Érdemes a sinkákat fajtásítani? Van ennek értelme?

A sinkát gyakran nevezik a leendő 10. magyar kutyafajtának. Van ennek bármilyen realitása?

A hamarosan megrendezésre kerülő DOGZ konferencia egyik előadójával, Czéher Györggyel beszélgettünk erről a magyar kutyatípusról. Az interjú első része itt olvasható.

Időről időre szóba kerül, hogy a sinka lehet a 10. magyar kutyafajta és érdemes lenne fajtásítani ezt a típust. Van ennek bármi értelme és jövője?

C.GY.: A hortobágyi és egyéb területeken élő pásztorok általában nagyon büszkék a kutyáikra, nem véletlenül hívják a legjobban dolgozókat néha Professzornak meg Ügyésznek, meg ilyen „tudós” neveken, mert hogy az olyan sokat tud és olyan ügyes. Érthető okokból észrevették, hogy napjaink agyonszabályozott kutyás környezetében ez még egy szabad terület és szeretnék megtartani maguknak. Azt is észlelik, hogy az úgynevezett terelő kutyákat nem csak Magyarországon, de világszerte már nem pásztorok tenyésztik és szelektálják, hanem állami szabályok által határolt tenyésztési szervezetek, ráadásul egyre inkább küllemre és nem munkaképességre. Ők viszont találtak egy lehetőséget a sinka esetében, amit szeretnének kivonni ebből a körből és megtartani a munkaképességet, mint az elsődleges „tenyésztési” szempontot. Többen, például Árvai Sanyi bácsi, a Hortobágy örökös juhásza, vagy a Kosina Péter, vagy mások, nem ismerek mindenkit és nem szeretnék 200 nevet felsorolni, vagy bárkit megsérteni, ők szerették volna rekonstruálni, illetve megőrizni ezt a régóta, munkaképesség alapján formálódó sinka állományt. Részben ez kulminált oda, hogy a hazai kinológia már észleli, de a MEOESZ is, hogy léteznek ilyen kutyák, de nem érzékelik azt, hogy a pásztorok ezt maguknak szeretnék megtartani és nagyon félnek egy fajtásítási folyamattól. Még rémisztőbb számukra, hogy lassan, szándéknyilatkozatokban elindult egy olyan fajtásítási folyamat, ami, megint mellőzi a pásztorokat és próbálja egy hivatalos, államilag ellenőrzött tenyésztési szervezet alá vonni a sinkát is.

Ez lehet az oka annak is, hogy én, személy szerint nagyon régóta szeretnék egy interjút és egy videót készíteni egy sinka tartóval/tenyésztővel, de senki nem nyilatkozik velük kapcsolatban szívesen?

C.GY.: Ez az egyik felszín. A másik az, hogy ez az elmúlt évtizedekben folyamatosan alakított állomány, rengeteg selejtet is tartalmaz. Sok olyan sinka van, ami nem dolgozik jól, erről beszéltünk korábban, de nagyon sok olyan is, aki kiválóan dolgozik. A hivatalos szervek, meg az újságírók első kérdése mindig az, hogy ez a kutya milyen fajta? A pásztorok pedig úgy vannak ezzel, hogy a saját büszkeségük és munkatársuk a saját kontrolljukon kívül kerülne, ha elindulna egy ilyen folyamat. Ez a réteg, a pásztorok, nagyon nehezen tudnának egy tenyésztői szervezetet létrehozni, mert a jelenlegi törvényi szabályozás szerint, a mostani szakmai jegyzékben nincsenek benne a pásztorok, maguk sem. Vízvezeték szerelő meg kőműves van és ez így természetes, de olyan teljes mesterség, mint a pásztoroké, akiknek értenie kell az állat-gyógyászathoz, a tenyészeten át a tájgazdálkodásig, a bőrművességen át sok mindenhez, nos, ők nem szerepelnek itt. Minden egyes rendezvényen a kirakatba kerülnek, beöltöztetik őket és mindenki a saját „hülyeségét” megpróbálja igazolni a jelenlétükkel, de arról, hogy hogyan szeretnék ezt a sinka ügyet, nem szokták őket megkérdezni. Amikor jó pár évvel ezelőtt felkértek arra, hogy a hortobágyi gulyás napokon beszéljek ezekről a kérdésekről, akkor ők odajöttek hozzám és kérték, hogy segítsek nekik abban, hogy ezek a kutyák az ő kezükön maradjanak. Interjút meg azért nem adnak, mert mitől is lenne jó ez nekik? Ha ez történik, erre felfigyelhet a MEOESZ, aztán hoppá, ráállítanak egy munkacsoportot, és azok elkezdik sztenderdizálni és hivatalosan tenyészteni, mesterséges terelő versenyeken szerepeltetni ezeket a kutyákat és gyakorlatilag pár évtizeden belül ott járhatunk, ahol járunk például a pulikkal, akiket már nem látsz dolgozni, mert nem alkalmasak rá.

Ha az érdeklődő megnézi, hogy milyen cikkek jelennek meg a magyar médiában, ezekben meglehetősen gyakran előfordul, hogy lehet-e a sinka a 10. magyar kutyafajta. Ön mit gondol erről, valóban lehet a 10. magyar kutyafajta és jót tenne ez a sinkáknak? Vagy hagyja őket mindenki úgy, ahogy vannak és felejtsük el ezt a kérdést?

C.GY.: Kétféle választ tudok erre adni. Egyrészt, korábban több tizedik fajta létezett már, hiszen például, amikor az oroszok még nem voltak FCI tagok, a lajkát is a magyarok írták le először fajtaként. Ugyanez volt a dalmatával, ami magyar segítséggel alakult ki és így lett fajtásítva és ha akarom, ők is tekinthetőek tizedik, vagy tizenegyedik kutya fajtának. Valahogy a közvélemény és az újságírók is le vannak „tapadva” ennél a 10-es, misztikus számnál. Engem gyakran vádolnak azzal, hogy a fajtatiszta tenyésztés ellen vagyok, ami így nem igaz, mert a több generációra rálátó tenyésztés mindenképpen jó, fajtatisztán is és fajtátlan állapotban is. Én azért szoktam különbségeket tenni, mert a magyar kutyázás története tulajdonképpen fajtátlan állapotban őrizte meg a kincseit évszázadokon át. A sinkákkal kapcsolatban a legjobb eset az lenne, ha nem fajtaként szeretnénk megőrizni őket, hanem állományként, ahol a regisztrációban és a megőrzésben akár a magyar állam is részt vállalna valamilyen szerény módon.

Október 28-án bővebben is hallhatunk a témáról Czéher Györggytől a DOGZ konferencia keretein belül, ahol több mint 40 szakember előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Ne maradj le!