Magyar vizsla vagy német vizsla: melyiket válasszam?

Mi a hasonlóság és mik a különbségek a két ikonikus vizslafajta között? Melyik fajta kölykei energikusabbak és emberközpontúak? Hári Csaba és Szekeres Nikolett tenyésztőkkel beszélgettünk.

A vadászvilágban és az „amatőr” kutyatartók között a magyar és a német vizsla a két legnépszerűbb vizslafajta. Miben különbözik egymástól ez a két ikonikus kutyafajta, mik a hasonlóságok és az eltérések?

Sz. N.: Vadászszemmel nézve, ideális esetben, nem lenne szabad, hogy jelentős különbség legyen a két fajta között: mindkettőtől ugyanazt a hatékonyságot várjuk el. A helyzet azonban korántsem ennyire egyszerű:

a tapasztalataim és a véleményem szerint a magyar vizsla talán könnyebben beilleszthető egy hétköznapi család életébe, és gyakran úgy tűnik, hogy a természete egy kicsit összetettebb, mint a német vizsláé.

Inkább jellemző rájuk a „mindig örülök, mindig jól érzem magam, és mindig motivált vagyok” hozzáállás, mint a nehezebben kezelhető német vizslánál. Emellett a német vizslát nyugisabbnak tartom a hétköznapokban, nincs náluk a magyar vizslákra jellemző állandó pörgés.

H. Cs.: Ez az összehasonlítás egy nehéz feladat, és többségében egyetértek a Nikivel, de talán érdemesebb azzal kezdeni, hogy miben egyforma a két fajta. Mindkét kutya az úgynevezett mindenes vadászkutyák közé tartozik, ilyen tekintetben tehát nagy különbség nincs közöttük, hiszen funkcionálisan mindkettőtől ugyanazt várjuk el. Ezeknél a típusú kutyáknál az a lényeg, hogy ezek nem egy-egy specializált feladatra kitalált kutyák, hanem arra szelektálták őket, hogy a vadászat minden szegmensében magas szinten tudjanak teljesíteni, a föld alatti, kotorékmunkát kivéve.

Ezektől a kontinentális vizslafajtáktól körülbelül ugyanazt várjuk el, de nem feltétlenül azonos módon. Emellett, természetesen, minden fajta ahhoz a felfogáshoz, nemzethez és környezethez idomul, ahol tenyésztik őket, és itt már megjelennek a különbségek. A kutyákat egyébként mindig fejlődésükben érdemes figyelni és összehasonlítani, ennél a két vizslafajtánál is talán kölyökkorban legszembetűnőbb a különbség, amikor a magyar vizslák szabályos „terroristák”, és hozzájuk képest a német vizslák kifejezetten nyugodtnak tekinthetőek. Mi mindketten abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy folyamatosan látjuk egymás kutyáit kölyökkorban is, és az ilyen tekintetben tapasztalható kontrasztosság kiemelkedően erős ebben a korban. Ahogy nőnek a kutyák, ez egyre inkább elfedődik, nyilván az elvárások, a nevelés és a képzés hasonlósága miatt.

Sz. N.: Mindezt én is meg tudom erősíteni. Legutóbb mindkettőnknél egy időben volt egy alom, a kiskutyák körülbelül egyidősek voltak. Meglátogattam Csaba kutyáit, és amikor bementem a kis magyar vizslákhoz, szabályszerűen „lesokkolódtam”: folyamatosan pörögtek, le nem lehetett vakarni őket rólam, rettenetesen kötődnek az emberhez, szabályosan belemásznak az ember aurájába. Miközben egy ugyanennyi idős németvizsla-alom halál nyugodtan elszunyókál, amíg én takarítok, vagy ha fent vannak, akkor is inkább egymással játszanak és kommunikálnak, vagy esetleg azon törik a fejüket, hogy miként lehet „kicseszni” a gazdival, meglépni, lelépni, széttépni valamit stb. Míg a magyar vizslák, ameddig bent voltunk az alomban, teljes mértékben ránk koncentráltak. Ez számomra teljes meglepetés volt ilyen töményen, és bevallom, némiképp sokkoló is. Szokatlan volt az energiaszint a német vizslákhoz képest.

Az én ismeretségi körömben vannak páran, akik ezt a két fajtát tartják. A magyar vizslásoktól általában inkább vicces történeteket hallok, a német vizslásoktól pedig erőteljesebb sztorikat, például a szomszédság macskáinak kiirtásáról. Van a két fajta felnőttkori viselkedése között jelentős különbség, mondjuk, egy lakóövezetben?

Sz. N.: A német vizslával kapcsolatban mindenképpen tudni kell, hogy egy nagyon ösztönerős fajtáról van szó. Éppen ezért én a magam részéről hobbicélra vagy lakóparkokba nem is ajánlom őket. Kemény kéz kell hozzájuk, hiszen ezeket a rendkívül erős ösztönöket meg kell zabolázni. Ennek részben az az oka, hogy ez a fajta egy nagyon tudatosan szelektált fajta, ahol nem kerülnek tenyésztésbe olyan egyedek, akiknek nincs ott helye. Amelyik közülük gyengébb ösztönökkel vagy képességekkel rendelkezik, az a kutya egész egyszerűen nem kerül a tenyészegyedek közé; a rendszer és a szerteágazó képességvizsgák kizárják őt.

A kutyákat nem munkakutyaként használó, kedvtelésből kutyázók között, akiknek gyakran komolyabb tapasztalatuk sincs, ez okozhatja a problémákat, hiszen nincsenek általában felkészülve egy ennyire erős munkaösztönű és késztetésű kutyára. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez a fajta egyelőre még nem hígult fel.