Egy állatotthon megható története: így mentett meg egy fiú egy egész menhelyet

Egy állatotthon vezetéséhez nem feltétlenül elég a szeretet és a gondoskodás. Az ott élők ellátása rengeteg pénzbe kerül. Hamish, aki sosem ápolt szoros barátságot az állatokkal, egy nyári szünetben nagynénje farmján találja magát. Hamar elhatározza, hogy mindenáron meg kell mentenie a csodás Mancsvárat.

Hamish-t sosem fűzte szoros barátság az állatokhoz. Elfoglalt szülei hallani sem akartak arról, hogy valaha házi kedvenc legyen otthonukban. A fiú életében azonban minden megváltozott, amikor a nyári szünetet nagynénjénél kellett töltenie. Hamish hamar rájött, hogy az állatok milyen csodálatos teremtések, és mennyi szeretetet képesek adni. Új barátai, Rozsdás, a kismalac, Scott, a háromlábú border collie és Goldie, a golden retriever kölyök hamar szívébe férkőztek. Ezért elhatározta, hogy minden erejével azon lesz, hogy a farm megmeneküljön a csőd széléről – olvashatod Megan Rix: Scott és Goldie című könyvében.

Az alábbi részletből megtudhatod, hogyan talált rá Hamish Goldie-ra:

„Kikászálódtam az ágyból és elhúztam a kopott függönyt. Odakint továbbra is zuhogott, de ki tudtam venni egy autó fényszóróit, amelyek biztosan nem egy Rolls-Royce-hoz tartoztak. Egy ember állt odakint Helen néni dzsipjénél. Felnézett az ablakomra, és bár nem láttam őt tisztán, azt tudtam, hogy nem az apám volt. Milyen furcsa! Mégis mi történik? Talán valami különleges éjszakai szállítmány érkezett? A férfi végül viszszaszaladt a furgonjához és elhajtott.

Visszamásztam az ágyba, de hirtelen különös hang ütötte meg a fülemet. Mintha nyüszítés és vékony ugatás keveréke lett volna. Ha Scott és a többi kutya válaszul nem kezdtek volna el azonnal ugatni, akkor bizonyára mit sem törődtem volna az egésszel, de végül nem így történt.

Leszaladtam a lépcsőn, kinyitottam a bejárati ajtót, és kimentem az esős éjszakába. A szitáló esőben ki tudtam venni egy kiskutya alakját, akit egy pórázzal Helen néni dzsipjének kilincséhez kötöttek. Olyan volt, mint Bíborka kicsiben.
Ajjaj… – mondtam bizonytalanul. A kiskutya nagyon apró és gyámoltalan volt. Mit keresett itt az esős éjszaka közepén? Láthatóan belegabalyodott a pórázába, és rémülten nyüszített. A póráz annyira rátekeredett az egyik lábára, hogy csak három lábon tudott ugrálni, miközben egyre jobban belegubancolódott a pórázába.
– Helen néni! – kiáltottam, miközben odafutottam a kiskutyához, de a nénikém nem hallotta a hangomat.

Még sosem próbáltam megfogni egy izgő-mozgó, ázott kiskutyát, főleg nem egy olyat, amelyik három lábon ugrándozva belegabalyodott a saját pórázába.
Segíteni akartam rajta, de a kiskutya apró fogaival vicsorítva rám morgott. Aztán, ha ez még nem lett volna elég, hirtelen csattanó mennydörgés hangzott az égből, amitől a kutya csak még jobban nyüszített és ugatott, mintha én tehetnék az időjárásról.

Nem akartam, hogy megharapjon, így inkább a kilincsről oldottam le a pórázt, nem pedig a kiskutyáról, ami sokkal nehezebb lett volna. Egy pillanat múlva kiderült, hogy ez nem volt jó ötlet, mert újabb villám hasított bele az éjszakába, a kiskutya pedig ijedten elszaladt maga után húzva a pórázt.

– Gyere vissza! – kiabáltam utána, de a kiskutya nem hallgatott rám, így hát utána rohantam, miközben bőrig áztam. Szerencsére mielőtt elértem volna a csűrhöz, ahol Barackvirág és Sodó voltak, észrevettem a kiskutya pórázát, ahogy az kikandikált a szemeteskukák mögül.
– Kérlek szépen, ne félj tőlem! Csak segíteni szeretnék – kérleltem a kiskutyát.
A kicsi végül kikukucskált a kukák mögül, hogy aztán leszegett fejjel és a lábai közé húzott farokkal elinduljon felém. Látszott rajta, hogy egyáltalán nem tudta, milyen fogadtatásra számíthat.
– Semmi baj – nyugtattam. – Semmi baj. Minden rendben lesz. Itt vagyok és vigyázok rád. Gyere! Jól van. Gyere csak! – Letérdeltem és felé nyújtottam a kezemet.

A kiskutya már majdnem odaért hozzám, amikor a póráza beakadt az egyik kuka kerekébe. A kiskutya felnyüszített és leült. Felpattantam, odaszaladtam a kukához, és leakasztottam a pórázt a kerekéről. Sokkal könnyebb volt, mint leoldani Helen néni dzsipjének kilincséről.

– Így ni. Most már biztonságban vagy. Minden rendben – mondtam a kiskutyának, hogy megnyugtassam őt és saját magamat is.
Ahogy felvettem, szorosan hozzám bújt. A pólómon át éreztem, hogy mennyire remeg, és hogy milyen gyorsan ver a kis szíve.

– Jól van, jól van – mondogattam neki, miközben visszavittem az ázott kis jövevényt a házba és a csípőmmel belöktem az ajtót.
– Helen néni! – kiáltottam a lépcső aljáról. – Helen néni!

A kiskutya rám nézett a nagy barna szemeivel.

– Nem lesz semmi baj – mondtam neki. – Minden rendben lesz.
Hogy lehet, hogy Helen néni még mindig alszik, amikor már az összes kutyája felébredt, és a szobájuk csukott ajtaját kaparászták?
– Jövök! – hallatszott végre Helen néni hangja, ahogy álmos szemeit dörzsölgetve megjelent a lépcső tetejénél. Amikor meglátta, hogy mi van a karomban, elkerekedett a szeme és leszaladt hozzám. A kiskutyával a karomban követtem őt a konyhába.
– Ki hagyhatta itt? — kérdeztem. – És miért?
– Ezt talán sosem tudjuk meg. Tessék, dörgöld meg ezzel.”

Ha kíváncsi vagy, hogyan mentette meg Hamish az állatotthont, ez az ajánló neked szól:

(Képek: Getty Images Hungary)