Tényleg élvezik a terápiás kutyák a munkájukat?

A terápiás kutyák bizonyítottan hatékonyak az érzelmi problémák kezelésében. Az egészen súlyos esetektől, mint az öngyilkossági veszéllyel járó depresszió, vagy a poszttraumás stresszzavar (PTSD), a mérsékeltebb érzelmi nehézségekig, például az egyetemisták vizsgák előtti stresszéig. Mégis, folyamatosan hatalmas hiány van a világ szinte minden részén terápiás kutyákból. Rengeteg szervezet önkéntesekre támaszkodik, akik egy-egy helyszínre vagy ülésre a saját kutyájukat viszik el. Ám belőlük is rendkívül kevés akad.

Ennek az egyik oka egyszerűen az lehet, hogy a kutya terápiás célú alkalmazása időigényes elköteleződést jelent. A legtöbb ebnek speciális képzésre és sok esetben hivatalos tanúsítványra van szüksége ahhoz, hogy ilyen programokban részt vehessen. Azonban van egy másik, talán nyomósabb ok is. Sok ember szilárdan hiszi, hogy ha egy kutya olyan személyekkel kerül kapcsolatba, akik érzelmi és mentális problémákkal küzdenek, az magának a terápiás kutyának is stresszt és kellemetlenséget okoz. Következő cikkünkben arra keressük a választ, hogy ez valóban így van-e.

Terápiás kutya létre kényszeríteni egy ebet egyesek szerint állatkínzás

Erről az érzékeny kérdésről Stanley Coren, a British Columbia Egyetem professzora és a Psychology Today szerzője egy kanadai menhely helyettes igazgatójával folytatott beszélgetése során kapott egy újabb megerősítést. A menhely helyettes igazgatója elmondta, hogy amikor valaki kutyát szeretne örökbe fogadni, ki kell töltenie egy kérdőívet. Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy milyen szerepet szánna a kutyának. Több lenne-e, mint egyszerű háziállat? Ha valaki azt jelöli meg, hogy terápiás kutyaként szeretné használni az állatot, a menhely elutasítja az örökbefogadási kérelmet.

Ezt azzal magyarázta a vezető, hogy „a kutya kényszerítése terápiás üléseken való részvételre az állatkínzás egy formája. A kutyát arra kényszerítik, hogy instabil érzelmi állapotban lévő emberekkel lépjen kapcsolatba, akik rengeteg negatív energiát sugározhatnak. Tudjuk, hogy a kutyák képesek érzékelni az emberi emóciókat, és ezek hatással vannak rájuk. Ennek ellenére mégis arra kényszerítik őket, hogy olyan személyekkel érintkezzenek, akik rossz lelkiállapotban vannak. És ami még rosszabb, hogy ezek az emberek hozzájuk is érhetnek.

Különösen csoportos terápiákon a kutyák ismeretlen környezetben találhatják magukat, furcsa tárgyak – például kerekesszékek, mankók, járókeretek – között. Ráadásul sok idegen veszi körül őket, akik mind a kutya figyelmét követelik. Melyik kutya szeretne ilyen helyzetbe kerülni? Számunkra ez egyértelműen állatkínzásnak minősül.”

Mire utalnak a témában végzett kutatások?

Már korábban is léteztek tanulmányok, amelyek azt vizsgálták, hogy a terápiás kutyák valóban élnek-e át stresszt, vagy valóban olyan érzelmileg megterhelő helyzeteknek vannak-e kitéve, amelyek ártalmasak lehetnek számukra. Egyetlen esetben sem nyert igazolást az aggodalom. A legújabb kutatás vezetője Kohoutková Kateřina volt a Cseh Élettudományi Egyetemről. Bár a vizsgálat nem volt különösebben nagy létszámú – mindössze 15, hosszú távú terápiás tapasztalattal rendelkező kutya vett részt benne –, rendkívül alapos volt, hiszen számos gondosan kidolgozott hormonális tesztet és viselkedésmegfigyelést alkalmaztak.

A kutatók a kortizol nevű stresszhormon szintjét használták a kutyák érzelmi állapotának mérésére. A kortikoszteroidok mennyisége elfogadott mutatója a stressznek, feszültségnek és szorongásnak mind az emberek, mind a kutyák esetében. A mintavétel négy terápiás munkanapon és négy kontrollnapon (amikor nem volt terápiás foglalkozása az ebnek) történt. Fontos megjegyezni, hogy a kontrollnapokon a mintákat ugyanabban az időpontban vették, mint a terápiás napokon. Minden alkalommal három mérést végeztek: egyet a terápia előtt, egyet közvetlenül utána, és egy harmadikat 30 perccel a terápia után.

Emellett pedig a kutyák felvezetőit arra képezték ki, hogy a terápiás foglalkozások alatt figyeljenek meg és rögzítsenek 25 specifikus viselkedési formát. Ezek a viselkedések két csoportba sorolhatók: barátságos és szociális, illetve mérsékelt vagy magas stresszre utaló.

A legújabb kutatás eredményei

A stresszhormonok elemzése azt mutatta, hogy a terápiás napokon és a kontrollnapokon mért stressz-szint között nem volt különbség. A terápiás foglalkozás nem növelte meg a kortikoszteroid szintjét sem az ülés alatt, sem utána.

A kutyák terápiás foglalkozások alatti viselkedésének megfigyelése szintén nem utalt számottevő stresszre. Az összes megfigyelt viselkedés körülbelül 81%-a barátságos és pozitív volt, ami arra utal, hogy a kutyák élvezték a terápiás foglalkozásokat. A feljegyzett viselkedésminták közül mindössze 3% esett a „magas stressz” kategóriájába. A leggyakoribb stresszjelzés az ásítás volt, amelyet néhány esetben a hátracsapott fülek követtek. A professzor szerint – megállapítását a könyvében (How To Speak Dog) publikált kutatásaira alapozta – a kutatók nagyon konzervatívak voltak az értékelésük során. Bár ezek valóban stresszjelek, inkább enyhe stresszre, semmint magas szintű szorongásra utalnak. Mindazonáltal, az ilyen stresszjelek rendkívül ritkák voltak, és a megfigyelt viselkedések túlnyomó többsége barátságos, kényelmes és szociális jellegű volt.

A tanulmány szerzői így foglalták össze eredményeiket: „Az eredmények alapján megállapítható, hogy az állatasszisztált beavatkozás nem jelent számottevő stresszterhelést a vizsgált kutyák számára. A munkanapokat ugyanolyan normális napként élik meg, élvezik a munkát, és örömüket lelik benne.”

Coren professzor rávilágít egy saját, személyes tapasztalatára is: „A legtöbb kutyám terápiás kutya volt, akik csoportos foglalkozásokon dolgoztak, gyakran idősekkel. Amikor egy terápiás foglalkozás előtt előveszem a terápiás hámjukat, izgatottan ugrálnak körülöttem, farkukat csóválva – ugyanúgy, mint amikor egy kellemes sétát vagy játékidőt várnak. Úgy tűnik, hogy a terápiás foglalkozások a hét egyik fénypontját jelentik számukra.”