Kutyatáppal mentik a sarki rókákat: ezért van szükség a közbeavatkozásra

Sokan vitatják, sőt ellenzik az ilyen jellegű közbelépést a természet rendjébe, okkal.

A klímaváltozást egészen addig érezzük riogatásnak vagy távoli problémának, míg nem kezdjük el a saját bőrünkön érezni a hatását. A márciusban és áprilisban sorra megdőlő melegrekordok és a nyári időjárás még akár kellemesnek is mondhatók (kivéve, ha utánagondolunk, milyen hatással van ez például a növényvilágra), ám az egyre szaporodó mediterrán élősködőre már nem lehet így gondolni. Ahogy mi, úgy az állatok is szenvednek a helyzettől; ahogy kutyáink és macskáink ki vannak téve a szúnyogok vagy kullancsok által terjesztett, gyakran halálos trópusi betegségeknek, úgy többek között a sarki rókák is megszenvedik a globális felmelegedést.

Nincs elegendő élelem

A Reuters képekkel gazdagon illusztrált riportban számolt be arról a norvég programról, amely a sarki rókák megmentésén fáradozik. Dél-Norvégiába, a Hardangervidda Nemzeti Parkba kalauzolják el az olvasót, ahol éppen szabadon bocsátanak öt rókakölyköt – akiknek egyedül szinte esélyük sem lenne a túlélésre, hiszen természetes táplálékuk, a lemming egyre fogy. A kutatók elmondása szerint már 2021 óta nem volt szerencsés évük ilyen tekintetben.

Emiatt több mint 30 etetőállomást telepítettek ki a ragadozóknak kutyatáppal töltve. Mint rámutatnak, ez egy igen ritka és ellentmondásos gesztus a természetvédők részéről, ugyanis nem jellemző, hogy ilyenképp belenyúljanak a normális körforgásba.

Ha nincs élelem a számukra, akkor mit tegyünk?

– tette fel a költői kérdést Craig Jackson természetvédelmi biológus a Norvég Természetkutató Intézettől, amely az ország környezetvédelmi ügynökségének megbízásából irányítja a rókaprogramot.

Főként, mivel a helyzet egyre sürgetőbbé válik, ahogy a klímaváltozás és az élőhelyek elvesztése miatt világszerte több ezer faj sodródott a kihalás szélére, megszakítva ezzel a táplálékláncot, egyes állatokat éhhalálra ítélve.

Ennek ellenére vannak, akik megkérdőjelezik, van-e értelme mesterségesen fenntartani egy faj létét olyan helyeken, amelyek már nem lennének képesek eltartani az állatokat.

20 éve etetik a rókákat

A sarki rókák populációjának helyreállítását célzó állami program részeként Norvégiában közel 20 éve etetik az állatokat. Ennek éves költsége igen tetemes, mintegy 275 ezer euró (több mint 103 millió forint). A kezdeményezésnek köszönhetően a Norvégiában, Finnországban és Svédországban 2006-ban összesen 40 egyedet számláló rókaállomány mostanra 550 egyedre emelkedett.

Ahogy Andrew Derocher, a kanadai Albertai Egyetem vadbiológusa (aki maga nem vesz részt ebben a programban, de ismeri a körülményeket) rámutatott, az etetési programok reményt jelentenek, hogy sikerülhet az érintett fajokat a kritikus küszöbszint fölé juttatni, már ami a túlélést jelenti.

Kevésbé biztató, hogy a sarki rókák élőhelye jelenleg négyszer gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része. Emiatt a tudós szkeptikus, sikerül-e elérni ezt a célt.

Vitatott, és van, amikor veszélyes

Az ismertetett „kiegészítő etetés” ellenzőinek is megvan az igazsága. Bár számos pozitív példa van arra, hogy sikerült valós segítséget nyújtani a vadon élő állatoknak (például az ibériai hiúznak Spanyolországban, vagy Floridában, ahol a tengeri füvet kiirtó agrokémiai szennyezés miatt az éhező lemmingeket kellett salátával táplálniuk az állatvédőknek), egyes fajok viselkedése a mesterséges táplálás hatására markánsan megváltozik. Ahogy Djuro Huber horvát biológus rámutat, a medvékkel tipikusan ez a helyzet: ők innentől kezdve az embert automatikusan összekapcsolják az élelem forrásával. Ezenfelül a vadállatok etetése előidézheti a betegségek gyors terjedését is a populációban, mivel az etetőállomások körül sok egyed megfordul, és gyakran csoportosulnak is.

A sarki rókák biztosan kipusztultak volna

A fent vázolt kockázatok ellenére a norvég kezdeményezésnek van létjogosultsága. Ugyanis ahogy arra Bjorn Rangbru, a Norvég Környezetvédelmi Ügynökség veszélyeztetett fajokkal foglalkozó fő tanácsadója rámutat, a tenyésztési programmal párhuzamosan működő kiegészítő etetés nélkül a faj biztosan kipusztult volna Norvégiában.

Az emelkedő egyedszám ellenére egyáltalán nem lehet bizton állítani, hogy sikerült megmenteni őket.