Kinek való a tacskó valójában? A hatalmas szívű öntudat kurta lábú zsarnokká válhat nem megfelelő kezekben

Sokak kedvence, népszerű az egész világon, emellett azonban bátor, egy igazi „tökös” legény és gyakran rendkívül féltékeny is: ilyenek a tacskók.

Kinek való ez a fajta és mit vállal magára, aki egy tacskót választ kedvencként?

A tacskó múltja

A német források már a 15. században is említést tettek, a tacskókhoz hasonló, vagy azok őseinek tekinthető kistestű, rövid lábú kotorékebekről. Már akkoriban is 3 testméretről és felhasználási módról esett szó, a legnagyobbakat borzok, a közepes méretűeket rókák, a legkisebbeket pedig üregi nyulak vadászatára használták. Innen származik a mai napig használt, nemzetközi nevük is (Dachshund), hiszen németül a dachs borzot, a hund pedig kutyát jelent. Évszázadokon át a tacskókat kotorékokban és földalatti üregekben élő állatok vadászatára használták, mert rövid lábaik és izmos testük alkalmassá tette őket a föld alatti manőverezésre és eredményes küzdelemre. A tacskók életében igazi fordulatot az 1972-es müncheni olimpia hozott, aminek egy tacskó volt a kabalaállata. A tacskók népszerűsége ezt követően ívelt fel meredeken szinte az egész világon, így a vadász világból nagyobb részük beköltözött a polgári otthonokba. Angol nyelvterületen a nemzetközileg ismert elnevezés mellett, gyakran hívják őket „kolbászkutyának”, de bécsi kutyának is.

A tacskó megjelenése

Kevesen tudják, de a tacskók háromféle méretben és háromféle szőrtípussal rendelkeznek, így tulajdonképpen 9 alváltozatuk létezik. Méretük alapján megkülönböztetjük a normál, a törpe és a nyulász (kaninchen) tacskót, szőrzetük alapján pedig a simaszőrű, a szálkásszőrű és a hosszúszőrű változatot. Magasságuk 16 és 26 cm, súlyuk pedig 3,6 és 9 kg között mozog.

Igazi kemény legény

Küzdelmes múltjának örökségeként a tacskó egy igazi kemény legény, igencsak bátor fickó, aki ráadásul óriási önbizalommal és még annál is nagyobb öntudattal van megáldva. Apró termete ellenére a tacskó általában semmitől nem riad vissza, akaratos és időnként a végletekig makacs kiskutya. Következetes szocializációt követően jól beilleszkedik a családokba, de igazán, a szíve mélyén egy gazdához kötődik valójában. Egy nem megfelelően nevelt és kontrollált tacskó a családtagokra is igencsak féltékeny lehet. Aki ezt a fajtát választja, annak el kell fogadnia, hogy ez a kutya a virágoskertek réme lehet, hiszen kotorék múltja miatt imádja az ásást. Ugyanakkor domináns karaktere miatt hajlamos a más kutyákkal történő összezördülésre.

A tacskók rendkívül figyelmes és értelmes kikutyák, akik következetes neveléssel mindenre megtaníthatóak, szinte a csodákra is. Őrző-védő munkára természetesen a termetük miatt nem alkalmasak, jelzőkutyaként azonban kiválóak és a múltban bizony nem kevés postás nadrágja látta már kárát egy-egy tacskó „közreműködésének”. A vér nem válik vízzé, változatlanul nagyszerű vadászkutyák, a rágcsálóirtásban is kiválóak, de az utóbbi időben a terápiás kutyák között is feltűntek már tacskók. Más háziállatokkal kitartó neveléssel összeszoktathatóak, de vadász múltjuk miatt, a lelkük mélyén valahol mindig zsákmánynak fogják tekinteni azokat.

Kis termete ellenére ez az apró, de csupa izom kiskutya igencsak mozgásigényes. Szeret futni, és mivel kimondottan kitartó, imádja a hosszú sétákat. Leállíthatatlan az apportírozásban, az elrejtett tárgyak megkeresésében, kurta lábai ellenére meglepően gyors, fergeteges sebességre képes. A nagy szintkülönbségekkel járó mozgásformákat, például a lépcsőzést, igencsak ajánlott kerülni az esetében, mert aránytalanul hosszú gerincoszlopát ez rendkívüli módon megterheli.

A tacskó egészsége

A tacskók szerencsére általában hosszú életű kutyák, nem ritkák közöttük a 13-15 éves egyedek sem. Habár egészséges fajtának tekinthetőek, a rájuk leselkedő veszélyek közül a leggyakrabb a gerinctájon jelentkező porckorongsérv, amit tacskóbénulásnak is neveznek. Mindez általában olyan elváltozásokat okoz, aminek következtében egy tacskó hátsó végtagjai lebénulhatnak. Megelőzésének ez egyik legbiztosabb módja a sok edzés és futtatás: a megizmosodott hát sokkal ellenállóbbá teszi őket a bénulást okozó elváltozásokkal szemben.

Ki egy tacskó ideális gazdája?

Mindazoknak, akik kedvelik a karakteres és temperamentumos, kis termetű kutyákat. A tacskókhoz nem árt a korábbi kutyás tapasztalat és az alapvető kutyanevelési és szocializálási ismeretek sem. Egy kezdő kutyás csak abban az esetben válasszon tacskót maga mellé, ha kellő következetességgel rendelkezik, ha hajlandó tanácsot kérni és elfogadni e fajta nevelésével kapcsolatban, és kitartóan betartja az alapszabályokat.

Egy kezdő kutyásnak érdemes inkább olyan tenyészetből választania, ahol inkább a kiállítási (show) és kevésbé a kemény munkavonalú tacskók tenyésztése zajlik, és nem árt a tenyésztő segítségét is kérni egy semlegesebb, „puhább” karakterű kiskutya kiválasztásában. Ha azonban valaki nem tud következetes maradni és nem tartja be az alapvető szabályokat, a tacskó mint kutyafajta nem neki való. Ez a rendkívül okos, ugyanakkor akaratos és makacs kiskutya felismeri és ki is használja az emberi gyengeségeket és rövid időn belül a család kurta lábú zsarnokává válhat.