Állatkínzás vagy szórakozás? Ezért szít vitákat a tacskók futóversenye

Nem csak az agárféléket, a pöttöm tacskókat is indítják rövid távú versenyeken, persze legtöbbször csak játékból.

Egy hosszú lábú, karcsú, jól izmolt kutyákat felvonultató verseny a többség szerint magasztos, nemes és vérforraló hangulatot áraszt. Néhány deciméternyivel rövidebb lábakon azonban ez áttér a mulatságos és imádnivaló kategóriába. Az egyik legősibb vadászkutya-fajtát mérettetik meg a tacskóversenyeken, melyek leginkább Ausztrália- és Amerika-szerte elterjedtek.

Ha Münchenről és az őszi fesztiválokról esik szó, a szórakozás, a jó zene, a finom ételek, a német sör jut az emberek eszébe. Ehhez a kombinációhoz már csak egy dolgot kell hozzáadni: a lelkesen rohanó, repkedő fülű tacskókat.

A tacskóverseny ugyanis szinte elengedhetetlen programja lett az Oktoberfest mintájára megrendezett fesztiváloknak, melyeket ma már nemcsak szülőhazájában, a németországi Münchenben tartanak meg, hanem világszerte.

Mi az a tacskóverseny és miért jó ez a kutyának?

Ezek a rendezvények az 1970-es években kezdtek elterjedni Ausztrália-szerte, eleinte agár- és whippetversenyek kuriózumaiként. Amerikában csak 1990 után váltak népszerűvé egy sörmárkát népszerűsítő tévéreklám hatására, melyben szokatlan sportokat vonultattak fel.

A tacskóderbiken szinte mindig folyik valamilyen jótékonysági gyűjtés. A Kaliforniai Egyetem állatorvosi kara például az évente megrendezésre kerülő Doxie Derbynek ad otthont, melynek keretében a diákok javára lehet adományokat felajánlani.

S hogy hogyan zajlik egy ilyen verseny? Az agarak ovális pályafutamával ellentétben a kis tacsik egyenes szakaszon rohannak végig (akárcsak a coursing megmérettetéseken), mindössze legfeljebb száz méteren. A hivatalos táv általában csupán 23-46 méter. Többnyire nem profi sportkutyákat indítanak, legtöbbjük csak amolyan házi kiképzést kap.

Itt nem a magyarországi, hanem a texasi Budán mérik össze gyorsaságukat a tacskók.

A tacskók versenyeztetése főként a szórakoztatást szolgálja, mintegy kontrasztot állítva az agárfélék és a tacskók mozgáskultúrája közé. A rövid, legtöbbször füves pálya másik végén a kutyusok gazdijai szurkolnak, ösztönzik kedvenceiket gyorsabb vágtára. A humoros rész egyébként már a startvonalnál elkezdődik, ugyanis akadnak ebek, akiket teljesen hidegen hagy az aréna dübörgése, és komótosan szaglászni kezdik szomszédjukat, vagy kirohannak a közönség felé játszani.

Bár a tacskó az egyik legszélesebb körben alkalmazott kotorékeb, tehát űzési kedve elvileg alkalmassá tenné a versenyzésre, profi futókká viszonylag keveset nevelnek ki közülük.

Egyes szakértők egészségügyi veszélyektől tartanak

Ugyan a versenyek mindig szakszerű felügyelettel folynak, és soha nem az állatok teljesítményére fókuszálnak, egyes tacskóbarátok aggodalmukat fejezték ki az ebek testi épségét illetően.

Mivel a tacskó hosszú gerincű, rövid lábú fajta, a tartós, megerőltető futást az Amerikai Tacskóklub nem tartja ideális sportnak e kutyusok számára. Ugyan ezek a megmérettetések igen rövid távon folynak, rossz mozdulat esetén nyilván megnő a tartós károsodás esélye. A tacskók egyik gyakori gerincproblémája, mely a jól ismert tacskóbénuláshoz vezet, inkább a lépcsőzéstől, ugrálástól, illetve a heves farokcsóválástól alakulhat ki, az is inkább idősebb korban. Az a 30-40 méter, amit ezek az egyébként hosszú vadászatokra kitenyésztett kutyusok a rendezvényeken lefutnak, szakszerű felügyelet esetén általában nem okoz problémát.

(Képek: Getty Images Hungary)