Van-e problémamentes kutya? Márton Attila különvélemény

Kutyával együtt élni alapvetően jó dolog, de ha viselkedésproblémával találjuk szembe magunkat, az elég komolyan beárnyékolhatja a viszonyunkat.

Aki nekiáll kutyát tartani, egészen biztosan rendelkezik valamiféle elvárással arról, hogy az együttélés milyen lesz. Senki sem szereti, ha az előzetes elképzelésből táplálkozó idilli kép lassan elkezd repedezni vagy akár omladozni. Majd lassan kiderül, hogy a régóta vágyott eb nem hozza azt a szintet, amit mi szerettünk volna. Kérdés viszont, hogy létezik-e egyáltalán tökéletes, problémamentes kutya?

Miért rossz egy kutya?

A viselkedésproblémák mögött meghúzódó okokat hosszan lehet sorolni. Lehet szó idegrendszeri rendellenességről, a korai szocializáció nem megfelelő szintjéről, a következetlen nevelési gyakorlatról. Sőt, a tudomány jelenlegi állása szerint az sem mindegy, hogy mit eszik a kutyánk.

A mögöttes okok megértése nagyon fontos. Főleg, ha arra adjuk a fejünket, hogy kutyánk viselkedésén korrigáljunk. Vegyük csak az agressziót. Az egyik leggyakoribb jelenség. Egyazon viselkedésről van szó és mégis, számos ok állhat mögötte. Ha változtatni akarunk rajta, akkor a pontos kiváltó okhoz kell „hozzányúlnunk”, hogy bármi eredményt elérjünk. Arról se feledkezzünk meg, hogy a viselkedést a komplett helyzettel együtt kell vizsgálni. (Tehát, ha egy kutyát megtámadunk, vagy ha komoly stressz alatt áll, és nekirontunk, akkor az agressziót nem igazán illik viselkedésproblémának kinyilvánítani.)

Mindezek mellett pedig – hogy a helyzetet tovább bonyolódjon – fontos az is, hogy mi magunk hogyan látjuk és értékeljük kutyánk viselkedését.

Az egyik ilyen, a másik olyan

A viselkedésbeli rendellenesség egy gyűjtőfogalom. Két probléma között is komoly lényegi különbségek vannak, több szempontot is mérlegelnünk kell. A nem kívánt viselkedés mennyire káros, mennyire jelent veszélyt a környezetre? Mennyire gyakran fordul elő? Adott eseményhez kötődik vagy a kutyánk teljesen kiszámíthatatlan?

Hallottam már gazdit olyan dologról panaszkodni, ami esetében nem értettem, hogy ő ebből most miért is csinál problémát? (És természetesen ott van a másik véglet is, amikor valaki az extrém módon problémás kutyájával semmit sem akar kezdeni. Inkább felteszi a szemellenzőt, és nem hajlandó vele foglalkozni.)

Előfordul az is, hogy valaki azt sajnálja, hogy az ő kutyája egy kicsit buta, mivel nem tud annyi trükköt és alapvetően nehézkes bármire megtanítani. Nem mintha egyébként problémás lenne vele az együttélés, de hát azok a bizonyos mutatványok… Mintha ez feltétlenül szükséges lenne.

Vannak olyan nem kívánt viselkedések, amelyek a kutyát veszélyessé teszik. És vannak olyanok, amelyekkel simán együtt lehet(ne) élni.

Ki tökéletes?

Egyénfüggő, hogy ki számára mi a tökéletes viselkedés. Ami nekem teljesen elfogadható, az számodra irritáló. Ami neked hétköznapi dolog, az engem idegesít. Az előzetes elvárásaink, a saját személyiségünk nagyban meghatározza, hogy miként vélekedünk másokról. Emberek esetében ezt sok minden más is bonyolítja, kutyákkal kicsit egyszerűbb a dolog. Kérdés, hogy egy problémás viselkedés esetében az mennyire probléma vagy esetleg arról van szó, hogy csupán az előzetes elvárásaink alapján nem illik bele a képbe?

Sok minden múlik azon, hogy ki mennyire rugalmas és képes elviselni a másikat úgy, ahogy van. Minden tökéletlenségével együtt. Nem akarok átmenni kapcsolati tanácsadó szolgálatba, de a mindennapjaink során is nagyon sokan ahelyett, hogy elfogadnák a másikat, kőkeményen próbálják saját elképzeléseire átformálni. Aztán az érintett fél vagy kötélnek áll, vagy kezdődik a konfliktus.

A kutyák lényegesen hajlandóbbak az alkalmazkodásra. (Ez nem biztos, hogy annyira jó.) De az ő esetükben is nagyon sokszor előfordul az, hogy tudomásul kell vennünk: ő nem problémás. Ő ilyen. Saját véleményem, hogy bármiféle kapcsolat esetében az a legjobb, és akkor tud kialakulni mély és tartalmas elköteleződés, ha képesek vagyunk elfogadni a másikat – bizonyos határokon belül! – úgy, ahogy van. És akkor a tökéletlenségeivel együtt lesz tökéletes.

Miért kell ezzel foglalkozni?

Vannak tényleges viselkedésproblémák és vannak idegesítő szokások. Az előbbi általában egyértelmű. A második pedig tényleg azon múlik, hogy mi hogyan vélekedünk, ehhez milyen fokú nyitottsággal és elfogadással állunk hozzá. Az, hogy ki a jó és mi az elfogadható viselkedés adott helyzetben – az extrém élethelyzeteket leszámítva – tényleg relatív.

A rossz, neveletlen kutyák témaköre esetében általában az kerül csak terítékre, hogy a viselkedésproblémákat hogyan lehet korrigálni. Valószínűleg elenyésző azon esetek száma, amikor valaki túl nagy elvárást fektet a kutyájával szemben. De ez is létezik. És problémákat is okozhat. Ha a kutya nem hozza a vele szemben a kezdetekkor felállított elvárásokat, az könnyen vezethet tartós csalódottsághoz, amely további negatív élethelyzeteket produkál. Például kirakják a szűrét. Nem egy kutya került már vissza menhelyre csak azért, mert a rá rótt kívánalmaknak nem felelt meg.

Az sem jó, ha elkezdjük nyüstölni és vegzálni a kutyánkat, hogy olyan viselkedésformákat vegyen fel, amelyeket mi elfogadhatónak tartunk, viszont az ő természetétől távol állnak.

A kutyák bonyolult lények – pont emiatt lettek az ember legjobb barátai – ebből adódóan az ember-kutya interakció is az. Ismernünk kell őket és ismernünk kell magunkat is. Saját magunk szokásait, rigolyáit. Rajtunk, saját magunk elvárásain is rengeteg minden múlik.

(Képek: Getty Images Hungary)