A 3 szerb kutyafajta: a legkeményebb fából faragták őket

Mivel a román kutyafajtákról készült gyűjtésünk kifejezetten népszerű volt az olvasóink körében, arra gondoltunk, hogy elkészítjük a szomszédos országok kutyáinak listáját is. Persze a történelem során lezajlott változások miatt ez nem mindig a legegyszerűbb feladat, de igyekezni fogunk abban, hogy hiteles képet fessünk a felállásról.

Következzenek máris a szerb kutyafajták!

Szerb sárga kopó:

Íme, az FCI által is elismert szerb kutyafajták

1.) Sarplaninai juhászkutya

A sarplaninai juhászkutyát a szerbek és a macedónok is a sajátjuknak vallják. A fajta FCI adatlapján is szintén mind a két ország fel van tüntetve származási helyként. Nevét a Šar-hegységről kapta, amely Koszovó és Észak-Macedónia határán található. Ezen a területen a leggyakoribb még napjainkban is, ám szerte a világon találkozhatunk vele. A fajtát 1939 óta jegyzi az FCI; először illír juhászkutya néven, jugoszláv fajtaként ismerték el. 1957-ben a közgyűlés elfogadta a Jugoszláv Kinológiai Szövetség javaslatát, így a fajta nevét sarplaninai juhászkutyára változtatták.

Az eredete vitatott maradt a mai napig is. Valószínűnek tűnik azonban, hogy Ázsiából érkezett Európába az őskori népvándorlások során. A fajta eredeti típusát kizárólag az ország azon részein őrizték meg, ahol az intenzív szarvasmarha-tenyésztés még mindig uralkodó, vagyis ahol ez a kutya betöltheti eredeti szerepét a marhacsordák őrzője és védelmezőjeként a ragadozókkal szemben. A nyugati országokban egyre gyakrabban találkozhatunk vele családi kutyaként.

2.) Szerb kopó

A fajta azon nyomkövető kutyák csoportjába tartozik, amelyek a Balkán területén terjedtek el. Úgy vélik, hogy az Anatóliából (Kis-Ázsia) származó nyomkövető kutyák fontos szerepet játszottak a fajta kialakulásában. Az első leírás megdöbbentő, de vélhetően 1005-ből származik ezekről a kutyákról. Frank Laskának köszönhetjük a bizonyítékot, aki „balkáni szagnyomkövető kutya” néven ismertette más hasonszőrű ebekkel együtt. Az első szabványt 1924-ben dolgozták ki, de csak 1940-ben fogadták el. Mivel a fajta Szerbiában volt a legelterjedtebb, a Jugoszláv Kinológiai Szövetség ellenőrizte a tenyésztést, és vezette be az első hivatalos törzskönyvi regisztrációkat is. 1996-ban az FCI ülésén a szövetség javaslata alapján pedig a balkáni szagnyomkövető kutya (Balkan scent hound vagy balkan hound) megkapta jelenleg is használatos nevét, így ma már szerb kopóként hivatkozunk rá.

Hagyományosan falkakutyaként tartják, szokásos prédái közé tartozik a vaddisznó, a szarvas, a róka és a nyúl.

3.) Szerb trikolór kopó

A szerb trikolór kopó eredete megegyezik a többi balkáni kopó származásával. Nagyon fontos, hogy 1946-ban megcáfolták azt az elméletet, miszerint ez a fajta csupán a szerb kopó egyik változata lenne. A trikolór kopó tehát önálló fajta saját standarddal, az FCI 1961-ben ismerte el. Eredeti neve jugoszláv trikolór kopó volt, amely természetesen megváltozott a Jugoszláv tagországok függetlenné válása után.

Kifejezetten sokrétű vadászként tartják őket is számon, gyakran kisebb falkában vadásznak velük vaddisznóra, nyúlra, rókára és szarvasra. Túlnyomórészt szag alapján azonosítják a prédát, de kihasználják éles látásukat is. Hazáján kívül szinte sehol nem lehet vele találkozni, rendkívül ritka fajta; sokak szerint a kihalás szélén állhat.

A szerb sárga kopó (SRPSKI ŽUTI GONIČ) és a szerb juhászkutya (Srpski Pastirski Pas)

Említésszinten érdemes röviden bemutatni a fenti két fajtát is.

A szerb sárga kopó egy nem standardizált fajta, ám a Jugoszláv Kinológiai Szövetség őshonos fajtákért felelős bizottsága már 1954-ben javasolta, hogy a szerb trikolór kopó esetében érvényben lévő standardokat fogadják el a szerb sárga kopónál is. Később hazájában külön fajtaként ismerték el, ám továbbra sem FCI által nyilvántartott. Egyes források szerint népszerű kopó, mások szerint kifejezetten ritka, a kihalás szélén áll.

A szerb juhászkutya igazán megdolgoztatott bennünket, mire kibogoztuk, miről is van szó az esetében tulajdonképpen. A fajta a leírások szerint évszázadok óta jelen van Dél-Szerbia dombjain és hegyein mint nyájőrző kutya. Megszólalásig hasonlít a bukovinai pásztorkutyára, ami nem véletlen! A fajtát először 2004-ben mutatták be és értékelték a belgrádi Nemzetközi Kiállításon, majd az FCI hivatalosan 2009-ben ismerte el bukovinai pásztorkutya néven.

Szerb juhászkutya:

Ahogy a bevezetőben is említettük, a történelem során a balkáni területek felosztásukat és hovatartozásukat tekintve számos változáson mentek keresztül. Így a fajták esetében is számos érdekes, de sokszor nehezebben értelmezhető leírással kerülünk szembe. Emiatt talán nem is olyan különös, hogy létezik szerb tornjak (srpski tornjak) is (a tornjak eredetileg egy horvát fajta), vagy vajdasági pulin (vojvođanski pulin), amely a mudira és a horvát juhászkutyára hasonlít. Az előzőek egyike sem fajtásított, ahogy például a szerb védelmi kutya (srpski odbrambeni pas; SOP) sem.