A Látó Szem: vakvezető kutyák már az I. században is létezhettek

Az első kutya és vak személy kapcsolatáról, és annak kialakulásáról sajnos nem sokat tudunk, de talán a legkorábbi feljegyzett példa egy I. századi római falfestményen látható Herculaneum romjainál.

Az idők során számos feltárás bizonyította, hogy mind Európában, mind Ázsiában léteztek olyan ebek, amelyek a vak vagy látássérült személyeket támogatták. Az első rendszeres kísérletek segítőkutyák kiképzésére 1780 körül indultak el a párizsi Les Quinze-Vingts elnevezésű, vakok számára létrehozott kórházban. Röviddel ezután esett meg, hogy 1788-ban Josef Riesinger, egy bécsi vak szitakészítő, olyan eredményesen kiképzett egy spiccet segítőtársául, hogy az emberek gyakran megkérdőjelezték, valóban vak-e. Mai cikkünkben a vakvezető kutyák lenyűgöző történelmében merülünk el.

Morris Frank és Buddy: 

A vakvezető kutyák tömeges kiképzése egy véletlennek volt köszönhető

1819-ben Johann Wilhelm Klein, a bécsi Vakok Oktatási Intézetének (Blinden-Erziehungs-Institut) alapítója említést tett a vakvezető kutya fogalmáról a vakok oktatásáról szóló könyvében (Lehrbuch zum Unterricht der Blinden), majd kifejtette a módszerét is a kutyák kiképzésére. Egy svájci férfi, Jakob Birrer, 1847-ben pedig arról írt, hogyan vezette 5 éven át egy általa speciálisan kiképzett kutya. Ugyan a vakvezető kutyák történelmében ezek mind szignifikáns jelentőségű mozzanatok, ezen kivételes segítőkutyák karrierje az I. világháború alatt kezdődik el, amikor is a frontról hazatérő katonák ezrei veszítették el látásukat mérgező gázok és egyéb háborús sebesülések miatt.

Egy német orvos, dr. Gerhard Stalling fejében fogant meg az ötlet, hogy tömegesen képezzen ki kutyákat a rászorulók megsegítésére. Egy nap, amikor egy beteggel sétált a kórház kertjében, sürgősen elhívták, de a kutyáját a beteg társaságában hagyta. Amikor visszatért, arra lett figyelmes, hogy a kutya viselkedése alapján egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy az vigyáz a vak betegre. Dr. Stalling elkezdte kutatni a kutyák kiképzésének módjait. Ennek eredményeképpen 1916 augusztusában megnyitotta a világ első vakvezető kutyaiskoláját Oldenburgban. Az iskola folyamatosan növekedett, számos más városban is nyíltak telepei. Ez azt jelentette, hogy évente akár 600 kutyát is ki tudtak képezni. Ezek az iskolák pedig nemcsak a volt katonáknak, hanem vak embereknek világszerte biztosítottak négylábúakat. Olyan országokban, mint Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, az Egyesült Államok, Kanada vagy a Szovjetunió.

Sajnos a vállalkozás végül nem úgy maradt fent a történelemben, mint egy sikersztori. A kutyák minőségének csökkenése miatt 1926-ban be kellett zárniuk, ám addigra egy másik nagy vakvezető kutyakiképző központ nyílt Potsdamban, amely kifejezetten sikeresnek bizonyult. Ez az iskola új iskola egyszerre körülbelül 100 kutyát tudott befogadni, havi akár 12 teljesen kiképzett vakvezető kutyát biztosítva ezzel a rászorulóknak.

Morris Frank mindössze 6 éves volt, amikor egy lovasbaleset után elvesztette látását a bal szemére. 10 évvel később teljesen megvakult, miután egy bokszmeccsen a jobb szeme is végzetesen megsérült: 

Buddy, Amerika első vakvezető kutyája

Ekkoriban egy gazdag amerikai hölgy, Dorothy Harrison Eustis már elkezdett kutyákat kiképezni a hadsereg, a rendőrség és a vámosok számára Svájcban. Miután hallott a potsdami központról, Eustis kíváncsi lett az iskola módszereire; több hónapot töltött el ott, hogy megfigyeljen és tanuljon. Annyira lenyűgözték a látottak, hogy 1927 októberében egy cikket is írt róla az amerikai Saturday Evening Post számára.

Egy vak amerikai férfi, Morris Frank hallott a cikkről, és vett egy példányt az újságból. Később azt mondta, hogy azon az öt centen, amibe az újság került, „egy olyan cikket vettem meg, amely több mint egymillió dollárt ért. Megváltoztatta az életemet.” Írt Eustisnak egy levelet, mondván, hogy nagyon szeretne segíteni a vakvezető kutyák bevezetésében az Egyesült Államokban. A kihívást elfogadva Dorothy Eustis kiképzett egy kutyát, Buddyt, és Franket Svájcba invitálta, hogy megtanulja, hogyan kell együtt dolgoznia az ebbel. Frank pedig ezt követően visszatért az Egyesült Államokba azzal, akit sokan Amerika első vakvezető kutyájának tartanak.

Az USA-ban szerzett tapasztalatok sikere arra ösztönözte Eustist és Franket, hogy 1928-ban vakvezető kutyaiskolát hozzanak létre Veveyben, Svájcban. Ezt az iskolát, akárcsak az egy évvel későbbit New Jersey-ben, ‘L’Oeil qui Voit’-nak, vagyis The Seeing Eye-nak nevezték el. (Magyarul Látó Szem; a név az Ószövetségből származik: Példabeszédek könyve 20. fejezet 12). A veveyi, New Jersey-i és az olasz iskolák voltak a modern kor első vakvezető kutyaiskolái, amelyek kiállták az idő próbáját is.

Doothy Harrison Eustice német juhászkutyákat tenyésztett: 

Kedves kis adalék, hogy 1938-ra Buddy már nem volt mai kutya, de ő és Frank még mindig át tudtak törni egy akadályt. Ugyanebben az évben Buddy lett az első vakvezető kutya, aki kereskedelmi repülőgépen repült, támogatva gazdáját. Nem sokkal a siker után, a csúcsra érve 1938. május 23-án a német juhászkutya az örök vadászmezőkre költözött.