Mit érdemes tudni a shiba inukról? Bár egy plüssállatra hasonlít, nem hazudtolja meg ősi ösztöneit

Sajnálatos módon, napjainkban a kutyára vágyó emberek jelentős része, ha kutyát választ, valójában egy olyan lényt szeretne: aki aranyos, hasonlít gyerekkora kedvenc játékmackójára, aki kedves, szófogadó, nem mozog sokat és mindenféle foglalkozás és tanítás nélkül is problémamentes a hétköznapokban. Mindezeket „alaposan végiggondolva” egyre többen döntenek a japán shiba inu mellett.

A többség által ismert európai kutyafajták 1-2 évszázados múltja szinte csak egy rövid pillanat a shiba inukéhoz képest, hiszen a kinológusok néhány ezer évre tudják visszakövetni ezeket a nyomokat. A mostani kutatások szerint a ma élő shiba inuk az egykoron Japánban élt kis termetű, inkább róka kinézetű Honshu farkasok leszármazottai, akik azóta kipusztultak. Az időszámításunk előtt 300 környékéről fennmaradt primitív rajzok bizonysága szerint már akkoriban is feltűnt egy alacsony, rókaszerű, görbe farkú kutyatípus az akkoriban ezen a területen élő népesség mellett.

A 12.-től a 17. századig tartó korai sógunátus idején pedig az írott források szerint a szamuráj klánok egyik kedvenc vadászkutyáivá váltak, és elengedhetetlenek voltak a kisebb termetű állatok vadászatában, de például vaddisznó hajtások idején is. A shiba inu egységes elnevezés az 1920-as években született meg ezekre a kutyákra, majd ezt követően 1936-ban nevesítették őket „Japánikumnak”, azaz japán nemzeti kincsnek. Az 1950-es években terjedt el Japánon kívül és azóta töretlen, sőt növekvő népszerűségnek örvend a világ szinte minden részén.

Temperamentum és karakter

Mint oly sok más esetben, a külső bizony a shiba inuk esetében is félrevezető lehet. Ez az ártatlan külsejű kutyafajta, aki mintha most lépett volna le egy gyerekjáték-gyártó katalógusának borítójáról, bizony nem hazudtolja meg az őseit és a múltját. Rendkívül erős akaratú, függetlenségre, önfejűségre és önállóságra igencsak hajlamos, ráadásul gyakran nem kedveli a többi kutyát a környezetében, azokkal dominánsan viselkedik, és a kisebb-nagyobb csetepaték kezdeményezése sem áll távol tőle.

Emellett a vadászösztöne sem változott sokat azóta, hogy a 16. században együtt hajtotta a vadat a szamurájokkal. A szökések specialistája, így egy tapasztalatlan kutyásnak igencsak fel tudja adni a leckét. Nagyfokú önállóságra törekvése miatt egy nem következetes és tapasztalt gazda parancsait jó esetben felülbírálja. Rossz esetben teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, ha azok érdektelenek, vagy éppen unalmasak a számára az adott pillanatban.

Mindezek mellett természetesen az is igaz, hogy ha egy shiba inu megfelelően felkészült kezekbe kerül, az egyik leglojálisabb fajtává válhat, aki szinte összenő a nem könnyen elfogadott falkavezérrel és mindent megtesz érte. Ez a rajongás olyan szintet is elérhet, hogy egy shiba inu hajlamos lehet komoly féltékenységi reakciókra mindenkivel szemben, aki rajta kívül komoly szerepet kap a szamurájként vigyázott gazda életében.

…és az a hang

A shiba inu egyáltalán nem mondható csendes kutyának, inkább igencsak beszédesnek. Ez természetesen egyáltalán nem mondható ritkának a kisebb termetű kutyafajták között, gondoljunk pl. a magyar terelőkutyákra. Amiben azonban egyedülállóak, az az a különleges hangskála, amit nemes egyszerűséggel shiba sikításnak, vagy shiba jódlizásnak hívnak a kutyások. A shibák ezt a visításszerű, vagy sikító hangot, ami időnként valóban hasonlít egy jódli művész torkát elhagyó frekvenciákra, a szakértők szerint a vadon élő ősöktől örökölhették, akik szerintük így figyelmeztették egymást egy veszélyhelyzetre és általában mindenre, ami izgalmi állapotba hozta őket. A shiba inuk valóban izgalmi állapotban adják ki ezeket a hangokat. Azoknak tehát, akik sűrűn lakott övezetekben laknak, vagy papírvékony falú lakásban, körbevéve „jó szándékú” szomszédokkal, tudniuk kell erről kutyaválasztás előtt.

Rengeteg szőr

Ennek a fajtának rendkívül sűrű és tömött aljszőrzete és fedőszőrzete van. Habár szinte a macskákkal megegyező mértékben tisztaságmániások, és gyakran tisztogatják magukat, szinte egész évben vedlenek és nem kicsit, hanem sokat. Ez a vedlési folyamat a csúcspontját ősszel és tavasszal éri el. Szőrük sűrűsége miatt a méretükhöz képest meglepő lehet a vedlés marokszámmal mérhető végeredménye. Aki tehát allergiás az állati szőrzetre, vagy szimplán tisztaságmániás, bizony, alaposan át kell gondolnia, megér-e számára ennyit a cukiságfaktor.

Mint oly sok más esetben, egy shiba inu melletti döntés esetében sem árt mindezeket átgondolni, főként, hogy egy ilyen döntés jó esetben 15 évre szól majd, hiszen a shiba inuk szerencsére egészségesek és hosszú életűek. Aki kedveli a következetességet és az alapos, de sokáig tartó munkát, ráadásul van már korábbi tapasztalata keleti fajtákkal és nagy akaraterejű kutyákkal, az nyugodtan leteheti a voksot e fajta mellett. Egy szórakoztató, „humoros” és rendkívül lojális társra talál majd. Aki viszont Instagram-képek, 1 perces TikTok videók, vagy shiba inus mangák alapján vágyik rájuk és kutyákkal sincs igazán korábbi tapasztalata, egy shiba érkezését követően hamarosan úgy fogja érezni, hogy egy igazi törpe rónin szegődött a nyomába, aki gyakran zsarnokként viselkedik.