Valóban 10. nemzeti fajtánk a sinka? Szakértőket kérdeztünk

Árkosi Józsefet, a Magyar Pumi Klub elnökét és Czéher Györgyöt, az archaikus kutyatípusok kutatóját kérdeztük. Új magyar fajta a sinka?

A közelmúltban jelent meg egy sajtóhír és egy Facebook-bejegyzés, amelyben a HUKOSZ – Magyar Ebfajták Szövetsége arról tájékoztat, hogy új magyar fajta került elfogadásra, a sinka. Hogyan történik egy kutyaállomány fajtásítása? Ki döntött a sinkával kapcsolatban? Szakértőket kérdeztünk.

Árkosi Józsefet, a Magyar Pumi Klub elnökét kérdeztük a témában, aki több mint 40 éve foglalkozik a magyar terelőkutyákkal.

Ön írta meg a magyar terelőkutyák kialakulásának történetét. Ha feltűnik egy olyan magyar munkakutyatípus, amit valaki fajtásítani szeretne, mi a módja egy ilyen folyamatnak?

Árkosi József: Ennek általában többféle módja van. Azért beszélünk gyakran először arról, hogy van az FCI (Federation Cynologique Internationale – a szerk.) és a MEOESZ (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége – a szerk.), mert a világon az FCI a vezető szervezet, amelyik összefogja a kutyákkal kapcsolatos munkálatokat. Természetesen vannak más szervezetek is, amelyek megalakulnak, hiszen természetesen nem véleményterrorban élünk. Összeáll két-három egyesület, alakít egy szövetséget, és deklarálja, hogy mi vagyunk az XY kinológiai szövetség. Ezt természetesen bárki megteheti, Magyarországon és külföldön is és léteznek is ilyen szövetségek számos országban.

Ha egy ilyen szövetség fajtásítani szeretne egy kutyatípust, ilyenkor mi történik, és hogyan zajlik mindez?

Á. J.: Ezt azt jelenti, hogy ebben az esetben ez a bizonyos szervezet megkeresheti a minisztériumot, mint bármely más haszonállat esetében. Egy megfelelő tenyésztési programmal, amin szigorú szabályok szerint éveken keresztül dolgozik, ami elismerést nyerhet a minisztérium részéről. Ha ez esetleg így történik, attól ez az adott új fajta a nemzetközi kinológiai szervezet, az FCI részéről még nem lesz elismert, nem ismerik el, nem fogadják el a létezését, ebből következően a MEOESZ sem, hiszen az FCI tagszervezete. Lehet tehát egy ilyen új fajta, amit az adott szövetség kitalál, és civil kezdeményezésként úgymond kitenyészt magának.

Az én információim alapján, a MEOESZ berkein belül is felmerült már a sinka típus esetleges fajtásításának kérdése, de ez, számos ok miatt, nem valósult meg, amitől egyébként a sinkatartók és -tenyésztők nem feltétlenül bánatosak. Ön értesült ezekről a próbálkozásokról?

Á. J.: Pontosan, a lényeg itt a következő: maga a sinka kialakulása, kialakítása körülbelül öt évtizeddel ezelőtt indult, én például 25-30 éve ismerkedtem meg először ezekkel a kutyákkal a Hortobágyon az ottani juhászok és gulyások mellett, és azokkal az emberekkel, akik a kitalálása óta benne vannak a „sinkázásban”. Sinka néven alakult ki az a táj típusú kutya, ami megjelent és elterjedt bizonyos kezekben, ami egy abszolút működőképes munkakutyának bizonyult a maga környezetében.

Azt érdemes még tudni velük kapcsolatban, hogy az eddigi tenyésztésükben a legfőbb cél a munkaképesség volt, ilyen értelemben nem igazán voltak küllemi megkötések, teljesen egészséges és normális módon a pásztor- vagy gulyásember a munkát részesíti előnyben, minden más másodlagos. Ezért nem működik például más fajták esetében, hogy törzskönyvezett kutyákat kiadjunk pásztoroknak, mert ha az adott kutya munkaképessége nem felel meg egy ideig, annak a sorsát már tudjuk, és nem pozitív a vége.

A sinkákkal kapcsolatban mindenképpen megemlítendő Tari József neve, aki nagyon intenzíven és hosszú ideig foglalkozott a sinkákkal, és a típus talán legnagyobb szakértője volt, a hagyatékában rendkívül sok anyag áll rendelkezésre velük kapcsolatban. Egy véletlen és meglepő egybeesés, hogy ő az utolsó éveit Szatymazon töltötte egy tanyán, azon a településen, ahol a sajtóközleményt megjelentető szövetség székhelye található.

Megkérdeztük a bejelentéssel kapcsolatban Czéher Györgyöt is, az archaikus kutyatípusok kutatóját, aki nagyon régóta foglalkozik a sinkákkal is.

Nemrég jelent meg a magyar sajtóban egy közlemény nyomán, hogy 10. magyar fajtaként „elfogadásra került” a sinka. Önnek, aki nagyon régóta foglalkozik a sinkákkal, mi a véleménye ezzel a történéssel kapcsolatban?

Czéher György: Én ezzel kapcsolatban személyesen beszéltem a HUKOSZ vezetőjével. Arról tájékoztatott, hogy 2 éve gyűjtik a sinkákat, és néhány napja bejegyezték egy nemzetközi szervezet segítségével mint általuk gondozott fajtát. Ezt követően ők bejelentették mindezt a minisztériumba, ahol fogadták a bejelentést. Ezen a módon, ez egy ténykérdés. Hogy a fajtásítása ennek az állománynak meg van-e tervezve, ki van-e dolgozva, és hogy miként zajlik, azt nem tudom, de az állítása szerint egy embert kivéve mindenki pásztor, aki a tenyésztők sorát adja. Hogy ezek a pásztorok kik pontosan, azt személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el. Ha ez így marad, és valóban a törzskönyvezésben és regisztrációban segítenek és részt vesznek a pásztorok, ez akár egy jó kezdeményezés is lehet. Ha beleszólnak a tenyésztésbe, vagy nem olyan pásztorok a tagok, akiket a pásztorok közvéleménye osztatlanul elfogad, akkor ez számos későbbi vitához vezethet.

Az ön véleménye szerint szükség volt a sinka típus fajtásítására?

C. GY.: Én a magam részéről nem rajongok azért, hogy minden fajtásítva legyen, mert én azt gondolom, hogy a parlagi állattenyésztés egy sokkal gazdagabb repertoár. De, a fajtatenyésztés is lehet jó, habár szélsőséges esetben rengeteg hibával járhat együtt, mint látjuk ezt számos mai fajtán. Ha például nyitott a törzskönyv, vagy ideiglenes sztenderdet állítanak eleinte fel, kutatásszerű tenyésztési programmal, akkor lehet jó is, és én ennek nagyon örülnék. Azt kellene elkerülni, hogy valaki kitaláljon egy fantomképsztenderdet, és ami abba bepréselhető, az sinkának minősüljön, ami meg nem, az nem minősülne annak. Egy természetes kutyaállományban ugyanis sokkal dinamikusabb populációgenetikai mozgások vannak, és ennek következtében sokkal heterogénebb az állomány.