a hunok idejére. A fajta „alapja” feltehetően több közép-ázsiai kutyafajta egyvelege, mint például a tibeti masztiff, tibeti spániel, lhasa apso és a tibeti terrier. Emellett többen úgy tartják, hogy a pulik is belekeveredtek a vérvonalba valahol a kezdeteknél. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az óangol juhászkutyák a fajta ősei. Visszatérve a hunokhoz, egy elmélet a fajta elterjedésével kapcsolatban a negyedik századi, Európán keresztülívelő fosztogatássorozatukat teszi felelőssé. A hunok életmódjához ugyanis szorosan kapcsolódott a pásztorkodás, amihez szükségük volt terelő, illetve nyájőrző kutyákra. Az elképzelések szerint tehát a hunokat kísérő ebek az érintett területeken élő kutyákkal szaporodtak, és így jött létre többek közt a lengyel alföldi juhászkutya.

A képekből már láthattuk, hogy a lengyel alföldi juhászkutya kísértetiesen hasonlít egy talán többek által ismert fajtára, a szakállas colliera. Ez pedig egyáltalán nem véletlen. 1514-ben egy lengyel hajó gabonát szállított Skóciába, juhokért cserébe. Magukkal vittek 6 lengyel alföldi juhászkutyát is, hogy megkönnyítsék a juhok terelését. Olyan jól végezték a dolgukat ezek a kutyák, hogy a skót juhászok még egy cserét ajánlottak. Három kutyáért (két szuka és egy kan) két, értékes juhot adtak a lengyel hajósoknak. Állítólag ez a három eb a szakállas colliek őse.

A „régi új” kutya

Bár feltehetően évszázadok óta segítette a lengyel gazdák munkáját, sokáig nem fektettek hangsúlyt a tenyésztésére. Mint a legtöbb európai juhászkutyának, a lengyel alföldi juhászkutyának is zavartalan volt az élete egészen a világháborúkig. Az első világháború még nem jelentett kihalással fenyegető létszámcsökkenést. Sőt, a háború után fellendült a nemzeti értékek becsülete, így a lengyel fajtiszta állatok iránti érdeklődés is reneszánszát élte.

Maria Józefa Czentwertynska Grocholska neve szorosan kapcsolódik a fajta tökéletesítéséhez, elkezdte egységesíteni a kinézetét a lengyel alföldi juhászkutyának. 1924-ben publikum elé kerültek a kutyái, és számos lelkes tenyésztő beleszeretett a fajtába, így elkezdtek dolgozni a hitelesítésén és a fajtastandardon. Minden jól ment egészen a második világháború kezdetéig, amikor egyszerűen nem ez volt a prioritás, ám szerencsére nem feledkeztek el a fajtáról, és a háború után közel ott folytatták, ahol abbahagyták. Sőt, egy Psyche nevezetű lengyel alföldi juhászkutya több száz ember életét mentette meg a bombázások alatt, mert megérezte a veszély közeledtét, és a figyelmeztette Varsó lakóit.

Új kezdetek

1948-ban megalakult a Lengyel Kennel Club, így intézményesítve lett a lengyel alföldi juhászkutyák tenyésztése. Felkeresték a megmaradt ebeket, és törekedtek a fajta egységesítésére. Ezzel egy időben, pontosabban kicsit korábban Danuta Hryniewicz, állatorvos szert tett egy kutyára, akit Smoknak (sárkánynak) nevezett el. Egy cikk alapján úgy gondolta, hogy az ő kutyája tökéletesen teljesíti a fajta minden kritériumát, így nem kérdés, hogy ő is beszállt a fajta standardosított változatának megteremtésébe. Az FCI 1963-ban fogadta el a fajtát, a lelkes tenyésztőknek több, mint 15 évbe tellett, hogy a fajta fenntartásához megfelelő minőségű és mennyiségű kutyát tenyésszenek. Amerikába jóval később jutott el a fajta, és az AKC csak 2001-ben ismerte el a lengyel alföldi juhászkutyákat, nevezetesen Betty Augustowski és férje, Kaz fáradhatatlan munkájának köszönhetően, illetve sokat számított Moira Morrison (egy tenyésztő, akinek a szakállas colliek elismertetésében is nagy szerepe volt) kapcsolati hálója is.

Fajtastandard

Közepes termetű, kb. 40-52 cm-es marmagassággal és 25-30 kg-os testtömeggel. Hatalmas bundája hosszú, vastag és gyapjas és nincs kiemelt színkombinációja. Széles, rövid háta van és mély mellkasa, így a szőrével együtt igazán robusztus hatást kelt. Végtagjai egyenesek, farka rövid, esetleg csökött, gyakorta csonkolt. Feje közepes nagyságú, orra közepesen hosszú, füle lefelé lóg, szeme pedig mogyoróbarna színben pompázik, ha éppen kilátszik a lelógó szőre mögül. Az FCI első fajtacsoportjába tartozik, a juhász- és pásztorkutyák közé.

Jellem

A lengyel alföldi juhászkutya kiemelkedően figyelmes és szeretetteljes, ha a családjáról van szó. Emellett folyamatosan monitorozza a környezetét, egyszerre nyugodt és éber. Magabiztos és okos kutyáról van szó, akit évszázadokon keresztül terelésre használtak, ezért természetesen megvan benne a függetlenség és a makacsság. Mivel emellett néha a nyájőrzés is a feladata volt, eredendően bizalmatlan az idegenekkel szemben, és harcias, ha arra kerül sor. Ezt ellensúlyozni lehet megfelelő szocializációval és oktatással, amit érdemes korán kezdeni. Emellett viszont gyorsan és könnyen tanul, de tapasztaltabb gazdik mellé ajánlott, akinek van ideje kedvencével foglalkozni, és be tudja illeszteni a napi rutinba a közös akciókat. Nála nem valószínű, hogy egy rövid séta fizikailag vagy akár mentálisan lefárasztaná. Egy energikus kutyáról van szó, aki meghálálja (és jóval kiegyensúlyozottabb lesz), ha napi 1-2 órát aktívan foglalkoznak vele. Aktív gazdik mellé tökéletes választás lehet, szuper társ túrázáshoz vagy más kutyasportokhoz, mondjuk agilityhez, vagy például kifejezetten a terelőkutyáknak kifejlesztett aktivitásokhoz.

Ideális környezet

Jól alkalmazkodik, így akár lakásban is tartható, ha mellette eleget van mozgatva, azt viszont figyelembe kell venni, hogy őrzi a házat és hangos. Jobban érzi magát egy kertes házban, ahol kedvére szaladgálhat, és lehet, hogy a gazdinak is könnyebb, ha van hely, ahol kiélheti magát a kutyus. Odaadó és hűséges, mind más kutyákkal, mind más háziállatokkal könnyedén összeszoktatható, a gyerekekkel pedig egészen jól kijön. Nem agresszív velük, de terelőkutyához híven gyakori, hogy a gyerekeket is terelgeti, egy kupacba gyűjti. A kicsiknek lehet, hogy ez túl sok, vagy éppen véletlenül felborítja őket, ezért mindenképpen felügyelni kell az interakcióikat.

Ápolás

Ápolása alapvetően nem igényel nagy fejtörést. Amire kiemelten figyelni kell, az a fésülés. Dupla rétegű szőrzete van, ami egyfelől megvédi a környezeti hatásoktól, másfelől viszont könnyedén csomósodhat és rasztásodhat, főleg a fedőréteg. Ez nem csak esztétikailag kellemetlen, a kutyának is kényelmetlen lehet egy elhanyagolt szőrzet, nem beszélve arról, hogy a bőrének se tesz jót. Ezért fontos, hogy hetente minimum egyszer jól át legyen fésülve a szőre. Emellett érdemes figyelni a fülére, és tisztán tartani azt, mert könnyedén begyulladhat, ha nem vigyázunk.

Gyakori egészségügyi problémák

A figyelmes tenyésztésnek köszönhetően a lengyel alföldi juhászkutya a mai napig egészséges fajta. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem igényel rendszeres állatorvosi ellenőrzést, védőoltásokat vagy parazitamentesítést. Sajnos náluk is megjelent 1-2 örökletes betegség, amiket megfelelő utánajárással viszonylag jól ki lehet védeni. Jellemző a csípőízületi diszplázia és a progresszív retina atrófia (PRA): retina fokozatos romlása, ami hosszú távon látásvesztéshez vezet.