A skót vadászkutyák és terrierek: mindenki rokona mindenkinek

Valamennyi Skóciából származó kutyafajta olyan fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek tükrözik szülőhelye éghajlatát, környezetét és történelmi korszakait. Nem meglepő módon Skócia legkorábbi kutyái is rendkívül keményen dolgozó fajták voltak, akik jogosan érdemelték ki az elismerést úgy, hogy közben szeretett társakként is tekintettek rájuk.

Jelenleg 15 őshonos skót kutyafajtát különböztetünk meg. A Blue Paul Terrier, a Paisley Terrier és a Tweed Water Spaniel csak nagyon rövid ideig léteztek, mára pedig kihaltak, így róluk ebben a cikkben nem ejtünk szót. Az előző cikkünkben bemutattuk a terelőkutyákat, jelen összeállításunkból pedig megismerheted a skót vadászkutyákat és terriereket.

A skót vadászkutyák

1.) Golden retriever

A golden retriever korai történetének legfontosabb eleme Dudley Marjoribanks, az első Lord Tweedmouth, aki Viktória királynő uralkodása idején fejlesztette ki a fajtát a Skót-felföldön. Tweedmouth 50 éven át, 1840 és 1890 között gondosan vezette a tenyésztési feljegyzéseket, hogy megalkossa az ideális vadászkutyát a felföldön található Guisachan nevű birtokán. Olyan kutyát akart, amely alkalmazkodik a környék esős éghajlatához és zord terepéhez, ezért keresztezte a sárga retrievert (Yellow Retriever) egy ma már kihalt fajtával, a Tweed Water spániellel. Ezeken felül az ír szetter és az angol véreb is része volt a keveréknek. A báró olyan kiemelkedő munkát végzett, hogy a goldie az arisztokrata vadászok társává vált, ma pedig rajongott házi kedvenc.

Természetesen sok helyütt ma is vadásznak vele, ám a munkavonalas golden retrieverek mellett már léteznek show-vonalas kutyák is, amelyeket kifejezetten úgy tenyésztenek, hogy alkalmasabbak legyenek házi kedvencnek és kiállítási kutyaként.

2.) Gordon szetter

Skót vadászok generációi tenyésztettek kopókat és collie-kat szettervonalakba, így hozva létre egy nagy, robusztus madaras kutyát, amely alkalmas a nehéz körülmények között végzett munkára is. Hazánkban elképesztően ritka fajta, ám ha egyszer mégis összefutsz egy ilyen jószággal, azt garantáltan nem felejted el. Alexander, a negyedik Gordon herceg (†1827), aki a sziklás Skót-felföldön található Gordon-kastély ura volt, élénk érdeklődést mutatott ezek iránt a kutyák iránt. Az 1800-as évek elejére a herceg kennelje már olyan szettereket tenyésztett, amelyek a mai ismert gordon szetterhez rendkívül hasonlítottak.

Feltételezhetően a kopós vérvonal hatására a gordon szetter a többi szetterrel ellentétben földre szegett orral vadászik.

3.) Skót szarvasagár

A szarvasagár olyan ősi fajta, hogy eredettörténetét képtelenség elválasztani a mítoszoktól és legendáktól. A bizonyítékok arra utalnak, hogy nagy szarvasvadász agarak már a 9. században is jelen voltak a mai Skóciában, még mielőtt a skótok maguk megérkeztek volna területre. A feltételezések szerint a föníciai kereskedők hozhatták magukkal. Az biztos, hogy amikor a rómaiak megérkeztek, már éltek agarak a területen.

Bármeddig is tekintünk vissza a skótok múltjába, a klánfőnökök mindig is hatalmas, bozontos agárfalkákat használtak a gímszarvasok elejtésére. Ezek az állatok rendkívül gyorsak volt, és akár 180 kg-ot is nyomhattak, fejükön pedig hatalmas és veszélyes agancsot hordtak. A fajta otthona a sziklás, eső áztatta Skót-felföld volt, amely igen távoli területnek számított, ám a szarvasagár bátorsága mégis egész Britanniában közmondásossá vált. Nemcsak azért nagyon értékes a szarvasagár, mert ritka, hanem azért is, mert rendkívül tehetséges vadász.

A skót terrierek

1.) Border terrier

A skót–angol határvidék (a border határt jelent angolul) dombos tájain a régi idők gazdái és juhászai gyors, fürge terriereket tenyésztettek, hogy segítsenek egy ravasz, juhokat fosztogató ragadozó, a vörös róka egyik alfajának (hill fox) elüldözésében és elejtésében. Ehhez olyan vadászterrierekre volt szükség, amelyek lábai elég hosszúak voltak ahhoz, hogy lépést tartsanak a rókakopókkal és a lovas vadászokkal. Ugyanakkor elég kicsiknek is kellett lenniük, hogy beássák magukat a rókák üregébe, és kiűzzék őket a felszínre. Ezek a kutyák voltak a mai border terrier ősei. Egy fajtatörténész így írt róla: „Nincs olyan fal, amit ne tudna megmászni, vagy drótakadály, amin ne tudna átbújni. Ha a róka üregébe menekül, mindig kiűzi onnan, vagy az üregben tölti az éjszakát, amíg a dolog el nem rendeződik.”

A határvidéki rókavadászatok teljesen eltértek a hagyományos brit rókavadászatok pompájától, amelyeket előkelő vidéki birtokokon rendeztek. Sem piros kabátos, kalapos lovasok nem voltak, sem hatalmas kopófalkák. Ez a munkásosztály ügye volt, és gyakorlati célt szolgált: a juhászok nyájainak védelme a ragadozókkal szemben.

2.) Cairn terrier

A skót származású terrierek történetének kibogozása kifejezetten nehéz, ugyanis évtizedekig skót terrierekként utaltak rájuk gyűjtőnéven. Csak a 1800-as évek végén alakítottak ki szigorú tenyésztési programokat ezen kutyák számára. A cairn terrier név csak 1887-ben jelent meg nyomtatásban, bár a típus már régóta létezett. Legalább a 1600-as évektől ismertek voltak; a felföld nyugati részén éltek, leginkább Skye szigetén.

Valaha Skóciában a kövekből készült halmokat, amelyeket határ- vagy sírjelzőként használtak, „cairn”-nek hívták. A felföldön a rágcsálók gyakran ezen kövek között és alatt éltek. A fajta, mint az egyik legkisebb, ásásra specializálódott terrier, azért alakult ki, hogy beleássa magát ezekbe a kőrakásokba, és kipucolja onnan a kártevőket. Csoportban ezek a helyes kis ebek rókákra, vidrákra és más ragadozókra is vadásztak.

3.) Dandie Dinmont terrier

A terrier, amelyet később Dandie Dinmont néven ismertek meg, 1700 körül debütált az írott történelemben. Olyan „durva, helyi terrierként” írták le, amelyet határvidéki vadászok tartottak a Cheviot-hegységben, és különösen ügyesnek mondták a vidra és a borz elejtésében. Sir Walter Scott, Skócia legnagyobb regényírója a fajta rajongója volt. 1815-ös regényében, a Guy Manneringben létrehozott egy Dandie Dinmont nevű karaktert, egy gazdát, aki egy csapat érdekes kinézetű terriert tartott. Scott a fiktív Dinmontot egy valódi kutyatenyésztőről, James Davidsonról mintázta, aki egy kisebb falkát tartott. Az ebek a következő nevekre hallgattak: Old Mustard, Young Pepper, Young Mustard, Little Pepper, Little Mustard és Old Pepper. Azt mondják, hogy minden ma élő Dandie visszavezethető egy Old Ginger nevű kutyára, akit Old Pepper nemzett.

A fajta a Scott-tól kapott figyelemnek köszönhetően – aki „nagy kis kutyának” nevezte őket – lett népszerű, és kapta meg a Dandie Dinmont nevet. Ez az egyetlen kutyafajta, amelyet egy fiktív karakterről neveztek el.

4.) Skót terrier

A skót terriert szintén a sziklás Skót-felföldön tenyésztették ki patkányok, rókák és borzok vadászatára. Valójában úgy tartják, hogy ő a legrégebbi a felföldi terrierek közül. Egyes szakértők szerint pedig a „brit származású kutyafajták legidősebb változata” is. A fajta történetét illetően többször alakult ki vita mind az eredetéről, mind a típusáról. A kutyás közösség az 1800-as években szignifikáns mennyiségű időt töltött azzal, hogy megvitassa, mi számít skót terriernek, és mi az, ami csupán egy skót területen élő terrier.

Bár származását tekintve egyszerű kutya, a skót terriernek magas rangú barátai is voltak. A 17. században Anglia I. Jakab királya, aki született skót volt, jól ismerte a fajtát, és ajándékként is adta őket. A scottie népszerűsége az 1930-as évek végén és a 40-es évek elején érte el csúcspontját Amerikában is olyan híres tulajdonosoknak köszönhetően, mint Humphrey Bogart és Bette Davis. A fajta sziluettje a nagy gazdasági világválság idején a különböző csecsebecsék és hirdetések ismert motívuma volt.

5.) Skye terrier

Skye a legnagyobb és legészakibb sziget a Hebridák szigetcsoportban. Az 1600-as években a sziget gazdái által a róka- és borzpopuláció kordában tartására tenyésztett, durva bundájú terrier a brit nemesség kedvencévé vált, ami szokatlan fejlemény egy munkakutyától. A skye népszerűsége a 19. század végén érte el csúcspontját, amikor Viktória királynő is védőszárnyai alá vette a fajtát. Egy történész így írta le ezt az időszakot: „Ezek voltak azok a napok, amikor egy hercegné majdnem szégyellte volna magát, ha a parkban hosszú szőrű skye-ja nélkül látták volna.”

A fajta egyik legismertebb képviselője Greyfriars Bobby volt, aki 1858 körül utolsó leheletéig őrizte gazdája sírját a Greyfriars templomkertben. Bobbyt halála után ott temették el, odaadó hűsége emlékére két emléktáblát is elhelyeztek; egyet az utcán, egyet pedig a sírján.

6.) West higland white terrier

A brit szigetek nemesei, földesurai és szegény gazdái mind ugyanazzal a problémával küzdöttek: rágcsálókkal, amelyek kifosztották a gabonatárolókat és betegségeket terjesztettek. A megoldás a terrierek széles skálájának kifejlesztése volt. Így jött létre valaha a west highland white terrier is, akinek azonban pontos történelme és elődei rejtve maradnak előttünk. A westie, amit ma ismerünk, a 18. században került előtérbe, amikor a Malcom klán elkezdte tenyészteni őket birtokukon, Poltallochban. Emiatt a neve sokáig Poltalloch terrier volt. 1896-ban, amikor a fajtát először mutatták be skót kutyakiállításokon, már west highland white terrierként járult a nagyérdemű elé, ezzel utalva Skócia északnyugati részére, ahol a westie-k híressé váltak.

A történet úgy tartja, hogy egy alkalommal, amikor a vadászaton a kotorékból előbukkant egy vöröses terrier, azt véletlenül meglőtték, mert azt hitték, hogy róka. Ekkor döntött úgy Malcom, hogy innentől kezdve a kutyái fehérek lesznek, nehogy még egyszer ilyen baleset előfordulhasson.