A 3 véreb és a kopók rokon fajtái: legendás képességek birtokosai

Az FCI VI. fajtacsoportjában kapnak helyet a kopók és rokon fajták, azon belül pedig a 2. alcsoportban a vérebek, a 3. alcsoportban pedig a rokon fajták.

Cikkünkből a 3 véreb és a kopók csoport 2 rokonfajtájának történelmét és jellemét ismerheted meg.

1.) Alpesi tacskókopó

Már az ókorban is használtak olyan vadászkutyákat, melyek figyelemreméltó hasonlóságot mutatnak a mai modern alpesi tacskókopóval. Habsburg-Lotaringiai Rudolf osztrák-magyar trónörökös is előszeretettel használt vadászatai során alpesi tacskókopókat Törökországban és Egyiptomban is. A fajtát nyomkövetőként vetették be sebzett szarvasoknál, de vadásztak vele nyúlra és rókára is. Osztrák fajta, az FCI 1991 óta ismeri el hivatalosan.

Rövid lábú, erős, karakán kutya, akinek dús szőre és izmos teste lehetővé teszi, hogy a nehéz körülményeket is jól bírja. Félelmet nem ismer, vakmerő kis jószág, de nincs híján intelligenciának sem. Annak ellenére, hogy igazi keménylegény vagy kemény csaj, kifejezetten barátságos, élénk a természete. Csak házi kedvencként való tartása nem túl gyakori, a mai napig is remekül kiaknázható vadásztehetsége. Szeret dolgozni és mozogni, így ezt a tartásánál mindenképpen figyelembe kell venni.

2.) Bajor hegyi véreb

Valaha a bracken nevű fajtát tartották minden vadászkutyák vadászkutyájának. Az ő orruk volt a legélesebb, az ő eltökéltségük volt a legnagyobb a vadászat iránt. Csak a falka legkiválóbb brackenjei érdemelték ki azt a megtiszteltetést, hogy pórázra csatolva, kiválasztottként követhették a kihűltnek hitt nyomokat. Közülük is a legengedelmesebb és legnyugodtabb példányokat emelték ki a liam kopó és az úgynevezett scent hound fajták kitenyésztéséhez. A hozzájuk genetikailag közel álló fajtákkal való keresztezés során a 18. század végén és a 19. század elején létrejött a hannoveri véreb. Az 1848-as forradalmat követően, amikor egyre elterjedtebbé váltak a lőfegyverek, tehát a vadászati stílusok is változtak, valamint széttöredeztek a hatalmas vadászbirtokok, az embereknek másabb jellegű kutyákra volt szükségük. Ezen a terepen, ebben az új feladatkörben a hannoveri vérebnél egyesek ideálisabb vadásztársat is el tudtak képzelni. Hogy olyan kutyát alkossanak, amelyek megfelelnek az új kihívásnak, keresztezték a hannoveri vérebeket a mountain scenthound fajtával. Ennek eredményeképpen jött létre többé-kevésbé az a bajor hegyi véreb, amit ma is ismerünk, és ma is megbízható társai a vadászoknak.

A bajor hegyi véreb kifejezetten nyugodt, kiegyensúlyozott eb, aki gazdája felé rendkívül odaadó. Idegenekkel szemben távolságtartó, de sosem félénk vagy agresszív. Szaglóképességei annyira fejlettek, hogy különbséget tud tenni a sérült állat – amelyet követ – szagmintája, és ugyanahhoz a fajhoz tartozó más állatok szagmintája között.

3.) Hannoveri véreb

A hannoveri véreb szinte változatlan formában fejlődött ki az úgynevezett liam kopóból a kora középkorban. A fegyverek feltalálásával a vadászati módszerek is értelemszerűen rengeteget változtak, így a kutyák szerepe is a vadászatok során. Arra volt szükség, hogy az ebek felkutassák a sebzett vadat, ehhez pedig a liam kopó remekül bevált. A fajtaleírás egészen addig érvényben volt, míg a Hannoveri Királyság (egykori történelmi állam a mai Németország területén) nem vállalt nagyobb részt a fajta tenyésztéséből és képzéséből. A kutyák a hasított patájú nagyvadak követésében igazi szakértők.

Magabiztos, temperamentumát tekintve nyugodt kutya a hannoveri véreb, aki hatalmas koncentrációval figyeli gazdája, felvezetője minden rezdülést. Amikor nyomot követ, minden energiáját és fókuszát a szagnyomra irányítja. Családjához ragaszkodik, de idegenekkel szemben távolságtartó. Nem lehet ugyanakkor egyetlen esetben sem félénk vagy agresszív. A vérebekre is jellemző, hogy csak családi kutyaként ritkán tartják őket, ami igen szerencsés is, hiszen ezek az ebek nagyon elkötelezettek munkájuk iránt.

4.) Afrikai oroszlánkutya

Az afrikai oroszlánkutya, vagy más néven a rhodesian ridgeback Dél-Afrika egyedülálló alkotása, amely az őshonos khoikhoi kutya és a holland gyarmatosítók által hozott európai fajták, köztük agarak és terrierek keresztezéséből származik. A khoikhoi ellenállóképességet adott az állatnak az olyan parazitákkal szemben, mint a cecelégy, valamint ösztönös tudást azzal kapcsolatban is, hogyan védje meg magát halálos ragadozókkal szemben. A 19. század végén Cornelius van Rooyen oroszlánkutya falkájába belekevert két agárszerű nőstényt. Az utódok kiválóan alkalmasnak bizonyultak az oroszlánok megzavarására is, addig míg a vadász becélozta a nagyvadat. Ám itt nem álltak meg, más veszélyes nagyvadak ellen is bevetették őket, úgy mint a pávián vagy a leopárd, de alkalmasnak bizonyultak még őrző-védő feladatokra is. 1922-re az állomány külső megjelenésre túlságosan is változatos volt, ráadásul a kihalás lehetőségével is szembe kellett néznie. Ekkor döntöttek az első szabvány megírásán, aminek a dalmaták sztenderdjét vették alapjául.

Az afrikai oroszlánkutya összetéveszthetetlen ismertetőjegye, hogy a gerincén egy sávban a szőr visszafelé nő. Ugyan valaha elképesztő bátorságukkal oroszlánokat tartóztattak fel, ma már családi kutyák, akik rendkívüli módon ragaszkodnak a családjukhoz. Gyors és erős ebek, akinek a testi erejüknél már csak az akaratunk nagyobb. Domináns négylábúak, akik függetlenek is, így kizárólag gyakorlott kézbe valók.

5.) Dalmata

Dalmataszerű kutyákat már 16-18. századi festményeken is felfedezhetünk. Ilyen kutya pózolt Veli Losijn városának oltárfestményén is, ami a kis Jézust, Máriát és angyalokat ábrázolt; keletkezése valamikor 1600 és 1630 közöttre datálható. Ez, és még ehhez hasonló leletek alapján a szakértők arra következtetnek, hogy a dalmata feltételezhetően Dalmáciából, Horvátország egyik régiójából származik. A fajta első leírása 1719-ből való, Djakovo városából. Egy 1790-ből származó forrás már kocsis kutyaként és dalmataként is utal rá. A kezdeti időszakban számtalan területen használták, juhászként, vadászként, patkányfogóként, valamint cirkuszi és hintós, kocsis kutyaként is. Ezek a nagy teherbírású és gyönyörű ebek feltűntek a brit nemességnek is a 18. század végén. A kutyák képesek voltak nagy távolságokat is megtenni nehéz terepen, a lovakkal is remek kapcsolatot alakítottak ki, így a kocsikat követték az útjaikon, ahol védelmezték a rakományt, valamint az embereket az útonállóktól és egyéb veszélyektől.

A dalmata tele van élettel, imád mozogni, a szabadban lenni. Könnyen tréningezhető, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogy erős jellem, így a következetes nevelés az ő esetében is kiemelten fontos. Hamisítatlan családi kutya, aki nagyon hűséges, rajong a gazdáért, a szeretteiért. Gyerekekkel is jól kijön. A mindennapi edzés elengedhetetlen számára, csak akkor érzi jól magát, ha sokat foglalkozunk vele.

Fontos!

Az FCI fajtacsoportok szerinti jellemzéseink célja, hogy megismertessünk a hivatalosan is elismert kutyafajtákkal. Igyekszünk a hely szűkössége ellenére, amennyire csak lehet, részletesen beszámolni róluk, de sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy mindent megosszunk veletek az adott fajtákról. A fajtaválasztás előtt mindig tájékozódj többféle releváns forrásból is, és ami még fontosabb, több tenyésztőtől! Egy felelős szakember tájékoztatni fog arról, hogy az adott fajtának mik lehetnek az esetleges hátulütői, és azt is el fogja őszintén mondani, hogy az életviteled és lehetőségeid alapján alkalmasnak ítél-e meg a fajta tartására.