Így segített a leukémiás kislánynak átvészelni a kemoterápiát egy kutya
2023. május 21 - Képek: Crufts/YouTube
2023. május 21 - Képek: Crufts/YouTube
A daganatos betegek kezelése testileg-lelkileg megterhelő. A kutyák még ezen a nehéz időszakon is képesek támaszt nyújtani gazdájuknak. Az élő példa a 11 éves Lily és labradorja története.
A rákról írni mindig nagyon nehéz, főképp, ha egy kisgyerek az érintett. Lily Bellamy még csak kisiskolás volt, mikor leukémiát diagnosztizáltak nála. Az akkor 10 éves kislány családja természetesen az első perctől mindent megtett azért, hogy gyermeküknek megkönnyítsék a kezelés nehéz időszakát. Ám azt nem gondolták, hogy mekkora szerepe lesz ebben új kutyájuknak. Elmesélték, miként segítette ez a különleges kutya kis gazdáját a rák legyőzésében.
A swanseai család mindössze két hónappal a betegség kiderülése előtt fogadta örökbe a Beauty nevű fekete labradort. Ám a rövid ismertség ellenére már ekkorra szoros kapocs alakult ki közte és Lily között. Ennek köszönhető az is, hogy a kemoterápia idején valódi támasz tudott lenni a kislány számára, megkönnyítve ezzel a kezelés valamennyi nehézségét.
Amikor beteg voltam, 12 hónapig nem láthattam egyetlen barátomat sem, így ő volt a legjobb barátom a kezelésem alatt. Mindig boldoggá tett, és mosolyt varázsolt az arcomra
– emlékezett vissza a most 11 éves kislány.
Mint Lily elmondta, a gyógyszerek hatására gyakran érezte magát szomorúnak és dühösnek, amit nagyon rosszul viselt. Ám amikor kutyája belépett a szobába, mindezt elfelejtette.
El sem tudom képzelni az életemet nélküle, és nem tudom, hogyan vészeltem volna át ezt az egészet, ha ő nincs
– fogalmazott.
Bár hihetetlenül hangozhat, de a labrador még a kopaszságban is „osztozott” kis gazdájával. A legtöbb kemoterápia mellékhatásaként a betegek elvesztik a hajukat. Így történt ez Lilyvel is. Kutyája pedig addig nyalogatta magát, míg neki is hullani kezdett a szőre.
– Megfésültem, és hatalmas szőrcsomók jöttek ki belőle. Ettől jobban éreztem magam – magyarázta Lily. S bár valóban elképesztő, nem ez az egyetlen eset, amikor hasonlóról számol be egy daganatos beteg. A kutyák képesek olyannyira összehangolódni a szeretett személlyel, hogy nemritkán a testi tüneteiket is produkálják.
Az alábbi angol nyelvű videóból megismerheted Lilyt és Beautyt:
Mint édesapja, Wayne Bellamy elmondta, a feleségével, Joanne-nal nagyon nehéz volt megbirkózniuk a helyzettel, és látni azt, mekkora küzdelmet jelent gyermeküknek a betegség és a terápia. Mint fogalmazott, amikor Beauty bement Lilyhez, képes volt visszavarázsolni a valódi énjét. Ezért pedig nagyon hálásak neki.
Nehéz 1,5-2 év áll mögöttünk, de lassan túl leszünk rajta. A legutóbbi vizsgálaton nem mutattak ki új leukémiás sejteket
– osztotta meg a férfi az örömhírt.
Az édesanya úgy gondol a történtekre, mint az élet csodájára: Beauty akkor érkezett az életükbe, amikor a legnagyobb szükségük volt rá. Férje hozzátette, hogy szerinte a labrador az a kötelék, aki összetartotta a családot a nehézségek közepette.
Beautyt helytállásáért és segítő szerepéért a The Kennel Club Hero Dog Award 2023 díjára jelölték Legjobb barát kategóriában
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek