Japán csin fajtaleírás: a méltóságteljes, előkelő apróság, akit egykor kalitkában is tartottak

Elegáns, mégis játékos és barátságos kutya, akit sokan inkább a macskákhoz hasonlítanak. Egyesek szerint a fajta több mint 1000 éves múltra tekinthet vissza!

Szeret a gazdi ölében szunyókálni, felmászni és egyensúlyozni számára magas helyeken, valamint gyakran tisztogatja magát. Bizony, nem csak egy macska lehet ilyen, ugyanis a japán csinnek is ezek a kedvenc elfoglaltságai. Az előkelően lépkedő apróság azonban nem hordja mindig fenn az orrát: kedves és játékos társa lehet akár a gyerekeknek is.

Eredete

A japán csin eredetéről többféle elképzelés is napvilágot látott. Az FCI standardjában ősi dokumentumokra hivatkozva azt írják, hogy a mai japán csinek őseit a koreaiak ajándékozták Japánnak 732-ben, hogy ők is megismerhessék, milyen csodálatos ez a fajta. Egy másik elmélet szerint 520-ban vittek pekingi kutyákat Japánba buddhista szerzetesek, és később ezekből az ebekből alakult ki a japán csin. Mások 1000 körülre teszik a fajta megjelenését.

Érdekesség, hogy a japán kutyafajták nevében gyakran találkozhatunk az inu szóval, ami kutyát jelent. A japán csinek nevében azonban nem használjuk az inu szót, mivel olyan különleges ebnek tartották, hogy ehhez egyedi név is dukált, hogy elkülönüljön a többi ebtől. A csin (chin) szó macskaszerűt jelent; mások pedig úgy vélik, a csin, azaz chin szóval a kínai származásra (angolul China) akartak utalni.

A fajtát kizárólag társként tartották, ami ritkaság volt évszázadokkal ezelőtt, hiszen akkor úgy vélekedtek, hogy a kutyának kell valamilyen munka, nem lehet „haszontalan”. A japán csin pedig bizonyára nem is érezte magát haszontalannak, kivette a részét a munkából az előkelők szórakoztatásával, a folytonos ölben fekvéssel és aranyoskodással. Egyes források szerint rizspálinkával itatták őket, hogy ilyen picik maradjanak és külön szolgáik is voltak. Arról is beszámolnak, hogy a kisebb egyedeket felakasztott kalitkákban tartották, akár a madarakat. Egy japán császár egyszer azt is elrendelte, hogy minden japán csint imádni kell.

A japánok pedig igencsak nagyra becsülték ezeket az ebeket. Komoly odafigyeléssel tenyésztették őket és elképesztő összegeket fizettek értük. Porcelánokon, vázákon, legyezőkön ábrázolták őket, de elefántcsontból és fából is gyakran faragtak életnagyságú csineket.

1853-ban, mikor Matthew Calbraith Perry haditengerészeti parancsnok megnyitotta a Nyugatnak Japánt, vitt hét csint Viktória királynőnek ajándékba, ám csak kettő élete túl az utat. Ezután hatalmas importhullám indult el, és egyre inkább elterjedtek ezek a különleges kiskutyák a világ minden táján.

Fajtastandard

A japán csin vagy más néven japán spániel egy kistestű, széles és lapos fejű, bőséges szőrzettel ellátott kutyafajta. Megjelenése eleganciát, előkelőséget mutat. Marmagassága csaknem azonos teste hosszával. Feje aránylag nagy, a koponyája széles és előredomborodó. Stopja jól kifejezett. Szemei nagyok, kerekek, egymástól távol ülnek és feketék. Fülei kicsik, szögletes formájúak, hosszú szőrzettel ellátottak. Kissé előre csüngnek, szétállók, a koponya oldalában tűzöttek. Arcorri része rövid. Orrtükre széles, jól nyílt orrlyukakkal. Az orr színe a szőrzet színének megfelelően lehet fekete vagy sötét hússzínű. Állkapcsa széles, rövid, előrenyúlt; előreharapással. Mara fejlett, magas; háta rövid és egyenes. Ágyéka széles és könnyedén gömbölyödő. Farka hosszú szőrzettel ellátott.

Mellkasa széles és mély, hasa felhúzott. Mellső végtagjai egyenesek, vékonyak, hosszú szőrrel ellátottak. A hátsók jól irányulók, szintén hosszú szőrrel fedettek. Mancsai kicsi nyúllábak. Szőrzete selymes és lágy, egyenes és hosszú. A fejen kívül az egész testet bőséges szőrzet fedi, a nyakon, a csípőn és a faroknál még dúsabb. Színe lehet fehér, vörös vagy fekete foltokkal. Mozgása könnyed, büszke. Marmagassága körülbelül 25-30 cm. Súlya 2-3 kg. Várható élettartama 12-14 év.

Jelleme

Hetyke, magas lépései, csodás bundája és magabiztossága egy elkényeztetett díszkutyára is utalhat, de nagyot tévednénk, ha ezt elhinnénk. Játékos, barátságos kutya, egy igazi öleb, aki azonban a henyélés mellett a mókát sem veti meg. Nem fél kalandokba keveredni, macskaszerűen mászik a bútorokra, ápolja magát, majd gazdája ölében heveredik nyugalomra. A pihenés után pedig jöhet is a játék! Nincs túl nagy mozgásigénye, mivel apró kutya, így beéri napi fél óra sétával is. A figyelemre azonban nagymértékben szüksége van, könnyen szenvedhet szeparációs szorongástól, ha sokat van egyedül. Hamar átveszi gazdája hangulatát, igazi társ, aki mindig ott van családja mellett.

Ideális környezet

Mérete miatt lakásban is jól érzi magát, és más kutyákkal és cicákkal is jól kijön. Azonban vigyázni kell, mert nagyon törékeny, és egy nála jóval nagyobb eb akaratlanul is sérülést okozhat neki. A gyerekek esetében is ez a helyzet: nagyon picik mellé azért nem ajánlják, mert nem biztos, hogy képesek elég finoman bánni a kutyával. A valamivel nagyobbak számára azonban a japán csin tökéletes társ. Azonban csak olyan családokba való, ahol nem hagyják hosszú órákra magára.

Ápolás

Csodás bundáját megpillantva sokan azt hihetik, hogy ennek a kutyának a gondozása rendkívül időigényes. Azonban ez nincs így! Napi egyszer érdemes puha sörtéjű kefével átfésülni bundáját (vedlési időszakban mindenképpen), valamint megfürdetni, ha összekoszolná magát. Karmai gyorsan nőnek, így azokat és a mancsokon lévő szőrt is időnként vágni kell. Szemei és fülei tisztaságára is rendszeresen gondot kell fordítani. Arcát érdemes időnként nedves vattával áttörölni, hiszen a baktériumok megbújhatnak az apró ráncocskákban. Hogy fogai épek maradjanak, mosni kell őket. Azonban ezeken kívül egy csin gazdájának nincs más dolga kedvence ápolását illetően.

Gyakori egészségügyi problémák

A japán csin hajlamos az elhízásra, így mindenképp ügyelni kell etetésére. A kistestű kutyákra jellemző patellaficam esetében is előfordulhat. Ez a térdkalács elmozdulását okozhatja. Kissé kidülledő szemei hajlamosak lehetnek a szemproblémákra, például szürkehályogra, különböző fertőzésekre, szemideghártya-sorvadásra. Nyomott arca, orra légzési problémákat okozhat, kifejezetten akkor, ha az ebnek melege; például nyár van vagy túlhajszolta magát. Ennek következtében nem szabad túl sokat mozgatni, kánikula idején pedig gondoskodni kell hűtéséről.

(Felhasznált irodalom: Szinák János – Veress István: Kutyakalauz, Szinák János – Veress István: A világ kutyái I., David Alderton: Kutyák, Joan Palmer: Tanácsadó kézikönyv kis testű kutya választásához, Dr. Sárkány Pál: Nemzetközi Kutya-enciklopédia, Paul McGreevy: Kutyák, Sarah Whitehead – Beverly Cuddy: Kutyák, Arcanum – Zoologiai Lapok, 1900 (2. évfolyam 4. szám)