Hallottál már a tengeri farkasokról? Halásznak, majd a préda agyát fogyasztják el

A Vancouver-szigeteki farkas a szürke farkas kizárólag Kanada Vancouver-szigetén élő alfaja, amit parti (coastal) vagy tengeri (sea) farkasként is ismerhetünk. Látszólag semmi különleges nincs bennük, azonban élőhelyük miatt egyedi módon félig vízi életmódot fejlesztettek ki, étrendjük pedig szinte kizárólag tengeri alapú.

Az első sejtés, hogy ezek a farkasok egyediek, az 1930-as években merült fel, amikor Ian McTaggart-Cowan zoológus felfedezte őket. Azonban csak 1998-ban kezdődött meg komolyabb kutatás velük kapcsolatban. Nagyon fontos azonban kiemelni, hogy ezeknek az állatoknak a létezése semmiképpen sem számított újdonságnak a part menti őslakos népek számára, akik már a legkorábbi eredettörténeteikben is említést tettek róluk. Lássuk máris, hogy miért áll meg az ész a tengeri farkasoktól!

A tengeri farkasok agyat esznek!

A Vancouver-szigeten élő farkasok Alaszka déli részétől kezdve a Brit Kolumbia (kanadai tartomány) partjaiig terjednek, beleértve a Nagy-Medve-esőerdőt is. Ezért is alakult ki a faj egyik meghatározó jellemzője, az úszótehetség. A szigetek közötti mozgáshoz előfordul, hogy akár 12 kilométert is úszniuk kell, hogy újra szárazföldet érjenek. Megfigyelték, hogy az ilyen jellegű mozgások gyakran szezonálisak, például amikor követik a lazacok vándorlását, ami az egyik legkedvesebb táplálékuk.

Étrendjük meglehetősen változatos, de 75–90%-a az óceánból származik, amely aránynak a negyede lazac. Azonban ami még ennél megdöbbentőbb, hogy a rózsaszín halhúsra rá se bagóznak, kizárólag a halak agyát eszik ki. A kutatók szerint feltehetőleg azért, hogy elkerüljék a lazacmérgezésként ismert bakteriális fertőzést, amely végzetes lehet a kutyafélékre nézve. Nos, ha eddig nem voltál farkasrajongó, ezek után valószínűleg az lettél. Egyszerűen fantasztikus! Még a pocsékolást is elnézzük nekik így. A helyi lakosok megfigyelték, hogy valóban sokkal okosabbak, mint például a medvék, akik megeszik az egész halat, így gyakran küzdenek galandférgekkel és különböző, nyers hús okozta megbetegedésekkel.

A partok mentén azonban kagylók és rákok után is előszeretettel kutatnak. A szorgos mancsaikkal felássák a homokot, erős állkapcsukkal pedig összeroppantják a préda páncélját és héját. Emellett mindent felszednek, amit az apály hátrahagyott, ideértve például a csigákat, a polipokat, és még a bálnatetemeket is. Ám hogy bizonyítsák, valódi ínyencek, aktívan zsákmányolnak olyan part menti emlősöket is, mint a vidrák vagy a fókák. Ha pedig szárazföldi fehérjeforrásra vágynak, gyakran a Brit Kolumbiai öszvérszarvas vagy a jávorszarvas válik a zsákmányukká.

Sült kakából derítik ki a tengeri farkasok eredetét

Ahhoz, hogy a tudósok megvizsgálhassák ezeket a fantasztikus állatokat, együtt kell működniük az őslakosok úgynevezett tudástartóival. Számukra a farkasok családtagok, a kultúrájukban kiemelt helyet foglalnak el. A kutatóknak tisztelniük kell ezeket az állatokat, így a befogás vagy a megcímkézés nem engedett. Szerencsére azonban bőven hagynak maguk után nyomot ezek az állatok: kakit. Sok kakit!

Paul Paquet vezető farkasszakértő és vezető tudós a Raincoast Conservation Foundationnél, amely nonprofit szervezetként 1990 óta a Brit Kolumbia part menti területeinek földjeit, vizeit és vadon élő állatait kutatja annak érdekében, hogy megvédje azokat. Heather Bryan, Paquet egykori tanítványa, aki ma a University of Northern British Columbia in Prince George ökoszisztéma-tudományi professzora, így emlékszik az egyik első feladatára farkaskutatóként: „Az első dolog, amit meg kell tenned, hogy beteszed [az ürüléket] a sütőbe, és néhány órán át sütöd.” A hő ugyanis elpusztítja a parazitákat és a káros baktériumokat, így a csapat steril mintákkal dolgozhat. Bryan felidézi a Canadian Geographicnak, hogy egyszer órán ült, miközben osztálytársai körbeszaglásztak, mert egy furcsa, meleg aroma kezdte el betölteni a termet. A sülő ürülék szaga észrevétlenül árasztotta el az egész biológiaépületet.

Ma, több mint egy évtizeddel és 7000 ürülékmintával később, a tudósok sokkal tisztább képet kaptak a farkasok ökológiájáról és fiziológiájáról. Az ürülék a farkasok genetikájáról, hormonszintjeikről, valamint a bennük található parazitákról és baktériumokról árult el információkat. A DNS-elemzés során szerzett információk pedig összhangban állnak Chester „Lone Wolf” Starr, Heiltsuk vénje és számos tudós mentora megfigyelésével, miszerint a tengeri farkasok genetikailag valóban elkülönülnek.

Nincsenek teljes biztonságban

A tengeri farkasok 3 különösen jelentős fenyegetéssel néznek szembe: az ipari fakitermeléssel, az éghajlatváltozással és a trófeavadászattal. De van egy nagyon jó hír is, amely az őslakos földgazdálkodás keretében végzett természetvédelem erejét mutatja. Manapság a farkasok nagyrészt biztonságban vannak a fakitermelés és a vadászat fenyegetéseitől a Heiltsuk területen. Ennek oka, hogy a terület 55%-a védett, a többi pedig ökoszisztéma-menedzsment alatt áll; csak 11% van nyitva az ipar számára.

Az őslakos part menti közösségekkel együttműködve a Raincoast Conservation Foundation hatékony kampányt dolgozott ki a vadászat megállítására. A szervezet azóta gyűjt forrásokat, hogy 2005-ben elkezdte felvásárolni az összes megmaradt kereskedelmi vadászati engedélyt a Nagy-Medve-esőerdőben és a Kitlope természetvédelmi területen. Ennek eredményeként véglegesen megszűnt a trófeavadászat a 38 800 négyzetkilométeres Nagy-Medve-esőerdőben.

Ezen intézkedések folyamatossá tétele egy Takaya nevű tengeri farkasnak is köszönhetők. Ezen állatoknak a helyzete akkor kapott ugyanis nemzetközi figyelmet, amikor Takayának az életét – aki egyedülállóan magányosan élt – dokumentálták többek között a Takaya: Lone Wolf című, 2019-es dokumentumfilmben, majd 2020. március 24-én egy vadász lelőtte. Halála a helyi és a nemzetközi közösség részéről is felszólalásokat szült a Brit Kolumbiában a farkasvadászatra vonatkozó törvények megváltoztatására.