4 érdekesség a simaszőrű foxterrier történelméből

A foxterrier talán az egyik legismertebb terrier fajta, így érdemes lehet megnézni, hogy milyen lépésekből állt a folyamat, amely által azzá az emblematikus fajtává vált, akit ma oly sokan szeretnek.

Attól függően, hogy kinek milyen tapasztalata van a foxterrierekkel, a fajta neve kétféle képet idézhet elő emlékezetében. Egy hosszabb szőrű, „bajszos”, kissé talán bohókás, de jó kiállású, közepes termetű ebet, vagy egy rövid szőrű, egyenes és markáns orrú, láthatóan izmos kutyát. Bár a foxterrierek két variációját, tehát a drótszőrű és a simaszőrű foxterriert külön fajtaként tartják számon, nagyon sok mindenben hasonlítanak, többek közt jellemükben. Az „ördögfióka”, „mókamester” és a „tűzrőlpattant” mind olyan jelző, amit gyakorta hallani a foxterrierrel kapcsolatban. Ha pedig őszinték akarunk lenni, valóban találóak. Vidám, barátságos és rengeteg energiával rendelkező kutyák, akik játékosak, és néha egy kicsit csintalanok is. Egy időben nagyon felkapott fajta volt, és bár mára már csökkent a népszerűsége, még mindig sokan választják a foxterriert házi kedvencnek, munkakutyának (kiváltképp vadászkutyának) vagy sportolási tevékenységekhez, a világ több részén is. Így tehát hoztunk néhány érdekességet a fajta történelméből.

1) A foxterrier sokáig nem egy fajtára vonatkozott

A foxterrier, mint külön fajta (mára pedig már két külön fajta) az 1860-as évek környékén kezdett kialakulni. Egészen addig minden olyan gyors és agilis, méretében rókavadászatra alkalmas kutyát jellemzően foxterriernek hívtak, utalva ezzel elsődleges feladatukra. Érdekesség, hogy  amikor éppen nem volt akcióban, vagy a vadászkutyafalka végén kísérte a vadászokat, vagy válltáskában hordozták.

2) Az angol nemesség egyik tradicionális szórakozásának alapkelléke

Valószínűleg mindenki hallott már a rókavadászatról, ami egy Angliából eredő, megosztó „szórakozási forma”, sport (bár sokan vitatják sportszerűségét). Hagyománya egészen a 16. századig visszavezethető, ezért sokan tiltakoztak a betiltása ellen, a kultúra egyik szerves részének tekintették. Ám Skóciában 2002-ben, Angliában és Walesben pedig 2005-ben törvényt hoztak ellene. A „fox hunting” egyébként egy nagyon formális, kiépített és tradíciókat követő alkalom, különböző szerepekkel és egyenruhával. A rókavadászat kezdetén a kutyákat – elsősorban angol rókakopókat és más kopókat – beengedik az erdőbe, hogy „szagot fogjanak”, ezt a szagot pedig addig követik, amíg csak tudják. Ha sikerül felkutatniuk a vadat, akkor a kopók feladata, hogy elkapják. Ebben az esetben az állat elejtésével végződik az vadászat.

Ezekre a vadászatokra gyakorta vittek magukkal foxterriereket is, akik a nyeregtáskában utaztak egészen addig, amíg a róka rejtekhelyből való kiűzésére nem került a sor, ekkor ugyanis akcióba léptek.

3) A simaszőrű foxterriert sikeresen használták más feladatok ellátására is

Vadászkutyaként elsősorban, ahogyan arra a neve is utal, rókavadászatra használják, ám a történelme során többen egyfajta „mindenesként” képezték ki, és apportírozásra, illetve nagyvadak nyomkövetésére is használták. Ezenfelül pedig, bár a munkaköri leírásában ez nincs benne, kiváló házőrző, éber és figyelmes.

A foxterrier vidám és élettel teli, és bár felmerülhetnek nehézségek a nevelésével kapcsolatban, alapvetően szívesen tanul trükköket, és igazán szórakoztatóan tudja őket bemutatni. Éppen ezért gyakori volt, hogy cirkuszokban és fellépéseken is szerepeltették.

4) Számos festmény főszereplője

A simaszőrű foxterrier élettel teli jelleme és megnyerő külleme több művészt is inspirált, számos festmény (és másmilyen jellegű alkotás, például szobor vagy véset) főszereplője. Ezek közül a leghíresebb Francis Barraud „His Master’s Voice” című festménye. A képen szereplő kutyát Nippernek hívták, mert jellemzően megcsipkedte a látogatók bokáját. A festő kutyája volt, pontosabban először a bátyjáé, aki meghalt, így rá és fivérére maradt az eb. Nipper fajtája kétes, manapság inkább keveréknek tekintik, ám a régebbi források azt indikálták, hogy egy simaszőrű foxterrier lehetett (vagy egy Jack Russel terrier). A festmény 1898-ban készült, három évvel a kutya halála után. Az eb 1884-ben született, és az első foxterrier-fajtastandard 1876-ban lett felvázolva, így a kutya születésénél még egészen kezdetlegesek voltak a foxterrierre vonatkozó követelmények.