Sorsukra hagyott kutyák: Márton Attila különvélemény

El szoktunk azon gondolkodni, hogy a menhelyeken jobb életre váró kutyáknak mi lehetett az életútja? Mi volt az ok, ami miatt odakerültek?

Nagyon sok esetben a kiváltó ok az, hogy terhessé váltak. A viselkedésproblémák, betegségek miatti kicsapás mellett még sok minden közrejátszhat. Felmerül egy másik fontos kérdés: miért is születtek meg egyáltalán, ha olybá tűnik, nem is igazán volt szükség rájuk? És ha már megszülettek, miért egy olyan otthonban landoltak, ahol vagy nem volt rájuk szükség, vagy nem gondolták végig, mivel is jár kutyát tartani. De a felelősség nem csak azokat terheli, akik ezeket a kutyákat kicsapták otthonról és sorsukra hagyták őket.

Öröm és kötelesség

A kölyökkutyák tényleg cukik. Ez nem kérdés. Viszont a történet nem csak ennyiből áll. Nem egy rózsaszín, szirupos meséről van szó, ahol kutyánk szerelembe esett egy másik kutyával vagy mi magunk gondoltuk úgy, hogy milyen jó lesz neki végre szerelembe esnie. Aztán két hónap múlva beköszönt a gyermekáldás.

Pár hétig örömködünk, aztán amikor már a kicsik képesek saját lábukon állva önmagukról gondoskodni – értem ez alatt azt, hogy tudnak maguk is enni – mehetnek a háztól. Gondoskodjon róluk más. Nekünk ez a négy hét elég volt a nagyszülői örömökből, ideje menniük.

A kölyökkutya nevelésnek számos pontja van, ahol nagy felelősség nehezedik ránk. De nem csak a megfelelő ellátásról, táplálásról, gondozásról van szó. Ide tartozik az is, hogy a nálunk megszülető kölykök hová kerülnek, hol folytatják életüket.

Jövőtervezés

Vannak, akik furcsán néznek – vagy akár meg is sértődnek – amikor egy menhely, vagy egy tenyésztő elkezd kérdezősködni az érdeklődő életkörülményeiről. Furcsának találják, hogy miért nem elegendő, hogy pont az a kölyök tetszik és el akarják vinni.

Pedig rendkívül fontos dolog, hogy az adott kutya egyáltalán beleilleszthető-e a potenciális gazdi otthonába, életvitelébe. Csak attól, mert egy kutya cuki, nem jelenti azt, hogy hosszú éveken át képesek leszünk harmóniában együtt élni vele. Házastársat sem egy fotó vagy két perc ismeretség után kötünk valakivel.

Az ingyen kutya elvihető című bejegyzéseknél néha elgondolkodom. Érdekli vajon az illetőt, hogy a nála megszületett kölykök, akik az első pár hétben elszórakoztatják az egész családot, hol lesznek pár év múlva? Szerető családhoz kerülnek vagy egy fára felakasztva talál rájuk valaki egy erdőben? Vagy csak az számít, hogy minél előbb elkerüljenek a háztól?

A felelősség spektruma

Kutyát tartani felelősség. Agyoncsépelt rigmus. Lassan már én is unom, akárhányszor leírom vagy kimondom. Amikor kedvencünk életet ad utódainak, ugyanúgy felelősek vagyunk azért is, hogy az ő életük hogyan fog alakulni. Garantálni semmit sem tudunk, de legalábbis tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy a lehetőségük meglegyen egy normális életre. Minden egyes bolyhos kiskutya esetében. Nálunk születtek, közünk volt a dologhoz, hogy megfogantak.

Azon háborgunk, hogy emberek az állataikat bántalmazzák és elűzik őket otthonukból. Akkor viszont nem háborodunk fel ennyire, amikor valaki kiposztolja a kölyökkutyákat, akiknek a jövője egyáltalán nem megoldott és azon alapul, hogy csak lesz majd, aki elviszi őket. Sőt, gratulálunk a „gyermekáldáshoz”! Hogy hová kerülnek? Aki majd előbb elviszi, azé lesz. Milyen életük lesz? Ez már nem a mi dolgunk. A menhelyeken sínylődő és jobb életre érdemes kutyák mindegyike megszületett valahol. Aztán „csak” rossz helyre kerültek.

(Képek: Getty Images Hungary)