Íme, ők az Ukrajnához kötődő kutyafajták

Mivel a román kutyafajtákról készült gyűjtésünk kifejezetten népszerű volt az olvasóink körében, arra gondoltunk, hogy elkészítjük a szomszédos országok kutyáinak listáját is. Persze a történelem során lezajlott változások miatt ez nem mindig a legegyszerűbb feladat, de igyekezni fogunk abban, hogy hiteles képet fessünk a felállásról.

Nos, az ukrán kutyafajták esetében kifejezetten nehéz dolgunk volt. Az alapot a hasonló jellegű cikkek elkészítésekor minden esetben az FCI, esetleg az AKC adatbázisa szolgáltatja számunkra. Ebben az esetben azonban egyetlen olyan fajtát sem találtunk, amely Ukrajnából eredt volna; emiatt tehát kénytelenek voltunk más irányból megközelíteni a kérdést. Így esett, hogy rábukkantunk, a chortaira, és a Szovjetunió egy rendkívül érdekes „termékére”, a kelet-európai juhászkutyára. Bár a szó szoros értelmében vett ukrán kutyafajtákkal nem szolgálhatunk, az országhoz az alábbi két kutya kapcsolódik; mutatjuk, hogyan.

1.) Chortai

Vagy esetleg chortaj, amely egy agárféle. Ha például a Google keresőbe egyszerűen beírjuk ezt a nevet, feldobja a rövidszőrű orosz agár kifejezést is, amely elnevezés azonban nem egészen állja meg a helyét; még akkor sem, ha valahogy így képzelnénk el az orosz agár, vagyis a borzoj rövid szőrű változatát.

A chortai eredete ugyan sajnálatos módon a homályba vész, feltételezhető, hogy ősei a Fekete-tengertől északra elterülő eurázsiai sztyeppén alakultak ki, majd innen terjedtek el Oroszországban, Ukrajnában és Kazahsztánban. Egyes források szerint elődei a mára kihalt Krymstaja és Gorskaja fajták lehetettek.

Eredetileg vidéki munkakutyának tenyésztették ki, ezért a funkció és a praktikum mindig fontosabb volt a megjelenését illetően, mint szépség. Bár az tagadhatatlan, hogy egy kifejezetten elegáns kiállású, kellemes megjelenésű ebet ismerhetünk meg a személyében. Szépsége mellett azonban erőnek és kitartásnak sem volt a híján. Zord időjárásban, egyenetlen terepen kellett dolgoznia gyakran hosszú órákon keresztül úgy, hogy folyamatosan mozgásban volt. Nagyra becsülték, ugyanis hatékonysága mellett kifejezetten gyengéd állat, nem tett kárt a vadban. (Általában lovas vadászatokon vetették be, ahogy az agarakat a leggyakrabban.)

Az első fajtastandardot 1951-ben hozták létre, vagyis még a Szovjetunióban. Azonban ennek ellenére a populáció folyamatosan csökkent, szinte a kihalás szélére került. Ma is igen ritka fajta.

2.) Kelet-európai juhászkutya

Vagy más néven a Vostochno Evropeiskaya Ovcharka, röviden VEO.

A 20. század elején, amikor a szovjet hadsereg először kezdte el használni a német juhászkutyákat, felfedezték, hogy ezeket az ebeket rendkívüli módon megviseli az ország hideg éghajlata. Olyannyira, hogy nem volt ritka az sem, hogy a kutyák elpusztultak a hidegtől, konkrétan megfagytak. A fajta tenyésztési programja Fehéroroszországban indult azzal a céllal, hogy a német juhászkutya pozitív tulajdonságait megtartva egy hidegtűrő fajtát hozzanak létre. Az államilag támogatott tenyésztési erőfeszítést maga a szovjet hadsereg vezette, végül pedig ezek a kutyák a Szovjetunió más részein is elterjedtek.

A kelet-európai juhászkutya elkészítéséhez az 1930-as és 1950-es évek között felhasználták a már említett német juhászkutyát, annak is a régi típusát, valamint a kelet-szibériai lajkát. Ezenfelül csak sejthető, hogy különböző nem fajtásított orosz juhászkutyákat (gyűjtőnevükön akkoriban ovcsarkákat) és molesszereket is a képletbe kevertek. A lajkára a hidegtűrő képessége miatt volt szükség, míg a masztiff vagy molosszer típusú ebek feltehetően a méretet, az erőt és a védelmi ösztönt biztosították. A fajta elsősorban katonai, rendőrségi és őrző-védő munkára lett kifejlesztve, és manapság is sokukat használják mind az orosz, az ukrán és belorusz hadseregben és rendőrségnél.