Szerelmes kutyák: Márton Attila különvélemény

Február van. Hamarosan eljön az a nap, amikor újra mindenki nagyon romantikus hangulatba kerül és végre kimutathatja, mennyire szereti a másikat.

A romantika az emberiség része. A hőn áhított beteljesülés, saját magunk megtalálása, teljessé válása egy másik személy által központi kérdés. Erről szólnak a filmek, a sorozatok, a regények, a megtapadó dallamok. A szerelem, a szerelmesnek lenni életérzés egész életünket átszövi. Ahogy mi szeretünk szerelmesek lenni, sokszor úgy gondoljuk, ezt a kutyánk is igényelné.

Az emberivé tett kutyák

Az elmúlt pár évtizedben a kutyák új funkciót vettek magukra, ami mostanra szépen el is terjedt: ők most már családtagok. Az egyre jobban elmagányosodó társadalomban sok esetben a hiányzó emberi kapcsolatok pótlékai lettek. Ezt a szerepkört elég frappánsan tudják hozni.

Olybá tűnik, hogy nekünk ennyi nem elég. Az igényeiket emberi léptékkel próbáljuk kielégíteni, beléjük gondolunk sok-sok emberi tulajdonságot, viselkedést, amelyek valójában nincsenek is ott. Vagy ha ott is vannak, nem úgy, mint ahogy a mi életünkben. Sokszor hisszük, hogy a kutyánknak úgy lesz igazán jó élete, ha számára is beteljesül az, amire mi magunk is vágyunk saját életünkben. (Közben pedig nem.)

Számos jele van annak, hogy sokan egyre jobban elfelejtik, hogy attól, mert neki a kutya jelenti az emberi kapcsolatok bizonyos szintű pótlását, ő ettől még nem biztos, hogy szeretne ember lenni.

Mindenki azt szeretné, ha négylábú társának boldog élete legyen. Ki ne akarná azt, hogy a kutyája olykor-olykor átélje a legcsodálatosabb érzelmet, amit egy ember valaha átérezhet? Amiért olyan kitartóan szoktunk sóvárogni. Ki ne akarná, hogy szeretett kedvence megtapasztalja a szerelem érzését?

Gyertyafény és hormonok

A szerelmesnek lenni érzést sokféleképpen szokták definiálni. Úgy is, hogy egy mentálisan abszolút nem túl szerencsés állapot, és csak egy hajszál választja el az őrülettől. A hormonok olyan állapotba hozzák az embert, ahol a racionális ítélőkészségnek lőttek.

Azt már tudjuk, hogy az érzések – úgy nagy általánosságban – egyébként is a hormonok játékai, amelyre tudatosan nagyon kevés ráhatásunk van. Ha ez még nem lenne elég, mi, emberek, a nagyon kusza, számunkra is kiismerhetetlen gondolati világunkat is ráépítjük erre. Rágódunk a múlton, légvárakat építünk jövőbeni vágyainkból.

A kutyák jelen tudásunk szerint nem ilyenek. Nekik az együttlét és a párzás a másikkal teljesen mást jelent. Innentől kezdve pedig a kutyák és emberek érzelmi és szexuális élete között nem nagyon kéne párhuzamot vonni.

Mi sem akkor párosodunk, amikor – nemtől függően – érik a mi vagy partnerük petéje. A mi indíttatásunk eltér. Jobb esetben nem is lökjük el magunktól a másikat egy jó nagy morgással arra hivatkozva, hogy ez nem a megtermékenyülés fázisa. (Jó, a fejfájás indok, de semmi köze ehhez.)

Náluk még a szerelem első látásra is máshogy működik. A tüzelő szuka bárkivel hajlandó szerelembe esni. A kant pedig nem igazán érdekli a szuka szőrzetének selymessége, csípőjének ringása. Az ő esetükben a szerelem első látásából az „első” jelentése: aki előbb az útjukba kerül.

Persze ettől még lehet belemagyarázni a dolgokba az egyébként rendkívül bonyolult emberi érzéseket és interakciókat is. Sőt! Kutyánk által ezeket át is tudjuk élni mi magunk is, ha életünkből kicsit hiányzik a romantika. Lehet esküvőt is szervezni. Van rá példa. De senki se higgye azt, hogy a kutyák fejében lévő fogalomrendszer magát a házasságot, annak jelentését képes lenne értelmezni.

Szaporodom, tehát vagyok

Az utódnemzés a fajfenntartás egyik alapköve. A természet nem bízott semmit sem a véletlenre, így ezt genetikailag mélyen kódolt ösztön szabályozza. Mármint az utódnemzést és nem a szerelem érzésének átélését. A kutyák nem azért esnek „szerelembe” és hozzák létre a szaporulatot, mert bármi érzelmi agendájuk lenne és közben tervezik a jövőt. Csinálják, mert ezt diktálja a hormonháztartásuk.

Kutyánk nem fog napokon keresztül szerelmetesen visszagondolni a szomszéd Kántorra. Nem fogja magát bánatában gyomorfekélyesre emészteni egy beteljesületlen románc miatt. Nem azon fog agyalni, hogy ma este egészen biztosan azért nem jött megjelölni a kapu tövét, mert éppen másik szukának udvarol. Azon sem fog sokat agyalni, hogy amikor beköszönt a gyermekáldás, vajon jó apa lesz-e belőle.

A kutyák kötődnek, éreznek. De máshogy, mint mi. Nekünk a szerelem egy elég kusza dolog, ami átszövi, néha megnehezíti, máskor romba dönti az életünket. Van benne jó sok genetikailag hozott ösztön, magunkra vett viselkedésminták sora és talán még ennél is több túlagyalás.

Még ha fel is fedezünk kutyánk viselkedésében és testbeszédében hasonlóságot az emberek világával, tudnunk kell, hogy attól még nem ugyanaz megy végbe legbelül és a motiváció is teljesen eltér.

Nekünk fontos a romantikus szerelem, a kutyánknak nem az. Boldogan meglesz Kántor nélkül miután a tüzelés lement. Viszont mi könnyen ott maradhatunk egy alomnyi kölyökkel, akiknek a sorsa abszolút nem megoldott.

(Képek: Getty Images Hungary)