Újragondolt „fajták” – Márton Attila különvélemény

A kutyákat sok minden teszi rendkívülivé. Ezek közül az egyik a roppant változatos paletta a külső karakterben, méretben, színben, szőrzetben. Eddig is léteztek fajták bőven, amelyek külsejükben egymástól radikálisan eltértek. Az elmúlt években viszont ez a repertoár robbanásszerű növekedésnek indult.

Hogy melyik kutya milyen fajtát képvisel, valami miatt nagyon fontos mindenkinek. És lényeges is. Ugyanis a fajta jellemzői sok mindent meghatároznak, többek között, hogy mennyire lesz zökkenőmentes az együttélés a négylábúval. Megkockáztatom, hogy fajták tekintetében a fő szempont sokak számára mindössze a kutya megjelenése. Semmi több. Ebből kiindulva, most már annyi féle külsejű kutyát kaphatunk, hogy számon tartani sem lehet. És ez az irányvonal nem túl szerencsés.

Nézz rám és megtudod ki vagyok

A státusszimbólumoknak komoly szociális szerepe van. Megmutatják, hogy az adott személy a társadalom szövevényes rendszerében hol áll. Van, hogy ez egyértelmű. Van, amikor egy márkás karóra, egy éppen felkapott autómárka mutatja meg a szemlélő részére, hogy az adott személy mit ért el az életben és a társadalmi hierarchiában eddig hová jutott el.

Ha embereket megkérnénk, hogy magyarázzák el, miért tartanak kutyát és miért pont olyat, nem biztos, hogy racionális választ kapnánk.
Ehhez még hozzájön, hogy sok esetben – még ha nem is vállaljuk fel – a kutyaválasztásban lényeges szempont a kutya külseje által sugárzott üzenet, pontosabban, hogy saját magunkról milyen képet tudunk közvetíteni a külvilág felé.
És ha ott van mellettem egy rendkívül drága kutya, vagy egy olyan, amelyhez kevés embernek van hozzáférése, mert ritkaságnak számít, akkor én is egyedi vagyok. Vagyok valaki. És ennek az igénynek a kiszolgálására ki is épült a piac.

Négylábú különlegességek

A fajták megszaporodása nagy valószínűséggel az úgynevezett „designer” fajtákkal kezdődött. Korábban, ha két fajtát összeeresztettünk, megszülettek az utódok, akiket keverékeknek hívtunk. Ma már ez nem így van. A felhasznált fajták nevéből – csak úgy, mint ahogyan azt az ősökkel tettük – kikeverünk egy új nevet és azt mondjuk: ezt a fajtát így hívják.
Önmagában fontos lenne azt megérteni, hogy mit is nevezünk fajtának és mikor tekinthetünk egy kutyát fajtatisztának. De egy biztos. Csak egy – de akár tizenegy – fedeztetés sem hoz létre olyan génállományt, amely esetében kiszámítható küllemű, viselkedésű és temperamentumú fajtát kaphatnánk.
Ennek az irányzatnak egy viszonylag újabb ága, amikor a fajtakeresztezéssel létrejövő új szőrváltozatot az egyik felhasznált fajtához kötjük. Mint például a hosszú szőréről ismert Fluffy Francia Bulldog. Ami úgyszintén egy keverék kutya.

Felbuzdulva a „designer” fajták népszerűségétől – és a tetemes pénzösszeg ígéretétől, amit egy ilyen kutyáért az emberek hajlandók kifizetni – berobbantak a további különleges egyedek, ahol a megjelenést valójában nem kívánatos genetikai probléma okozza. Így nyertek teret például az albínó és szőr nélküli kutyák, vagy akár a dupla merlék. Nem tucat kutyák, tuti nincs a szomszédnak, vagy csak teljesen eltérőek a már megszokott, talán már unalmasnak számító „normál” fajtáktól.
Csak azt felejtjük el, hogy az újdonságnak számító megjelenést biztosító genetikai háttér a kapcsolódó betegségeket is magával hozza. Nem hiába, hogy egy normális értékrenddel bíró tenyésztő ilyen kutyákkal és ilyen kutyákat nem tenyészt.

Amikor a méret a lényeg

És soroljuk ide a másik rendkívül fontos trendet. Mert nem csak a szőrzet határozza meg egy kutya küllemét, hanem a mérete is. Ők a teacup kutyák. Nevüket arról kapták, hogy olyan picik, hogy egy teáscsészében is elférnek. Persze ez azért túlzás. De tény, hogy az egyébként kistermetű kutyák esetében megjelentek és rendkívül divatossá váltak a jóval kisebb, miniatürizált példányok. Mert cukik. Viszont mindennek megvan az ára. Ezeknek a kutyáknak nem csak a termete, hanem a várható életkora is lecsökkent. A szív- és érrendszeri problémák, a sérülékeny csontozat gyakori probléma.
Nem kellett sokat várni arra, hogy a „zsugorított” kutyák mellett megjelenjenek a minél nagyobb testméretre szelektált, egyébként is nagytestű fajták. A túltolt megjelenés úgyszintén egészségügyi problémák tömkelegét hozza magával.

Csiribú-csiribá

A fent felsoroltak esetében azt mindenképp vegyük észre, hogy ezek valójában nem is fajták. (Kivéve persze az extrém méretre szelektálást, ha a méret változtatása miatt másik fajta nem kerül bevonásra.)
Ezek a kutyák szakmai koncepció nélküli, egyszeri és kiszámíthatatlan következményű fedeztetések eredményei.

A kutyafajták létrejöttében az embernek egyértelműen szerepe volt, hiszen ő döntötte el, hogy mikor, melyik kutya fog párosodni és ezáltal hogyan viszi tovább a genetikai állományt.
A fajtákat létrehozó motiváció mögött mindig volt egy cél, ami az állat elvárt funkciójához köthető.
A tenyésztésnek nincs uniformizált jelentése. Még akkor sem, ha azt hisszük, hogy van. Mindenki mást ért raja. De az biztos, hogy a tenyésztés nem egyenlő azzal, hogy két random kutyát csak úgy egymásra teszek és majd meglátjuk, hogy mi lesz a végeredmény kettő hónap múlva. Majd bejelentem: ez egy új kutyafajta.
Egyrészt egy új fajta létrejöttéhez sok-sok generáció megszületése szükséges. Másrészt pedig kell lennie valamilyen tenyésztési célnak, ami a fajta által megtestesítendő funkcióhoz köthető és fontos jelentőséget kap az állat jólléte is.
Ezeknél a fajtának nevezett nem-fajták esetében elmondhatjuk, hogy egyetlen motivációs szempont jön a képbe: a szokványostól eltérő kutya létrehozása, mert azért fizetnek sok pénzt.