Angol véreb fajtaleírás: a fáradhatatlan nyomkövető, akinek szimata sosem csal

Az angol véreb vagy bloodhound története évezredekkel korábbra nyúlik vissza. Vészjósló neve igen félrevezető, ugyanis ez a kutya egy kedves, szelíd és ragaszkodó társ, aki csodálatos szimatával szinte bárkit, bárhonnan előkerít.

Az angol vérebet nem véletlenül említik a legjobb szimatú kutyaként. A fajta sok képviselője hosszú kilométereken keresztül, akár több napos nyomok alapján is képes rábukkanni arra, amit keres. A szomorkás külsejű angol véreb személyisége azonban közel sem búskomor. Nagy mozgásigényű, kedves társ, aki rendkívül szelíd, olykor akár félénknek is nevezhető. De ha szagot fog, semmi sem állíthatja meg.

Eredete

Az angol véreb, más néven bloodhound (olykor Szent Hubertusz kopóként is emlegetik) ősei már évezredekkel ezelőtt is létezhettek. Pontos eredete ezen idő alatt homályba veszett, és sokan megkérdőjelezik angol mivoltát is. A szakértők manapság úgy vélik, az angol véreb közel sem angol, sokkal inkább belga fajta. De nevének jelentése körül is megoszlanak a vélemények. Míg egyesek szerint a véreb nevet a vér szagának követése miatt kapta, mások úgy tartják az arisztokratikus, tiszta vérvonalra utalnak vele. Akárhogy is legyen, maga a vér szó sokakat elrettent, pedig nincs mitől tartani, ugyanis egy angol véreb nem támad sem emberre, sem másik állatra. Vadászat közben is, amikor megtalálja a zsákmányt, csak farokcsóválva jelez. De agressziót sosem mutat.

A harmadik századi tudós Aelian „Historia Animalium” című művében megemlít egy páratlan nyomkövető kutyát, aki annyira elkötelezte magát a munkája iránt, hogy addig nem lehetett lerángatni az ösvényről, amíg meg nem találta, amit keresett. Úgy tűnik tehát, hogy a véreb az egyik legrégebb óta létező vadászkutya, amely szagminta alapján vadászik. Az általunk ismert vérebeket Nyugat-Európában tökéletesítették körülbelül ezer évvel ezelőtt. A fajta gondos fejlesztéséért a reformáció előtti egyház magas rangú tagjait illeti az elismerés. A középkorban, amikor még a püspökök is lovagoltak a vadászkutyák mellett, az egyház számos tagja vadászkutyákat tartott fenn Anglia és Franciaország jól finanszírozott kolostorainak területén. A püspök tenyésztési programjának végrehajtásával megbízott szerzetesek annyira körültekintőek voltak kutyáik származásával kapcsolatban, hogy valószínűleg ebből az arisztokrata vérvonalból ered a véreb elnevezés is.

A kitűnő szaglású véreb

Az azóta eltelt évszázadok során a nemes angol véreb páratlan nyomkövetőként szerzett hírnevet. A világ rendőrségei ezekre a vadászkutyákra támaszkodtak, hogy kövessék az ember szagát – lehet az egy bűnöző, egy elveszett gyerek vagy egy összezavarodott idős ember is akár. Egy ilyen munka egy napig is tarthat, dombokon és mocsarakon át, de a vérebek addig nem adják fel, amíg rá nem bukkannak a célszemélyre. Napjainkban még egyetlen egy olyan eszköz sem készült, ami összehasonlítható lenne az angol véreb orrával.

A fejen található bőrlebenyek és a hosszú fül segítségére van a kutyának a szagok orrba jutásához. De maga a szaglószerv is különleges. Míg egy németjuhász agya 150-220 millió idegsejt segítségével dolgozza fel a szagmintát, az angol vérebeknél ez a szám 300 millió is lehet.

Az angol véreb szolgálatban

Angliában és Skóciában még a rendőrségi intézmények létrejötte előtt alkalmazták a vérebeket a bűnözők tartózkodási helyeinek felderítésére. Akkoriban adókat is kivetettek a lakosságra azért, hogy ezeket az ebeket megfelelő módon láthassák el, illetve képezhessék. Skóciában törvény is született arról, hogy aki nem engedi be birtokára ezeket a kutyákat, azt mint bűnsegédet kell kezelni. Ma már az Egyesült Államokban az angol vérebekkel történő azonosítás bizonyító erejű a törvényhozásban. Egyes források szerint a fajta egyik képviselője 220 km-en át követett egy szagot. Az angol vérebek szaglása olyannyira kiváló, hogy képesek akár több napos kihűlt nyomot követni.

De az angol vérebeket háborúkban is használták, többek között I. Erzsébet angol királynő Írország elleni háborújában, valamint VIII. Henrik franciák elleni hadjáratában. A különleges fajta Vöröskeresztes kutyaként is tevékenykedett, főként az első világháború során.

Minden idők egyik leghíresebb nyomkövető vérebe minden bizonnyal Nick Carter volt, aki több mint 650 eredményes bevetésen vett részt. 2500 elkövetőt juttatott rács mögé kitűnő szimatával, és több mint száz órás nyomot is képes volt követni.

Fajtastandard

Az angol véreb egy nagytestű, harmonikus testfelépítésű, méltóságteljes megjelenésű fajta. Fején a bőr nagyméretű ráncokat, redőket formál és előreesik, amikor az eb lehajtja fejét. Koponyája mély, hosszú, inkább keskeny, mint lapos. Orra széles, barna vagy fekete, a fekete-cser egyedeknél mindig utóbbi. Fülei vékonyak, hajlékonyak, bársonyos tapintásúak, valamint kifejezetten hosszúak, alacsonyan tűzöttek. Szemei sötétbarnák. Háta széles, egyenes, mellkasa mély. Végtagjai párhuzamosak, izmosak. Farka magasan tűzött, erős, hosszú és vastag. Három színváltozata ismert, az egyszínű vörös, a fekete-cser és a májszínű-cser. Bundája rövid és sűrű. Marmagassága nemtől függően 58-72 cm, testtömege 40-54 kg. Várható élettartama 10-12 év.

Jelleme

Az angol véreb egy igazán szeretnivaló, kedves társ, aki gyerekekkel és fajtársaival is jól kijön. Sosem agresszív, igazán szelíd, nyugodt természetű kutya. Olyannyira, hogy amikor magyar fegyházakban kutyákat kezdtek kiképezni az esetleges szökések esetére, a kiváló szimatú vérebek mellé afrikai oroszlánkutyákat tettek, hogy ők kapják el a rabokat. Éppen ezért ez a fajta meglehetősen alkalmatlan házőrzése, maximum csak nagy termete és magabiztos megjelenése tartja távol az illetékteleneket. Önálló, kissé makacs is lehet, de nem jellemző rá a rosszalkodás. Egyedül nyomkövetés közben fordulhat elő, hogy füle botját sem mozdítja gazdája hangjára. Addig megy, amíg meg nem találja, amit keres.

Ideális környezet

Jól alkalmazkodik a városi életmódhoz is, de nagy termete és mozgásigénye miatt inkább kertes házba való. Érdemes mindig pórázon sétáltatni, hogy ne csábítsák el túlságosan a szagok. Más háziállatokkal is jól kijön, ahogyan a gyerekekkel is. Szeret gazdái közelében lenni, de egyben önálló is. Bár külseje sokak számára nem ezt sugallja, de aktív kutya, ezért napi lefárasztásáról mindig gondoskodni kell.

Ápolás

A fajta szaga igen jellegzetes az emberi orr számára is. Ezek a kutyák saját illatukat követve szinte bárhonnan képesek hazatalálni. A különleges szag pedig fürdetés után csupán néhány órával már vissza is tér. Az angol véreb nem igényel különleges ápolást, elég heti néhány alkalommal átkefélni bundáját. Jelentős mértékben nyáladzik, ezt érdemes észben tartani. Fülei és szemei tisztán tartására gondot kell fordítani, hiszen előbbiek nehezebben szellőznek, könnyebben beléjük ragadhat a por, ami gyulladáshoz vezethet.

Gyakori egészségügyi problémák

Mivel nem túl gyakori fajta, ezért szerencsére az angol véreb nem esett a túltenyésztés vagy a szaporítók áldozatává. Előfordulhat nála felfúvódás, gyomorcsavarodás, ezért érdemes több adagban odaadni neki napi betevőjét. Emellett fontos, hogy a tenyésztők diszpláziára szűrjék kutyáikat, hiszen ez a betegség nagyon sok nagytestű ebet érint. Előfordulhatnak nála szemproblémák (például cseresznyeszem), illetve olykor fülfertőzések.

(Felhasznált források: Szinák János – Veress István: A világ kutyái I., David Alderton: Kutyák, Paul McGreevy: Kutyák, Szinák János – Veress István: Kutyakalauz, Sarah Whitehead – Beverly Cuddy: Kutyák, Dr. Király Klára: Versek, legendák és bölcsességek Kutyabarátoknak, a Kutya újság 2021. május-júniusi száma)