Dobermann fajtaleírás: bármit megtesz gazdájáért ez a hűséges őrszem

Hiába a nemesítők áldozatos munkája, egyesek még ma is rossz hírű, félelmetes kutyának tartják ezt az egyébként hihetetlenül intelligens és kedves fajtát.

A dobermann őseire talán illik a vérengző kifejezés, ám a fajtanemesítésnek köszönhetően ez a német őrző-védő egy könnyen idomítható, családbarát, hűséges és melegszívű ebbé fejlődött. Szemrevaló külseje státuszszimbólummá tette őt, ám az, aki csak elegáns, tiszteletet parancsoló kiegészítőt lát benne, nagyon pórul járhat. A „dobi” ugyanis könnyűszerrel túljár a határozatlan és hanyag gazdák eszén.

Eredete

A történet helyszíne Németország, Türingia szövetségi tartomány, Apolda város: egy Friedrich Louis Dobermann nevű adóbehajtó és gyepmester úgy vélte, veszélyes hivatásából kifolyólag szüksége van néhány megbízható négylábú testőrre. Ezért az általa begyűjtött kutyák fokozatos keresztezésével létrehozott egy olyan fajtát, mely rettenthetetlen, impozáns külsejű és a végsőkig hűséges gazdájához.

Bár halálakor a sírba vitte a fajtanemesítés titkait, a szakértők úgy vélik, hogy a dobermannt a rottweiler elődjéből, az ún. mészároskutyából, a már kihaltnak minősített black and tan terrierből és a német pincserből alkotta meg. Elképzelhető, hogy a korabeli juhászkutyák génállománya is hozzájárult a mai dobermannok kialakulásához.

Az első német dobermann fajtaklubot helyi rajongók és tenyésztők alapították meg 1899-ben egy apoldai kutyakiállításon. A dobi külseje eleinte robusztusabb, erőteljesebb, személyisége kissé agresszívebb és féktelenebb volt. A szintén apoldai Otto Göller kezdett először kiemelt figyelmet fordítani a fajta kezelhetőbbé tételére. 1900-ban végül dobermann pincser néven a hivatalos német kennelklub is elismerte önálló kutyafajtaként.

A dobermann 1908 körül indult világhódító útjára Amerikába, ahol gyorsan igen nagy népszerűségre tett szert. Az első és a második világháborút azonban megsínylette a fajta, Európában csak a legvagyonosabbak és a hadiiparban tevékenykedő szakemberek tarthatták meg szeretett dobijaikat.

A szakértők ma is úgy vélik, hogy ha az 1920-as években nem exportálnak számos kiváló tenyészkant és kölyköt az Egyesült Államokba, a háborús időszak a dobermann teljes kihalásához vezetett volna.

Azóta azonban szerencsére stabilizálódott a helyzetük, s az évek során egy bátor, karakán természetű, éber, mégis szerető, gyengéd és jó kedélyű családi kutyát faragtak belőle.

Fajtastandard

Az elegáns, izmos test kültakarója a német standard szerint csak fekete és barna lehet, Amerikában viszont négyféle szín is elfogadott: a fekete, a barna, a kék és az izabella, azaz a szürkés-krémszínű, kék szemű változat. A szőrzet rövid, kemény, sűrű és sima.

A farok viszonylag magasan tűzött, lehet csonkolt vagy hosszan hagyott. A füleket nem kötelező vágni: ha eredeti alakjában hagyják meg őket, akkor nem érhetnek a szájzug alá. A formára igazított füleknek párhuzamosan kell állniuk. A nyak büszke tartású, a test méreteihez viszonyítva arányos, megengedett rajta kis mennyiségű alszőr.

A mellkas mély, az ágyék szépen felfelé ível, a lábak jól izmoltak, szálkásak. A kanok marmagassága 68 – 72 cm, a szukáké 63 – 68 cm.

Hibának számít az ún. kosorr, a túl rövid és vastag nyak, a kötött, tipegő járás, a megengedettnél hosszabb, esetleg hullámos szőrzet. Kizárást von maga után a foghiány, a fehér foltos bunda és a túl félénk vagy agresszív temperamentum.

Jelleme

A dobermann egyik legjellemzőbb személyiségjegye kivételes intelligenciája. Az éles ész ráadásul agilitással és magas energiaszinttel párosul, ez a kombináció pedig világszerte az egyik legkedveltebb munkakutyává tette őt.

Családi környezetben is megállja a helyét: az aktív, játékos, de határozott gazdik ideális társa lehet. Szereti a gyerekeket, bár mint minden kutya, elvárja a tiszteletet és a kedves bánásmódot. Nagyon kicsi gyerkőcökkel épp ezért óvatosan barátkoztasd, és soha ne hagyd őket együtt felügyelet nélkül!

Vérében van a gazdi és az otthon védelmezése, így a váratlan látogatókat ildomos számára előre jelezni, különben ösztöneitől vezérelve akár fenyegető magatartást is tanúsíthat velük szemben.

Ideális környezet

A dobik mozgásigénye hatalmas, imádnak mindenféle mentális és fizikális kihívást. Kertes otthonban érzik magukat a legjobban, de egy nagyobb lakásban is kiegyensúlyozottan élnek, ha rendszeres és megfelelő intenzitású edzésben részesülnek. Nem tanácsos őket hosszabb időre egyedül hagyni, pláne úgy, hogy túlteng bennük az energia, különben elkezdhetik lebontani a berendezést.

Ápolás

A dobermann rövid, kemény bundája nem igényel túl komoly ápolási rutint, ám ne tévesszen meg a látszólag öntisztító külső. Ez a fajta is hajlamos a vedlésre, illetve piszokban való hempergést követően őt is ugyanúgy meg kell fürdetni, ha sok időt tölt a lakásban.

Fogait ajánlatos hetente néhány alkalommal megmosni, illetve tisztító hatású rágókákat biztosítani számára. Mind a vágott, mind a lógófülű dobik fülkagylóját érdemes néha megtisztítani erre a célra kifejlesztett kímélő folyadékkal.

Gyakori egészségügyi problémák

Ugyan szívós és kifejezetten egészséges kutyafajta, nála is megfigyelték a tipikus visszatérő egészségügyi problémákat. A dobermannok sajnos hajlamosak a véralvadási zavarokra, a csípődiszpláziára, a progresszív retina atrófiára (ez egy genetikailag öröklődő szembetegség, mely az ideghártya visszafordíthatatlan károsodásával jár), a pajzsmirigy-alulműködésre, a szívizomgyengeségre, a narkolepsziára, illetve a gyomorcsavarodásra.

Viszonylag gyakran előfordul körükben a Wobbler-szindróma, mely egy, a nyaki gerincszakasz deformitása okozta idegi probléma. Ez a betegség az agy és a test többi része között folyó idegkapcsolatot akadályozza, jellemző tünetei a koordinálatlan mozgás, a gyakori botladozás, nagyon súlyos esetben pedig mind a négy végtag együttes bénulása.

(Képek: Getty Images Hungary)