A sarplaninac vagy jugoszláv farkasölő: kihez illik ez a rendkívül munkaképes pásztorkutya?

A sarplaninac pontos származása ismeretlen. A kinológusok szerint ősei az Ázsiából a balkáni régióba áramló népességgel együtt érkezhettek erre a vidékre. Legnagyobb sűrűségben a mai Macedóniához tartozó sarplaninai, vagy Šar-hegység környékén terjedtek el. Feladatuk évszázadokon át az itt élő, földművelésre alkalmas területek hiánya miatt elsősorban állattartásból megélő népesség nyájainak őrzése volt az azon a vidéken gyakori vadállatok, aranysakálok, farkasok, hiúzok és medvék ellen.

Mivel a történelem során a Balkánon mindenféle náció megfordult, a sarplaninacoknak a kétlábú ellenfelekkel szemben is hatékonyan helyt kellett állniuk. Az FCI 1954-ben regisztrálta először a fajtát, először illír juhászkutya néven. A későbbiekben ez a név változott jugoszláv juhászkutyára. Szinte minden, a volt Jugoszláviában élő nép a múltja egy részének, illetve a saját fajtájának tekinti őket. A nemzetközi fórumokon rendszeresen viták alakulnak ki e fajta származásáról és eredetéről.

Milyen kutya a sarp?

A rajongói által nemes egyszerűséggel „csak” sarpnak nevezett sarplaninac egy rendkívüli önálló és átlagon felüli őrző-védő ösztönnel és képességekkel rendelkező pásztor-, illetve munkakutya. Alapvető tulajdonságaik közé tartozik és ösztönkészletük része egyrészt az idegenekkel szembeni igen nagyfokú bizalmatlanság és távolságtartás. Másrészt azonban a gazda és annak családja iránt érzett feltétlen ragaszkodás, ami szinte korlátlan imádatot jelent az ő esetükben.

Ahogy a sztenderd fogalmaz: a sarplaninac a támadókkal szemben egy felbőszült vadállat, a családdal szemben viszont egy alázatos szolga. A leírások szerint elképesztően hatékony küzdők. Termetük ellenére kitartóak és gyorsak. A kutyák és a kisebb termetű ragadozók között kevés ellenfelük akad egy harci helyzetben. Kisebb falkákban is kiválóan hárítják a farkasok támadását, ezekről az esetekről elképesztő beszámolók keringenek a neten.

A sarplaninac külleme

A sarplaninac azon titka kutyafajták egyike, ahol a sztenderd mind a magasság, mind pedig a súly tekintetében csak alsó értékeket határoz meg. A kanok magassága nem lehet 55, a szukáké pedig 54 cm alatt, mert ebben az esetben kizárják őket a tenyésztésből. Súlyuk jellemzően 35 és 70 kg között változik. Az utóbbi időkben egyre inkább a nagyobb termetű példányok felé tolódik a hangsúly. Jellemző színük a fém- vagy sötétszürke. Szőrzetük középhosszú, aljszőrzetük rendkívül sűrű és tömött, szinte minden időjárásnak ellenálló.

Önállóság vagy makacsság?

Hasonlóan más, nagytestű pásztorkutya-fajtákhoz, a sarplaninac esetében is egy kiemelkedően önálló fajtáról beszélhetünk. Ezt a mai, modern korunk kutyás világában hajlamosak sokan makacsságnak és képezhetetlenségnek nevezni. Pedig nem erről van szó. Sokkal inkább arról arról, hogy velük szemben évszázadokon keresztül az volt az elvárás, hogy az általuk őrzött hatalmas és nehezen járható területeken a gazda távollétében is tökéletesen mérjék fel egy helyzet veszélyességét, ne várjanak a parancsokra, hanem jó döntést hozva cselekedjenek és hatékonyan hárítsák el a veszélyt. Ezt a fajtát erre a célra szelektálták és ebben kiválóak. Korlátozottan, nyugati típusú őrző-védő képzésre is alkalmasak, hiszen például a jugoszláv hadsereg is használta őket, de a modern kutyás sportok nem nekik valók.

Kihez illik ez a fajta?

A sarplaninac nem túlságosan nagy mozgásigényű, más, hasonlóan nagy termetű pásztorkutyákhoz hasonlóan inkább a hozzájuk tartozó területet járják be alaposan. Ettől függetlenül meglepően nagy távokat tudnak megtenni kitartóan. Még idős korukban is hosszú kilométereket tudnak futni például egy bicikli mellett. Veszélyhelyzet esetén pedig egy másik üzemmódba kapcsolnak át, begyújtják a rakétákat, és robbanásszerű támadásra képesek.

Élettartamuk átlagban 12-13 év, múltjuk és amiatt, hogy nem váltak divat kutyává, szerencsére mind a mai napig többségében egészséges fajtának mondhatók. Ahogy a tenyésztők mondják: ezt a fajtát nem sokkal ezelőtt hozták le a hegyekből és emiatt nem túl sok civilizációs betegség jellemző rájuk. Mivel szinte majdnem minden élelmiszert rendkívül jól és hatékonyan hasznosító, termetükhöz képest kis étkű fajtáról van szó.

Most, hogy a nagyragadozók ismét megjelennek Magyarországon, a sarplaninac szinte az egyik legideálisabb fajta lehet a birtok és az állatállomány védelmére. A sarplaninac-tenyésztők azt vallják, hogy ez a kutyafajta első kutyának is alkalmas lehet, hiszen, ha valaki nem ért a kutyákhoz, ettől a fajtától megtanulhatja, amit tudni érdemes. Ha pedig ért hozzájuk, akkor megtalálja bennük, amit keresett. Szinte mindenki, aki ezzel a fajtával foglalkozik kiemeli, hogy ezek a kutyák, szemben például a keleti pásztorkutyákkal, nem hajlamosak a családon belüli rangsor felülbírálására és nem fognak kísérletet tenni arra, hogy átvegyék a felkevezérséget.

Mindettől függetlenül a sarplaninac esetében egy igen erős, nagytestű, rendkívüli küzdőképességű, önálló döntéseket hozó, ráadásul másokkal szemben bizalmatlan és nagy őrző-védő készséggel rendelkező fajtáról van szó. Ezért egy kezdő kutyás esetében alaposan megfontolandó, hogy ő-e az ideális fajta. Igaz ugyan, hogy a gazdának biztosan nem esek bántódása, de hogy a környezete is megússza-e a találkozást egy kontrollálatlan sarplaninaccal, az már egy másik kérdés.