Sarplaninac – egy még munkaképes és egészséges pásztorkutya

Tito kedvencei voltak, és nevezték jugoszláv farkasölőnek is őket. Mi igaz a sarplaninac származásával kapcsolatban? Milyen karakterű kutya a sárhegyi? Polgár Adrianával, a Sarplaninac Baráti Kör vezetőjével beszélgettünk.

Adriana, ön mikor kezdett el sarplaninac kutyákkal foglalkozni? Ha jól tudom, gyermekkorában egy kuvasszal nőtt fel.

P. A.: Így igaz, édesapám kedvenc kutyája volt egy kuvasz, mellette tettem meg azt első lépéseket. Én Szerbiában, a Vajdaságban nőttem fel, és már egészen korán nagyon tetszettek a sárhegyiek (a sarplaninac magyar neve), de sokáig nem lehetett ilyen kutyám. Amikor férjhez mentem, akkor kaptam az elsőt, több mint 20 évvel ezelőtt. Egyre többet jártam kiállításokra és tenyésztőkhöz, majd lassan kialakult egy baráti kör, akiket a közös érdeklődés és szerelem kötött össze: a sarplaninac fajta.

Számos angol nyelvű YouTube-videó alatt elképesztő kommentháború zajlik a Balkán szinte összes nemzetsége között azzal kapcsolatban, hogy melyik nemzethez köthető a sarplaninac mint fajta kialakítása. Önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatban? Tegyük tisztába ezt a dolgot: mit lehet tudni e fajta múltjáról?

P. A.: Egy dolog egészen biztos, a sarplaninac kutyák a Macedóniában és Szerbiában található Šar-hegység környékén alakultak ki. Mivel ez a régió több mint 400 évig a Török Birodalom része volt, és török megszállás alatt állt, szinte biztos, hogy a hódítók által hozott kutyáknak is szerepe volt a kialakulásukban.

Nagyon sokáig a helyi pásztorokon kívül alig ismerte bárki a fajtát, majd a Jugoszláv Királyság idején kezdődött el először egyfajta tudatos tenyésztés és regisztráció, de a világháború ezt teljesen megakasztotta. Végül 1957-ben, egy szerb tudósember, Pavlovics professzor kapta a megbízást a titói hatalomtól, hogy térképezze fel a Šar-hegy környéki kutyaállományt. Ő alkotta meg a mai napig érvényes sztenderdet, és hozzá fűződik a hivatalos sárhegyi vagy sarplaninac elnevezés is, a korábban használt illír pásztorkutya helyett.

Úgy tudom, hogy a kiállítások világa mellett önök gyakran szerveznek túrákat a Šar-hegységbe, ahol a még természetes közegükben élő sárhegyieket kutatnak fel és figyelnek meg. Mik a tapasztalataik?

P. A.: 2007-től kezdtük el gyakran meglátogatni ex-Jugoszlávia számtalan részét, kutyák után kutatva. Jártunk kennelekben, fajtakiállításokon, sok pásztort meglátogattunk nagyon sokfelé. Abban a régióban egészen más az élet, mint felénk. Oda nem lehet „csak úgy” ellátogatni, ott összevissza bóklászni, oda kapcsolatok és ismeretek kellenek. Általános tapasztalatunk, hogy az utóbbi évtizedekben a hagyományos pásztorkodás erőteljesen visszaszorul, és ezzel párhuzamosan a pásztorkutyák használata is. Habár ezen változtathat az aranysakálok megjelenése.

Így a sarplaninac funkciója is sokat változott, a nyájak helyett területeket és házakat őriznek, és egyre nehezebb a még hagyományos szerepkörben dolgozó sárhegyieket találni. A koszovói muszlim részeken, ahol az ott élők körében ez egyfajta kulturális tradíció, sok kutyát harcoltatásra használnak, ami nem egy szimpatikus dolog.

Milyen kutya a sarplaninac, milyen a karaktere, és milyen feladatokra ideális?

P. A.: A sarplaninac óriási szerencséje az, hogy relatíve kevés helyen ismert, és nem lett belőle divatkutya, hiszen az állomány legnagyobb része a volt jugoszláv területeken és a környező országokban található. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy a sárhegyi egy rendkívül egyszerű, kiváló ösztönkészletű, nagyon egészséges kutya, ami részben az ismeretlenségből fakad.

Náluk a nagy testű pásztorkutyákra sokszor jellemző emésztési és mozgásszervi problémák egyáltalán nem jelentek meg. Hosszú életűek, és a többségük mind a mai napig kiváló munkaképességekkel rendelkezik. Emellett, a múltjuk miatt, a nyugati túltenyésztett fajtákhoz képest egy „igénytelen”, „gondozásmentes” fajtáról van szó.

Rendkívül fontos, amivel kevesen vannak tisztában, hogy szemben más keleti pásztorkutyafajtákkal, a sarplaninac nem egy óriás termetű kutya, sokkal inkább közepes méretű, közepes erősségű csontozattal. Sajnos a kiállítások világában ennél a fajtánál is megjelentek a túl nagy, túlméretes egyedek, ami együtt jár a munkaképesség csökkenésével vagy elvesztésével.

Egy nagy termetű kutya nem képes a helyi hegyi körülmények között kitartóan mozogni és dolgozni, vagy akár csak lépést tartani a nyájjal. 

Ezen túl ennél a fajtánál alapvető a bátorság és az önbizalom, a félősség a legsúlyosabb hibák egyikének számít náluk. A mozgásuk esetében alapvető elvárás a könnyedség és az energikusság; a lomhaság és lustaság szintén komoly hibának számítanak. A sarplaninac egy stabil és büszke kutya, akinek a karakterét ideális esetben alaposan fel kellene térképezni kiállítási környezetben is, hiszen a karakter az esetükben meghatározó a küllemhez képest.

Pontosan emiatt a szerb sarplaninackiállításokon nagyon sokáig az esemény karakterteszttel végződött, ahol például bundás teszttel mérték fel a kutyák őrző-védő képességeit. Ezt sajnos az FCI betiltotta, ami véleményem szerint nagyon nem tesz jót ennek az alapjában véve kiváló munkaképességű fajtának.

Nálunk, a hazai Sarplaninac Baráti Körön belül mi is kialakítottunk egy saját pontozási rendszert, amiben a karakternek sokkal nagyobb szerepe van, mint a küllemnek. Rendszeresen tartunk összejöveteleket, ahol összemérjük a kutyáinkat a saját értékrendszerünk alapján.