A kutya, aki Chopint inspirálta: híres zeneszerzők kapcsolata az ebekkel

Egyes kompozíciókat kutyák ihlettek, nekik írták azokat, és egyik esetben egy eb jelentősen késleltette is a mű elkészülését. Néhányan, mint például Elgar és Wagner, figyelemreméltó szintű odaadásról tettek tanúbizonyságot saját állataik iránt. Mások számára egy múló ismerkedés más emberek kutyusával hagyott maradandót.

Társ, figyelemelterelés, ihletet adó múzsa, alany és még közönség is – a kutyák számos különböző szerepet játszottak a nagy zeneszerzők életében. A zeneírás lassú és magányos vállalkozás lehet, és sok zeneszerző úgy találta, hogy egy türelmes eb ideális társ lehet számára. Négylábú barátaink sok mindenben társaink, legyen szó akár a parkban sétálásról vagy zeneszerzésről.

Gioacchino Rossini

Egy történet szerint Sir Arthur Sullivan zeneszerző felkereste Gioacchino Rossinit, a vígoperáival híressé vált olasz zeneszerzőt. Utóbbi épp egy rövid zongoradarabot próbálgatott, Sullivan pedig rákérdezett, mi is az pontosan. Rossini így felelt: – Ma van a kutyám születésnapja, és minden évben írok neki egy rövid darabot.

A zeneértő kutya

Anton Bruckner osztrák szimfonista kedvence egy Mops nevű kutya volt. A zeneszerző tanítványai betanították az ebet arra, hogy gazdája Te Deum című darabjára kezdjen el örvendezni, míg Wagner zenéjére menjen ki a szobából. Ezután azt mondták a diákok mesterüknek, hogy Wagner a nyomába sem érhet. Bruckner erre magyarázatot várt, tanítványai pedig mondták, hogy még a kutya is képes érzékelni a különbséget. Majd bemutatták a jól begyakorolt trükköt. Bruckner nagyon meghatódott Mops viselkedését látva. A tanítványok egyébként tudományosan megelőzték korukat, tudtukon kívül. A trükk a feltételes reflexen alapult, amit Pavlov csak évekkel később jegyzett fel.

Chopin, akit egy kutya ihletett

Chopin kedvese, George Sand írónő kutyáját Marquisnak hívták. A férfi és az eb jól kijöttek egymással, és egy Sandnak küldött levelében a lengyel zeneszerző ezt írta: „Kérlek, köszönd meg Marquisnak, hogy hiányolt, és az ajtómnál szimatolt.” Chopin Perc keringője (Minute Waltz) eredetileg Valse du Petit Chien („A kiskutya keringő”) néven volt ismert, pörgős, játékos zenéjét pedig állítólag a farkát kergető Marquis látványa ihlette.

A történet szerint Marquis a farkát kergette (más források szerint egy ráakadt pamutgombolyagot), amikor Sand így szólt Chopinhoz: „Ha olyan tehetséges lennék, mint te, komponálnék egy darabot ennek a kutyának.” Chopin azonnal a zongorához lépett, és pontosan ezt tette. Érdekes ezt a darabot csukott szemmel hallgatni, mert ilyenkor elég könnyen elképzelhető, hogy egy kutya játékosan pörög.

Az alábbi videóban hallható a darab:

A kutyák mindent a szívükre vesznek

1947 áprilisában a Moscow News riportere ellátogatott Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics otthonába, hogy interjút készítsen a zeneszerző családi életéről. Ő és Sosztakovics a társalgóban ültek, és hallották, ahogy a feleség és gyermekei csomagolnak a szomszéd szobában. Aztán egy nagydarab és nyilvánvalóan boldogtalan kutya vándorolt ​​be hozzájuk, ugatva és nyüszítve.

„Tomka ideges, mert a gyerekek elutaznak” – magyarázta Sosztakovics, majd komolyabb hangon hozzátette: „Tudod, van egy elméletem, miszerint a kutyák azért élnek ilyen rövid életet, mert mindent a szívükre vesznek”.

Ne rágd a párnákat!

Edward Elgar brit zeneszerző szerette a kutyákat, de felesége, Alice ki nem állhatta őket. Mielőtt megismerkedtek, az angol zeneszerzőnek volt egy Marco nevű spánielje, de 30 éves házasságuk, alatt nem volt kutyájuk. Alice 1920-ban bekövetkezett halála után Elgar élete hátralévő részét két kutyatársával, egy másik Marco nevű spániellel és egy Mina nevű cairn terrierrel töltötte. A legújabb kommunikációs technológia lehetővé tette Elgar számára, hogy kapcsolatot tartson kutyájával, még akkor is, ha Londonba utazik.

A zeneszerző 70. születésnapján élőben közvetített koncertjét egy rövid beszéddel zárta. Ebben jó éjszakát kívánt Minának, aki nagyon izgatott lett, amikor meghallotta gazdáját a rádióban. Egy másik alkalommal egy étteremben vacsorázott, és egy sürgős telefonhívással keresték.

– Most a vonalban vannak, Sir Edward – tájékoztatta a pincér. Amikor elérte a telefont, a vacsoravendégek meghallották, hogy hangos ugatás hallatszott a kagylóból, és Elgar határozott hangon azt mondta: „Ne rágd meg a párnákat”.

Wagner és a kutyák

Egy sor nem kívánt zavaró tényező súlyosan késleltette Wagnert A nürnbergi mesterdalnokok című operájának befejezésében. Kiadója 1862-re várta az elkészült partitúrát, Wagner pedig lázasan dolgozott azon, hogy egy Mainz melletti bérelt házban befejezze. Aztán jött egy újabb zavaró tényező – a gazdája a ház előtt megkötött egy Leo nevű bulldogot, és az folyamatosan nyüszített. Wagner megsajnálta Leót, és elhatározta, hogy kiszabadítja. Egy szolgálót hívtak, hogy segítsen neki leszedni a láncot, és a zeneszerző fogta közben a kutya fejét. De a hálátlan eb megharapta Wagner jobb hüvelykujját, ezzel komoly fertőzést okozva. A sérülés azt jelentette, hogy Wagner hat hónapig nem tudott írni, ami áldásnak bizonyult, mivel igazolta a folyamatos késéseket. Ennek ellenére további öt évbe telt, amíg a munka befejeződött…

Annak ellenére, hogy Leóval összefutott, Wagner egész életében kutyabarát maradt, és az évek során kedvencei közé tartozott egy Peps nevű Cavalier King Charles spániel, egy Pohl nevű labrador és egy Russ nevű újfundlandi. Úgy tartják, Wagner kutyáira jobban hallgatott, mint a szakértőkre. Ha egy eb kiment a szobából, miközben komponált, kétszer is meggondolta, jó lesz-e így a darab.

1866-ban meghalt Wagner első felesége, Minna, és a zeneszerző lemaradt a temetésről. A nő Drezdában élt, míg Wagner Svájcban. Azzal indokolta, hogy nem vett részt az alkalmon, mert „gyulladt ujja” miatt nem tudott utazni. Nem sokkal ezután Pohl is meghalt. Wagner megint nem volt jelen, és egy szolga sietve eltemette a kutyát a hátsó udvarban. Amikor a zeneszerző meghallotta, nagyon felháborodott. Kiásatta a kutyát, szertartásosan nyakörvet tett a nyakába, fakoporsóba helyezte, és megfelelő sírba temette. Az életrajzírók azt feltételezik, hogy ez a bizarr rituálé bűnbánat volt Minna végső búcsújának elmulasztása miatt.

(Felhasznált irodalom: Dr. Király Klára: Versek, legendák és bölcsességek Kutyabarátoknak)