Izlandi juhászkutya fajtaleírás: szeszélyes időjárásra lett teremtve

A gyönyörű izlandi vidék és a viking hagyaték között megtalálható a kutyavilág egyik különlegessége: az izlandi juhászkutya. Helyi nevén a„íslenski fjárhundurinn”. Ennek az elbűvölő fajtának a története közel olyan lenyűgöző és gazdag, mint maga a környezete.

Barátságos, energikus, élénk, valahogy mindig vidámnak tűnő kutyákról van szó, akik szuperül illeszkednek egy családi környezetbe, egészen addig, amíg van valamilyen feladatuk. Az izlandi juhászkutya „házkörüli mindenes”, aki ha kell, házőrzéstől terelésig számos feladatot képes ellátni. Magabiztos, viszont nagyon hűséges, külleme pedig egyedi. Egyesek szerint az „ember legjobb barátja” kifejezés kifejezetten erre a kutyafajtára vonatkozik.

Eredete

Az izlandi juhászkutya története majd ezer évre visszavezethető, amikor a telepes vikingek magukkal vitték a fajta őseit a szigetre, aminek különleges természeti adottságai megragadták az odaérkezőket. Az új környezeti hatásokra tekintettel tenyésztették az egyedeket, és így a szeszélyes izlandi klímában elengedhetetlen részei lettek az állattartásnak. Fő feladatuk a haszonállatok terelése és őrzése volt. Egészen a 16. századik viszonylag kevés említést tesznek a fajtáról, Olaus Magnusig, aki egy svéd szerzetes volt. Leírta, hogy a felsőbb körökben kifejezetten közkedvelt fajta volt, ez az állítás pedig egybevágott John Caius feljegyzésével 1570-ből. 1576-ban Abraham Fleming részletesebben is bemutatta az ebeket. Innentől kezdve számos leírás keletkezett a fajtáról, gyakran utazók tollából, és bár a részletek íróról-íróra változtak, az izlandi juhászkutya fő jellemzői megmaradnak.

Sajnos a 19. század nem kedvezett a fajtának, a galandférgek elterjedése miatt erősen megcsappant az izlandi juhászkutyák állománya, majd további betegségekből adódóan még kevesebben maradtak fenn. Az egyre csökkenő populációnak köszönhetően 1950-re a kihalás veszélyeztette őket. Néhány elkötelezett tenyésztőnek köszönhetően szerencsére ez nem következett be. Amerikában és Angliában a kezdeményezés vezetője Mark Watson volt, mindeközben pedig Izlandon is belekezdtek a fajta megőrzésébe. Itt megemlítendő Páll A. Pálsson és Sigríður Pétursdóttir neve. Utóbbi annak érdekében, hogy biztosítsa kennelje genetikai diverzitását, Watsontól importált két kölyköt. 1969-ben megalakult az Icelandic Kennel Club, aminek a célja, hogy megőrizze Izland egyik nemzeti kincsét, az izlandi juhászkutyát.

Fajtastandard

Zömök, izmos kutyafajta, aki mindössze 9-14 kg-os testtömegével és 30-41 cm-es marmagasságával rejti el hatalmas önbizalmát. A hideg, szélsőséges időjárás ellen közepes hosszúságú, dupla rétegű bundával védekeznek, ennek színe lehet vöröses, barna vagy szürke is, néhol fehérrel foltozva. Ritkán ugyan, de találkozhatunk fekete színű egyedekkel is. Párhuzamos végtagjai és erőteljes törzse néha kifejezetten robosztus megjelenést ad ennek a kis, illetve középtermetű kutyának. Koponyája domború, orra hosszúkás és csúcsosodó. Barátságos, kifejező szeme miatt és egyenes, égnek álló fülétől már-már egy mesebeli róka szerű küllemet nyer az arca. Farka hátára kunkorodik. A fajtastandardnak megfelelően minden lábukon (de legalább egyen) farkaskarom található, ami miatt érdemes gyakorta karbantartani az állat körmét. Az FCI 1972-ben fogadta el a fajtát, és a spiccek és ősi típusú kutyák kategóriába helyezte el.

Jellem

Ezek az ebek elképesztően jól működnek családi közegben és gyerekekkel is, éppen ezért ismert a jó temperamentumáról az izlandi juhászkutya. Nem csak az emberekkel, de más kutyákkal is jól kijön. A fajta tenyésztéséből is adódóan jó őrző ösztönnel bír és az emberi interakciókért él, emiatt nagyon jól tanítható, viszont nehezen bírja az egyedüllétet. Mint a legtöbb kutya, az izlandi juhászkutya is jobban ért a pozitív tanítási módszerekből, emellett pedig fontos a korai szocializáció, hogy hozzászokjon a külvilághoz, sőt, semlegesen tudja kezelni azt, és ha kell, ki tudja zárni a felesleges ingereket.

Viszonylag magas energiaszintje miatt érdemes egy rutint kialakítani, de a fajta meglehetősen rugalmas  ebből a szempontból. Nagyon jól teljesít bizonyos kutyás sportokban, viszont ezek az ebek nagyon jól érzik magukat, ha „csak” rendszeresen sétálhatnak vagy éppen kirándulhatnak gazdájukkal. Mivel talán egy kicsit túl jó házőrző, gyakran hallani panaszt, hogy hajlamos kifejezetten hangos lenni, sokszor ugat, tehát a mindennapokban nagyon vokális.

Ideális környezet

Ez a fajta az izlandi szeszélyes, rideg környezetben lett tenyésztve, így vastag dupla bundája elsősorban a hűvösebb éghajlatoknak kedvez, de meglehetősen jól idomul a melegebb időjáráshoz is. Nyáron a melegben elvékonyodik a bundája és szemmel látható „nyári gúnyát” ölt. Az izlandi juhászkutyák munkakutyákhoz képest jól alkalmazkodnak a kevésbé aktív életmódhoz is, és nem bánják, ha néha a hétvége a kanapén telik. Ennek ellenére újfent megjegyeznénk, hogy aktív ebek, akik akkor érzik magukat a legjobban, ha megkapják az elegendő mentális és fizikai energialevezetést. Pont ezért nem baj, ha alkalmazkodóképességük ellenére belevesszük a rutinunkba, hogy foglalkozzunk velük. Ez lehet játék vagy más elfoglaltság formájában is.

Ápolás

A látszat ellenére nem nagy ördöngösség az izlandi juhászkutya ápolása, ha gyakran (általában elég hetente egyszer, de vedlési időszakban napi rendszerességgel) kifésüli a gazda kedvence bundáját. Ezen kívül alkalmankénti fürdetés sem árt, illetve érdemes rendszeresen ellenőrizni a karmainak állapotát, hiszen a túl hosszúra hagyott pedikűr nem csak, hogy nem esztétikus, még kellemetlenséget is okozhat a kutyának.

Gyakori egészségügyi problémák

Átlagosan jó egészségű kutyafajta. Egy-két betegségre viszont hajlamosak, mint például a csípő-és könyökdiszpláziára és a térdficamodásra. Fülük gyakran begyulladhat, ezért ajánlott rendszeresen ellenőrizni és tisztán tartani. A kiegyensúlyozott táplálkozás, rendszeres mozgás és orvosi kontroll kulcsfontosságú az egészségük megőrzéséhez.