hirdetés

8 izgalmas tény, amit érdemes tudni a rövidszőrű német vizsláról

Molnár Enikő

2024. augusztus 27 - Képek: Getty Images Hungary

Ha már él az otthonodban egy rövidszőrű német vizsla, akkor nagy valószínűséggel a legtöbb pont olvasása közben bőszen bólogatni fogsz. Ha pedig gazdijelölt vagy, akkor mindenképpen érdemes tudni az alábbi tényeket a fajtáról.

hirdetés

A rövidszőrű német vizslák kérdés nélkül robbannak be az ember szívébe – szó szerint. Vannak, akinek lehet, hogy túl sok ez a fajta – túl energikus, túl fáradhatatlan vagy éppen túl ragaszkodó. Ám aki képes és hajlandó megtalálni a közös hangot vele, az egy családcentrikus és aktív társat tudhat maga mellett, aki mindenre készen áll, és mindenhová szívesen vele tart. Aki pedig találkozik a rövidszőrű német vizslák ezen oldalával, az hamar rájön, hogy kifejezetten gyorsan tanulnak, intelligensek, és a megfelelő foglalkozás mellett kiegyensúlyozott és nyugodt személyiségük kivirágzik. Ismerd meg jobban a fajtát az alábbi tények segítségével.

Rövidszőrű német vizsla mozgásban

1.) Tele van energiával

Ha aktív életmódot folytatsz és szeretsz sportolni, akkor megtaláltad hozzá a megfelelő társat. A rövidszőrű német vizsla szívesen sétál akár órákon keresztül, örömmel kísér el futni, úszni, túrázni, biciklizni. Az ő esetében látszólag nincs olyan, hogy túl sok edzés, bármire, bármikor készen áll.

2.) Hamar ráragad az engedelmesség

Annak ellenére, hogy erős akarattal, fejlett vadászösztönnel és rengeteg energiával rendelkezik, a rövidszőrű német vizsla közel sem kezelhetetlen, sőt, gyorsan tanul és szeretne is bizonyítani a gazdájának. Így ha az ember beletesz időt és energiát a tanításába, emellett pedig elég figyelmet szentel a kutya fizikai igényeire, hamar egy engedelmes és kiegyensúlyozott társ állhat mellette. (Bár a serdülőkor még így is jelenthet kihívásokat, de ez minden kutyáról elmondható.)

A fajta fáradhatatlan

3.) A rövidszőrű német vizsla kiváló családi kutya, de néha kicsit túlpörög

Szerető, általában nyugodt és kiegyensúlyozott fajtáról van szó, aki kiváló társa lehet a család minden tagjának. Ám néhányukra jellemző lehet, hogy túlpörögnek játék közben, és kissé féktelenek tudnak lenni. Így vannak, akik nem ajánlják olyan háztartásba, ahol 7 évesnél fiatalabb gyerek van. Ám ha a szülő megteszi a megfelelő lépéseket és elővigyázatos, akkor nem valószínű, hogy valaha is probléma lesz az együttéléssel.

4.) Kiválóan tud úszni

Izmos és áramvonalas teste már magában is előnyös, amikor úszásról van szó, ám további segítséget jelent számára a lábujjai között meghúzódó hártya. Ez az úszóhártya még kiválóbb úszóvá teszi a rövidszőrű német vizslát, legtöbbjük pedig kifejezetten élvezi a sportot. Arra viszont érdemes ügyelni, hogy bár a fajta jól ellenáll az időjárási viszontagságoknak, a hideg vízben való úszást nem ajánlják, mivel bundája nem védi meg eléggé a jeges víztől, így könnyedén megfázhat.

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia 2024-ben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

5.) A rövidszőrű német vizsla bármilyen kutyasportban remekelhet

Hacsak nem kifejezetten kotorékebeknek kitalált sportokról van szó, a rövidszőrű német vizsla a legtöbb jól ismert kutyás sportban kiváló teljesítményt nyújt, és örömmel végzi is a feladatokat. Ezt érdemes észben tartani, amikor a gazdi megoldást keres az német vizsla kifogyhatatlannak tűnő energiakészletének levezetésére.

6.) Mindenhol megtalálod a szőrét

A rövid, kissé szúrós szőrszálait mindenhol képes ott hagyni, és a melegebb éghajlatokon akár egész évben vedleni fog. Hidegebb klímánál ez a vedlés többé-kevésbé szezonális marad, ám soha nem áll meg teljesen, ezért fontos, hogy gyakran átfésüljük a bundáját, így kordában tartva a kalandor szőrszálakat.

A tekintetéből is a tartás és az intelligencia sugárzik

7.) Mindig rámutat a prédára

Ha kell, ha nem, a rövidszőrű német vizsla megtalálja a legközelebbi prédát. Legtöbbször csak rámutat a jellegzetes „vizslatartással”, ám nem ritka, hogy utána is szalad. Ezt érdemes észben tartani akkor is, amikor sétálni megyünk vele, és akkor is, amikor esetleg kerítésünk felújítását tervezzük.

8.) Lélekben sokáig kölyökkutya marad

Bár külsőleg viszonylag korán igazi érett ebnek tűnik, lélekben nagyon sokáig kölyök marad, és mondhatni, lassan nő be a feje lágya. Egészen időskoráig rengeteg energiával rendelkezik, sőt, néha még bőven szenior korban is megmarad a gyermeteg, játékos attitűd, ami a gazdik számára igazán szívmelengető lehet.

A bónusz tudnivaló

A rövidszőrű német vizslák általában egészséges kutyák. Ám tekintve, hogy nagy testű ebek, és mély a mellkasuk, sajnos veszélyeztetheti őket a gyomorcsavarodás. Ezért erről a betegségről mindenképpen érdemes tájékozódni, ha ilyen fajtájú kutyánk van vagy lesz a jövőben.

érdekes tények kutya tények rövidszőrű német vizsla vadászkutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!