Nem tenyészteni nehéz, hanem megfelelő tulajdonost találni: interjú a leonbergik hazai nagykövetével, Vida Józseffel

Az állattartás Vida József egész életét meghatározta. Gyermekkora óta rajong a kutyákért. A tenyésztés terén elért eredményei kiemelkedőek. Bicskére látogattunk hozzá, ahol többek között a leonbergikről és a felelős állattartásról kérdeztük.

Vida József 1994 óta foglalkozik tenyésztéssel. Huszár v. Sissy-Haus nevű, általa tenyésztett leonbergi Dortmundban világgyőztes lett. József később szakértőként, kutyái segítségével aktívan részt vett a Leonberg városában található kutyaszobor elkészítésében. Számos olyan ebet tenyésztett, akik Interchampion, Világgyőztes, Európa győztes eredményeket értek el. Több mint húsz éve elnöke a MEOESZ (Magyar Országos Ebtenyésztők Egyesületeinek Szövetsége) felügyelői bizottságának. Emellett a Leonbergi Kedvelők és Tenyésztők Országos Egyesületének, a Magyarországi Hovawart Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke és a Magyar Pásztorkutyák Világszövetségének is tiszteletbeli elnöke. A fajtaklubok célja, hogy összefogja a tenyésztőket és képviselje érdekeiket. Ellátogattunk hozzá Bicskére, ahol a leonbergikről, elért eredményeiről és a felelős állattartásról kérdeztük.

Odaérkezésünkkor rengeteg kutya fogadott minket annak ellenére, hogy a Sissy-Haus Tenyészet már nem itt található. József már csak hobbi szinten foglalkozik ebekkel, a híres leonbergi tenyészetet Kerekes Mária vezeti. Meglepő módon egyik elénk szaladó kedvenc sem leonbergi volt. Legtöbbjük különböző tacskó, illetve tacskó-kopó-terrier keverék. Egyszínű, foltos, kisebb, nagyobb, kölyök és felnőtt egyaránt. Megtudtuk, hogy egyikőjük, Lothar igazi filmsztár, hiszen szerepelt A Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című dokumentumfilmben. A falka egyik tagja igazi kakukktojás az apróságok között, ő Charlie, a csokoládébarna labrador.

– Jelenleg hány kutyát tart otthon?

Megszámlálhatatlanul sokat. A legutóbbi népszámlálásnál tizenkettő volt itthon, de a másik lakásnál is élnek kutyák. Itt főleg vadászkutyák vannak, illetve a saját magam által, a leonbergik után kitenyésztett „csipi” nevezetű fajta. Francia tacskókopóként szoktam emlegetni. Egy jól összeállított keverék, aki mindenre jó. Leginkább arra, hogy a fogaton üljön mellettem, és jó messziről kiszúrja a vadakat, illetve mosolyt csaljon az emberek arcára.

– Milyen szerepet töltenek be a kutyák az Ön életében? Gyerekkora óta szereti őket vagy ez csak később alakult ki?

Gyerekkorom óta kutyákkal, illetve állatokkal foglalkozom. A nagyszüleim és édesapám örökítették a kutyaszeretetet. Akkoriban még kifejezetten vadászkutyák voltak az életünkben, például magyar agarak, hiszen azzal vadásztak akkoriban. Aztán katona lettem és elhatároztam, hogy a leszerelésem után rottweilert fogok tenyészteni. Ám rájöttem, hogy annál szebb kutya a leonbergi. Így aztán őket választottam.

– Hogyan indult el a tenyésztés útján?

A kutyatenyésztést 1994-ben kezdtem el egy Sissy nevű leonbergi szukánkkal. Háromhavi fizetésemnek megfelelő árért vásároltam meg. Ő adta a tenyészet nevét, ezért lett Sissy-Haus. Kiserdei Junó volt az édesanyja és Benka v. Löwengarten az édesapja. A Löwengarten kennel egy nagyon jó nevű, elismert vérvonal, tehát kitűnő felmenőkkel rendelkezett. Benka az egyik legmeghatározóbb kutyává vált a magyar törzskönyveken. Ilyen alappal vágtam bele a kutyatenyésztésbe.

Elkezdtem kutatni, hogy milyen kutyával és milyen vérvonalakkal lehet fedeztetni annak érdekében, hogy a lehető legjobb kiskutyák szülessenek. Történt még egy szerencsés eset az életemben: akkoriban sok időt töltöttünk Sissyvel Balatonszárszón. Ott azt a hírt kaptam, hogy egy német hölgy, – aki a leonbergi fajtával kapcsolatosan mérhetetlen tudással és tapasztalattal rendelkezik – Helga Schindler a közelben él, Magyarországra költözött. Ő írta 1973-ban a fajtáról szóló első könyvet. A második világháború után pedig férjével összeszedte azokat a leonbergiket, akik még életben voltak, átvészelték a csapást. Vele beszélgettünk sokat és ő instruált minket, hogy mire kell figyelni egy leonberginél. Helga Schindler iránymutatásai alapján indultunk el megkeresni azokat a vonalakat, amik alapján érdemes tenyészteni. Mondott nekem két nevet és a két kutyának a leszármazottait kutattam fel Németországban.

– Mi fogta meg legjobban a leonbergiben? Mi az, ami különleges benne?

A leonbergi egy körülbelül 180 éves fajta, akit csak azért tenyésztettek ki, hogy az ember közelében legyen és a lába előtt feküdjön. Egy nagytestű kutya. A fajta Heinrich Essig ló- és kutyatenyésztő nevéhez fűződik, aki nem mellesleg Leonbergnek volt a városi tanácsosa. Egy oroszlánszerű ebet szerett volna tenyészteni. Azt is mondják, hogy ha egy kutyának sötét a szeme, akkor az barátságosságot, bátorságot sugároz. A barátságos kutyákra pedig mindenkinek szüksége van, mindenki szereti őket. Úgyhogy egy vörös színű, hosszú szőrű, fekete fejű és sötét szemű kutyát akart kitenyészteni, ez pedig sikerült is neki.

A leonbergi több fajta keresztezésével jött létre. A pireneusi hegyikutya, az újfundlandi és a bernáthegyi voltak az alapok. Kerülhetett bele kuvasz is, hogy egy kis magyarságot tegyünk hozzá. Egy olyan ebet sikerült kitenyészteni, aki mindig is egy elit kutya volt. Előszeretettel tartották császári és királyi udvarokban, de ugyanakkor megtalálható volt német parasztudvarokban is mint különösebb funkció nélküli, kísérő, társkutya.

Ha visszanézzük, hogy kiknek voltak ilyen kutyái, kik fényképezkedtek velük, az mindent elárul a fajtáról. Erzsébet királynőnek, azaz Sissy-nek is ilyen kutyája volt. Most is kerülnek elő olyan képek Finnországból, Oroszországból, amik az akkori cári udvar trónörököseit ábrázolják leonbergikkel. Garibaldinak is volt egy – bizonyos források szerint. Elmondhatjuk, hogy a leonbergi a királyok kutyájaként tengette az életét.

A nagytestű kutyákhoz képest nagy előnye, hogy nem nyáladzik, mint bernáthegyi vagy újfundlandi. Jellemző, hogy jól tud úszni, ez újfundlandi örökség. A talppárnái között úszóhártyát is találunk.

Kinek ajánlja a leonbergiket? Egy ilyen kutya valóban csak nagy területen tartható?

Inkább típus kérdése, hogy ki mit szeret. Annak ajánlom, aki szereti az intelligens kutyákat. A leonbergi ugyanis nem csupán okos, hanem intelligens kutya. A kettő között van különbség. Okosnak számít a labrador, a németjuhász vagy a hovawart. Egyszer egy leonbergit kiképeztünk arra, hogy a támadó embert szedje ki a tömegből, – persze kutyaiskolai körülmények között – ez nagyon jól is sikerült. Csakhogy a kiállításon is ugyanazt az embert ki akarta szedni a tömegből, és az nem volt olyan vicces. Egy leonbergi teljesen önállóan gondolkozik, következtet, nem alá-, hanem mellérendelt pozícióban van. Megvéd, támogat, segít. Egyszerre védi a családot, tanítja a gyereket járni, de láttam vakvezető kutyaként is segédkezni.

El szokták mondani, hogy leonbergit nagy kertes házban érdemes tartani, hiszen kell neki a mozgás. Nem tudom ezt megerősíteni. Az én életemben a leonbergiknek mindig csak egy szoba kellett vagy egy kanapé. Nem mondanám azt, hogy csak kizárólag hatalmas kertekbe való. Nem egy kifejezetten nagy mozgásigényű kutya, bár sokat kell vele foglalkozni. Elsősorban a gazdi és a család közelsége fontos a számára. Meghálálja, ha kutyaiskolába is jár vele az ember. Annak idején képeztem ki leonbergit és hovawartot is, és kutyaiskolába is jártunk. Azt ajánlom mindenkinek, hogy bármilyen ebet tart, vigye el egy jó és modern módszerekkel dolgozó kutyaiskolába. A leonbergit erőszakkal és negatív megerősítéssel nem lehet képezni, csak motiválással és jutalmazással. Így azonban bármit el lehet vele érni. Sok tengerparti országban képzik vízimentésre. Amerikában nagyon elterjedt segítőkutya, idősotthonokba, sérült emberekhez járnak velük, ezzel segítve a rehabilitációt.

Milyennek látja a leonbergik helyzetét Magyarországon?

A magyarországi leonbergi állomány nagyon vegyes. Mint minden kutyás társadalomban, itt is két oldalt találunk. Mindenki mást akar, mindenki próbálja a saját igazát hangoztatni, miközben egyvalamiről megfeledkeznek: a kutyáról. Mindig a fajta legyen a legfontosabb, amit szeretnek. Amikor elkezdtem tenyészteni, még volt, aki úgy tartotta, hogy öt kiskutyánál többet ne tartson meg senki. Amelyiknek fehér a lábfoltja, azt el kell altatni. Voltak, akik ezt meg is tették. Én ezt elleneztem, mert a tenyésztés, a tenyésztő felelőssége és szerepe szerintem teljesen másról szól a mai világban.

Egyetlen egy elvárásom van a leonbergivel és a tenyésztőkkel kapcsolatban. Az a fontos, hogy minél hosszabb életű, egészséges kutyák szülessenek. Nem számít, hány kiállítást nyert, mert ha a lelke és a wesene (azaz karaktere és viselkedése) rendben van, akkor minél hosszabb időt tud tölteni a családdal. Ez pedig annál nagyobb örömet fog okozni számukra. Ha egy rossz körülmények között nevelkedett, rossz wesenű, ismeretlen hátterű kutya kerül egy családhoz, akkor előfordul, hogy csak rövid időt tölt velük a különböző örökletes betegségek miatt. Ez csak megkeseríti a család életét. Így csak azt tudom mondani, hogy a leonberginél erre oda kell figyelni. Az olyan kiskutyák, akik túl korán elkerülnek az anyjuktól, túl gyengék még. Emellett nem családi környezetben nőnek fel, így nem tudnak megfelelően szocializálódni, mentálisan fejlődni. Így nem válik belőlük egészséges kutya.

– Mi a véleménye a szaporítókról? A leonbergit is érinti ez a súlyos probléma?

Nem is nevezném őket szaporítóknak. Inkább valakik, akik úgy gondolták, hogy ebből fognak megélni, pedig ebből nem lehet, csak még nem tudják, mert nem számolták ki. Annak idején közel három havi fizetésemért vettem az első kutyámat, ami komoly anyagi megterhelés volt számunkra, de vállaltuk, mert nagyon akartuk Sissy-t. A szaporítók pedig olcsón adják a kutyákat. Ám az olcsó kutyának mindig megvan a baja. Ezen kívül sajnos megfigyelhető az is, hogy ha valaki olcsón vesz kutyát, az annyit is ér számára. Könnyen elengedi őt. Ha vesz valaki egy állatot – a leonbergi esetében – 10-12 évre, akkor azt végig kell gondolnia, hogy mekkora befektetés neki az a 10-12 év. Nem is a kutya megvétele a drága, hanem az etetése, megfelelő körülmények közötti tartása, illetve az az életmódváltás, ami ezzel együtt fog járni. Mert az állattal az év 365 napján, napi 24 órában kell foglalkozni. Aki ezt nem tudja vállalni, az ne vegyen kutyát, maximum robotkutyát.

Az is kérdés, hogy mi a szaporító. Ezt soha nem fogom tudni megmondani. Szerintem az, aki nem felelős azért az állatért, amit létrehozott. A kis hercegben ezt már olvashattuk. Akik nincsenek tisztában azzal, hogy felelősek egy kutyáért. Azért is nem tenyésztek kutyát már, mert a legrosszabb dolog az, amikor oda kell adni egy kölyköt felelősséggel. Minden egyes alomnál kell találni 5-8 embert, akikről elhisszük, hogy felelős emberek. Ebből mindig lesz néhány százalék csalódás, átverés. Ez idővel kiégeti az embert és meghatározza az emberekről alkotott véleményét… Ez a nehéz. Nem tenyészteni, hanem megfelelő tulajdonost találni.

– Melyek azok a kutyázás terén elért eredmények, amelyekre a legbüszkébb?

Elértünk olyan dolgokat, amiket nem gondoltunk volna, hogy elérünk az életben. Az egyik ilyen az, hogy a Huszár v. Sissy-Haus nevezetű, általunk tenyésztett kutya annak idején Dortmundban világgyőztes címet szerzett. Szerintem ez egy nagyon szép eredmény. Aztán jött Neverending-Story v. Sissy-Haus, röviden csak Never. Ő volt Fiatal Európa győztes és Veterán-Európa győztes kutya is. Ezek mind címek. Arra vagyok valójában büszke, ha egy kutya minél hosszabb ideig él. Tenyészetünkből szép számmal voltak, vannak és reméljük, hogy lesznek kutyusok, akik megkapták az Amerikai Leonbergi Club Grey Muzzle Award-ját, ami a különösen magasnak számító 12 évet betöltött kutyusok speciális elismerése. Jó érzés, amikor a világ különböző pontjain élő kutyák vérvonalában talál valaki egy saját tenyészetéből származó ebet.

Arra is büszkék vagyunk, hogy a 2000-es évek elején Leonberg városában található szobor elkészítésekor elsőszülött kutyánk, Aladin állhatott modellt. Így készült az élő méretnél 120 százalékkal nagyobb bronzszobor, amit kiemelkedően tehetséges magyar művészek alkottak. Ezt aztán Leonberg város elfogadta mint a fajtának egy méltó szobrát. Leonberg város piacterén fel is állították. Nagyon jó érzés, amikor azt látom, hogy a világ számos részéről érkező emberek fényképezkednek vele. Akár amerikaiak, akár franciák, svédek, olaszok, hollandok, akik ismerősök a Facebookon. Évente elmennek és lefényképezik, hogy ott jártak, és a szoborhoz állítják a kutyáikat. Hiszen minden szeptember utolsó vasárnapján van leonbergi klubkiállítás Leonberg városában. Ilyenkor a világ számos pontjáról utaznak oda emberek. Aki ott megmérkőzik, az azt az üzenetet hozza, hogy szereti a fajtát. Nem kell győzni, csak oda kell menni, és érezni azt, ami ott történik. A jó hangulatot, a közös elhivatottságot.

– Ön két fajtagondozó egyesületnek is az elnöke. Milyen feladatokkal jár ez?

A történet leginkább arról szól, hogy hogyan lehet békét tenni különböző gondolatok és emberek, elképzelések között. Piaci, lelkiismereti és állategészségügyi kérdések is érkeznek, hiszen erről is szól a dolog. Hány évesen lehet fedeztetni a kutyát? A kan kutya hány évesen fedezhet utoljára? Milyen szűréseket kell elvégezni a kutyákon? Erre még jön a bíró küldéssel-hívással kapcsolatos problémakör. Miért az a bíró jött vagy miért nem az a bíró jött? Miért az nyert, aki nyert, miért nem egy másik? Ebben a kavalkádban az a lényeg, hogy mi, a magunk kis világában egy bizonyos szintet fenntartva próbálunk egy klubként működni.

Mind a Hovawart, mind a Leonbergi Egyesület például az elismert tenyésztőszervezeti címet is megszerezte a MEOE keretei között. Emellett meg tudta teremteni azt, hogy a fajtaminőséget biztosítva maradjon fent. 1998-ban életre keltettem egy leonbergi klubot, majd 2008-újra. Úgy döntöttünk, hogy ezt fenntartjuk addig, amíg van erőnk, hogy békét teremtsünk a nagy kutyás társadalomban. Szerencsére azt is elmondhatom, hogy több mint 20 éve vagyok a MEOESZ felügyelő bizottságának elnöke. A kutyás életemben, amit elértem az az, hogy legalább ezt a 20 évet békében, kutyásokkal töltöttem. A leonbergi fajtával pedig már több mint 26 évet, ez is megnyugtató számomra.

– Az országban körülbelül hány alom leonbergi születik?

Körülbelül 10-12 alommal lehet számolni. De valószínűleg ez utóbbi másfél év visszaszorította a tenyésztést is. Ha ebből kiszámoljuk, hogy mennyi kutya lehet az országban egyszerre, akkor az 1500-2000 egyedet jelenthet. Átlagos életkoruk sajnos csak 8-10 év. Nekem szerencsém volt, hogy 10-12 éves kutyákat is tudhattam magam mellett. Ám vannak, akik szerencsétlen módon csak 6-8 évig élnek. Ez mindig nagy fájdalom egy leonbergi családjának.

Körülbelül 200 leonbergit láttam megszületni, ez nem kevés. Az, hogy milyen alapokat kap egy állat élete első három hónapjában, meghatározza élete utolsó 3-4 évét. Ezért is fontos kérdés, hogy honnan veszünk kutyák. Ha jó helyről, jó alapokkal érkezik, akkor esélyes, hogy az a pár év benne van a végén. Ellentétes esetben pedig egy nagyon erősen és gyorsan leépülő rendszernek lehetünk a szemlélői, és nem tudjuk megmenteni a kutyát. Sajnos a leonberginél az utóbbi években nagyon komoly ellenség a daganatos megbetegedés, elsősorban a csontrák, amivel szemben gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk. Számomra a lovaknál is nagyon fontos tényező a hosszúéletűség. Az egyik lovam például huszonhét éves, ami egy igen szép kor náluk.

– Hogyan jött a képbe a hovawart?

A hovawart egy kisebb, de sokkal élénkebb „leonbergi”. Mindig is szerettem volna más fajta kutyát is tartani. Egy akkori barátom ajánlotta a figyelmembe, mivel ő hovawartot tenyészt. Általa jött Vöröshegyi Jessay és vele is elég szép eredményeket elértem. Szerencsére Jessay-kém sokáig élt, de utána már nem volt szívem újra belevágni. Ha megöregszem, lesz egy hovawartom. Ez egy munkakutya. Vele naponta kell foglalkozni, nem olyan, hogy letesszük valahova és ott marad. Ha unatkozni kezd, mindent szétszed, mindig vannak ötletei.

– Ön szerint miben veszélyezteti a koronavírus leginkább a kutyás társadalmat?

Amivel gond lehet, az az, hogy milyen gazdasági hatása lesz a koronavírusnak az emberekre és mitől szabadulnak meg először. Milyen felelősséggel lehet eladni most a kölyköket? A gazdasági hatások mit okoznak a kutyatartóknak, akik esetleg munkanélkülivé válnak és elvesztik azokat a lehetőségeiket, amikkel eddig együtt éltek. Milyen sorsuk lesz azoknak a kutyáknak, akiket nem fognak tudni megfelelően ellátni?

Ez egy fontos kérdés, a gazdasági hatás mindig végigfut a rendszeren, és előfordulhat, hogy szegény állatok húzzák a rövidebbet. Ez sajnos az ellátásukban is meg fog mutatkozni. Nem lesz annyi pénz, hogy állatorvoshoz vigyék őket, ami elszomorító. Előbb fogják kitenni őket az út szélére vagy előbb fogják elaltatni. A beteg kutyákra vonatkozóan is veszélyes, akiknek speciális táp, ellátás kellene. Lehet, hogy nem fog nekik jutni. A jövő kérdése ilyen szempontból fontos. Remélem, minél hamarabb sikerül túljutnunk ezen a krízishelyzeten, mert meggyőződésem szerint az emberek mindig is szeretni fogják kutyáikat.

Köszönjük Vida Józsefnek az interjút, és további eredményekben gazdag munkát kívánunk neki!

(Képek: Sissy-Haus Kennel, Piltner Péter)