Magyar megmentőjének köszönheti új életét a láncra vert taigan

Igi, a kirgiz agár egy jurtatáborban várja, hogy védőangyala, dr. Kozári Karina sikerre vigye mentőakcióját. Nem mindennapi történetet ismertünk meg!

A kirgiz agár, vagy más néven taigan Kirgizisztán nemzeti büszkesége – lehetne, de a helyi kutyatartási szokások és az emberek edukációjának hiánya miatt csak kevesen ismerik fel az értékeit. Minderről dr. Kozári Karina túravezető mesélt nekünk, aki munkájából kifolyólag számos egzotikus országot ismer behatóbban. Emiatt nagy rálátása van az állatok helyzetére is.

Gyökeresen eltérő szokások

Mint elmondta, Kirgizisztán azon országok közé tartozik, ahol a kutyák mintegy bioriasztóként működnek. Értve ezalatt, hogy főként funkciója miatt tartják őket, szükségleteik kielégítése azonban esetleges.

Hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy rosszul bánnak velük, egyszerűen más a kutyatartás mikéntje. Természetesen ott is vannak jó körülmények között élő ebek

– kezd bele kicsit távolabbról Igi történetébe a lelkes állatvédő.

Mint elmondta, fontosnak tartja, hogy senki ne ítélkezzen az ottani emberek felett a leírtak miatt, hiszen alapvetően kulturális különbségről van szó. Emellett hazánkban sem ritka, hogy egy kutyát láncon tartanak, nem táplálnak megfelelően, ahogy a bántalmazás is ismert.

„Szükség van a szent őrültekre”

Karinától megtudtuk, hogy állatmentői tevékenysége 2019-ig nyúlik vissza. Először a miskolci gyepmesteri telep munkáját segítette, hétvégi sétáltató volt, később már főként kutyák fuvarozásával segített, melyeket a környező településekről kellett jobb körülmények közé „repíteni”. Később több fajtamentő egyesülettel, például a Retriever Rescue és a Border Collie Fajtamentő Egyesülettel is együttműködött. Idővel nemcsak a keleti régióban, de szélesebb körben is segítette az ebek otthonra találását, még a határon túlra, például Angliába is szállított kutyát többedmagával. De kutyákon kívül mentett már macskákat, denevért, sőt, Tatán egy dolmányos varjút is ő juttatott el az állatorvosi rendelőbe. Most pedig Igi lett a „fő feladat”, rajta keresztül pedig a helyi jószágok helyzetének jobbá tétele. Bár sokan nem értik, mi hajtja ezen a cseppet sem könnyű terepen, mint egy munkaútja során az egyik utasa megjegyezte, „szükség van a szent őrültekre”.

Vannak, akik nem értik, miért éppen állatokat mentek, pláne külföldön. Erre azt szoktam mondani, hogy mi a hangtalanoknak segítünk, akik nem tudnak magukért felszólalni.

Aki szembeszáll a farkasokkal

Visszakanyarodva Igihez. A hazánkban kuriózumnak számító agárral egy 2600 méter magasan fekvő jurtatáborban találkozott Karina. A csont és bőr eb rövid, körülbelül 1,5 méteres láncon, a puszta ég alatt őrködött élelem és víz nélkül, szívfájdító látványt nyújtva. Holott a taiganok azok a kutyák, akik bátran szembeszállnak még a farkasokkal is.

Ahogy Karina fogalmazott, egyből érezte, hogy ezen a kutyán segítenie kell.

Emlékszem ott álltam Gabi barátnőmmel, néztem azt a hatalmas, sudár termetű, szomorú szemű kutyát és kiszakadt belőlem hangosan: ezt a kutyát nem hagyhatjuk itt, mert itt fog elpusztulni!

– és akkor átsuhant a fejében a mindent eldöntő gondolat, hogy hazahozza bármi áron.

Ám a szemléletes leíráshoz ismét hozzátette, hogy nemcsak a kutya él ilyen sanyarú körülmények között, de megesik, hogy a gyerekeknek sincs mit enni adni. Így valamelyest érthető, miért nem jut a kutyának sem. Emiatt a túravezető igyekezett a családot is támogatni ottléte alatt, akiktől már meg is vásárolta Igit körülbelül 40 ezer forintnak megfelelő összegért.

A logisztika útvesztőjében

Ezen a ponton azt gondolhatná az olvasó, egy igazi sikertörténet bontakozik ki a szemei előtt: az állat sorsát szívén viselő túravezető felkarolta az elesett jószágot, akinek innentől már csak hazafelé vezet az útja. Ám ez cseppet sem ilyen egyszerű!

Amellett, hogy Iginek a rendkívül rossz egészségügyi állapota miatt több hónapnyi rehabilitációra volt szüksége – olyan gyenge volt, hogy a kocsiba sem tudott egyedül beszállni –, további teendők vártak és várnak még Karinára. Azon felül, hogy össze kell gyűjtenie a hazautaztatáshoz szükséges mintegy 800 ezer forintot, találnia kell egy olyan cargo céget, amely vállalja az állat haza-, vagy legalább a nyugati országok valamelyikébe való szállítását. Ezt bonyolítja, hogy ehhez a cégnek pontos súly és méretadatokra van szüksége a kutyáról, továbbá egy belátható tól-ig időhatárra a repülős szállítást illetően. Mindezek viszont az állatorvosi ellátás, valamint a helyi szabályzat függvényei. És persze a repülők felszereltsége, menetrendje is bővíti ezt a mátrixot.

Így a pénz mellett a szervezés is komoly fejtörést okoz az állatmentőnek, aki szerencsére nem ismer lehetetlent! Azon túl, hogy van helyi segítsége egy fiatalember személyében, több ismerőse is ajánlkozott, hogy segít a fuvarozásban. Így nem gond, ha nem közvetlenül Magyarországra reptetik Igit. Az anyagiak biztosítása érdekében pedig már novemberben elindult egy gyűjtés, amely mostanra már majdnem a finisnél jár, elérve a szükséges összeget.

Nem lesz kanapékutya

Eközben a rehabilitáció is jó úton halad, így ha minden jól megy, Igi várhatóan márciusig megérkezik új otthonába. Ahol új gazdája – a néhány támadó kommentelő vádjával ellentétben – nem „kanapékutyának”, hanem munkakutyának szánja, kiaknázva a fajtában rejlő lehetőségeket.

Igi – mivel taigan –, képes lehet együtt dolgozni solymászokkal és lovasokkal, anélkül, hogy ezeket az állatokat zsákmánynak tekintené, így ezt a képességét szeretnék itthon kamatoztatni.

Karinától amúgy sem áll távol a kutyás feladatvégzés, hiszen egy border collie és egy auvergne-i vizsla tulajdonosa.

Mindkét kutyus ügyes agility versenyző. Emellett az előbbivel birkát terelni járnak, utóbbi vadászvizsgával rendelkezik, most pedig egy mantrailing, azaz személykereső tanfolyam hallgatója, ahol az eb eddig kiválóan teljesít. Mint gazdája elmondta, olyannyira, hogy már bárkit megtalál, így sikeres lehet személykutatásban, ezzel segítve a környék civil mentőit!

Távlati cél a helyi mentés megszervezése

Igi az első, akit Karina ilyen messziről, ennyi szervezést és jótékonysági gyűjtést is vállalva ment meg, ráadásul saját kutyának – természetesen elsősorban a kutyus érdekeit nézve. A jövőbeni célja viszont nem az, hogy ezt a tendenciát követve minél több jószágot hozzon ki Kirgizisztánból. Helyette sokkal fontosabbnak tartja, hogy elinduljon a helyi edukáció, és létrejöjjön egy olyan alapítvány vagy ernyőszervezet, amelyhez fordulni lehet hasonló helyzetekben. Erre jó példaként Srí Lankát említi, ahol angol és holland alapítványok is hirdetik magukat, és meg lehet keresni őket bajbajutott állatok ügyében.

Emellett a fajta népszerűsítésére is hangsúlyt fordítana, felhívva rá a helyiek figyelmét, micsoda nemzeti kincs birtokában vannak a taiganok személyében.