A világon mindössze 3 kopasz kutyafajta van, amelyet munkacélra tenyésztettek: az egyik magyar

Czéher Györggyel akárhányszor elegyedik beszélgetésbe az ember lánya, mindig úgy hagyja el a helyszínt, hogy utána órákig hüledezik; egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan rendelkezhet valaki ilyen széles körű tudással?! Most nem volt szerencsénk személyesen beszélgetni, „csak” egy régebbi, vele készült interjúnkat olvastam újra, amikor is megakadt a szemem egy érdekes gondolaton.

„Amit általában a kopasz kutyákkal kapcsolatban tudni érdemes, hogy őket a világban szinte mindenhol, akár Peruról, Mexikóról, Afrikáról vagy Kínáról beszélünk, eredetileg áldozati kutyaként tartották. Munkakutyaként ezeket a kutyákat soha nem használták. A világon jelen levő kopaszkutya-állományból összesen hármat tenyésztettek munkacélokra is: egy 1978-ban létrehozott amerikai patkányász terriert, egy indiai kacsaterelő kutyát, és a mi különleges terelő- és hajtókutyánkat, a májzlit.” A következőkből ezt a 3 szőrtelen kutyafajtát ismerheted meg részletesebben.

A kacsapásztor jonangi: 

Ismerd meg a 3, munkacélra tenyésztett szőrtelen kutyafajtát

1.) Amerikai meztelen terrier

Az amerikai meztelen terrier az Egyesült Államok egyetlen őshonos szőrtelen kutyafajtája, amely egy természetes mutáció során alakult ki a rat terrierből. Ezenfelül pedig azon mindössze 3 szőrtelen fajta egyike, amelyiket munkavégzésre tenyészettek.

A rat terrierek az 1800-as évek eleje óta léteznek. Angliában több tucat terrierfajtából tenyésztették ki őket azzal a céllal, hogy kiirtsák a patkányokat városi és vidéki területeken egyaránt. Gazdaságokban is előszeretettel alkalmazták őket, ahol állítólag egy rettenthetetlen patkányász egyetlen nap alatt 2500 bőrfarkút juttatott a túlvilágra. Ezekkel a kutyákkal versenyeztek a hírhedt patkánycsali nevű versenyeken is, ahol a nézők fogadhattak, hogy kedvenc terrierük hány patkányt képes elpusztítani. A patkánycsaliról bővebben is olvashatsz.

Az 1800-as évek végén brit bányászok hozták el ezeket a kutyákat a vidéki Amerikába. Ebben a környezetben stabilizálták a fajtát – amit akkor Feistnek neveztek – sima szőrű foxterrierrel keresztezve. Ugorjunk körülbelül 70 évet előre az időben, amikor is 1972-ben, Troutban (Louisiana) egy különös esemény játszódott le: egy szőrtelen kölyök született egy közepes méretű rat terrier alomban normál szőrzetű szülőktől. (Érdemes megjegyezni, hogy a szőrtelen kölykök születésükkor még rendelkeznek gyenge kis szőrkabáttal, amely néhány hetes korukban hullik majd ki.)

Edwin és Willie Scott lehetőséget látott a kutyában, így megszerezték maguknak, és az elegáns Josephine nevet adták neki. Nem sokkal később egy Gypsy nevű szőrtelen nőstényt hozott a világra, majd 8 évvel később számos szőrös kölyök után megszületett Jemima és Snoopy is, akik szintén kopaszak voltak. Őket pároztatva számos szőrtelen utódot látta meg a napvilágot, aminek köszönhetően megszületett egy új fajta, az amerikai meztelen terrier. A Scott család folytatta tenyésztési programját, gondosan vezették a nyilvántartásokat, és megalapították az első klubot az új fajtájuknak.

2.) Jonangi

A jonangi az indiai kacsaterelő kutya, amely főként Ándhra Pradesh különvált államában található meg, Karnataka egyes részein, valamint a keleti part mentén egészen Nyugat-Bengáltól Tamil Nadúig. A fajtát nem ismeri el egyetlen nagyobb kennelklub még Indiában sem, ám a gyakorlott kutyások jól tudják, hogy a fajtásítás nem minden. A jonangi esetében is jól látszik, hogy hivatalos elismerés nélkül is ma már újra nagy becsben tartják, Ándhra Padareshben fesztiválokon is szerepeltetik.

Nagy szomorúságunkra a fajta kialakulásáról szinte egyáltalán nem maradt fent információ. Amit biztosan tudunk, hogy egy ősi fajtáról van szó, amely genetikailag kötődik a mára kihalt afrikai meztelen kutyához. A jonangik amolyan mindenes farmkutyák voltak, akik kacsákat és kecskéket is tereltek amellett, hogy őrző-védőként is foglalkoztatták őket. Sőt, a sekély folyópartokon halakat is fogtak velük, valamint kis testű vadakra is vadásztak velük.

Amikor a Kolleru környéki gazdák a jövedelmezőbb akvakultúra felé fordultak, magukra hagyták ezeket a kutyákat félig elvadult állapotukban. A jonangik a túlélés érdekében a múltbéli tapasztalataik felhasználásának segítségével egy nagyon hatékony halászati módszert fejlesztettek ki, amivel elérték, hogy az emberek kártevőként tekintsenek rájuk, és irtsák őket. Ennek köszönhető, hogy a fajta a kihalás szélére került. Az utóbbi években azonban az Ándhra Pradesh-i asiltenyésztők (viador tyúkfajta) és gazdálkodók felismerték a kutyában a lehetőséget, és elkezdték tartani őket, hogy óvják a jószágállományt a ragadozóktól.

A jonangi tipikusan egygazdás kutya, aki tulajdonképpen nem minden esetben teljesen kopasz. Sok esetben egy nagyon vékony, nagyon ritkás és nagyon rövid szőrzet borítja a testüket, amely a barackhéjhoz hasonló tapintású. Ritkás szőrük miatt jellemző rájuk, hogy nagy gödröket ássanak, amelybe aztán belefekszenek, hogy így védjék magukat a napsugárzástól. Bár az ugatás kevéssé jellemző rájuk, ha hallatják a hangjukat, azt egyedi jódlizás formájában teszik. Izmos, masszív kutyák, akik ennek ellenére nem nagyok; testalkatuk leginkább a staffordshire bullterrieréhez hasonlatos.

3.) Májzli

Német puli, cseh puli, „néger” puli, magyar kopasz puli és májzli néven is ismeretes ez a fantasztikus kopasz vagy kopaszodó terelőkutya, amely időszakosan elhullajtja a szőrét. A fajta állománya leginkább Tolnában, Somogyban és a Baranyában maradt fent napjainkig is, ahonnan a pásztorok csereberéléssel vitték át az Alföldre, a Bakonyba a Tenkesbe. Joggal merülhet fel benned a kérdés, hogy a magyar területeken, ahol 4 évszak uralkodik, és gyakran a körülmények is igen zordak lehetnek, mi keresnivalója van egy kopasz pásztorkutyának? Megdöbbentő lehet, de a pásztoroknak annak ellenére is kellett ez a kutya, hogy tudták, milyen hátránnyal rendelkezik. Egyrészt a hagyományok miatt, másrészt pedig azért, mert kifáraszthatatlan, tüzes, kiváló munkaerőkről van szó. „…a pásztoroknak természetesen nem azért kellenek ezek a kutyák, mert időnként megkopaszodnak, hanem ezek ellenére.”

A májzlik magasabb kutyák, mint a pulik, és felépítésük is valamivel másabb: ahogy Czéher György írja, sokkal pincseresebb, agarasabb jellegűek, akiknek olyan fogsoruk van, amivel általában még a náluk nagyobb fajtársakat is megszégyenítik, lábujjaik pedig a sakálokéhoz hasonlóan össze vannak nőve.