6 érdekesség a pireneusi hegyikutyáról: pásztorok és királyok kedvence is volt

A pireneusi hegyikutya tekintélyparancsoló méretével és szigorú megjelenésével nem árul zsákbamacskát, ám megvan a kedves oldala is. Tudj meg többet a fajtáról!

Magabiztos és éber eb, akinek szinte minden tulajdonsága tökéletesen alkalmassá teszi arra a feladatra, amire eredetileg használták. Bátor, hűséges és megbízható kutya, aki már magabiztos kisugárzásával is elriasztja a rosszakarókat. A szigorú küllem bizonyos esetekben azonban megtévesztő lehet. Tudj meg többet a pireneusi hegyikutyáról az alábbi érdekességek segítségével!

1.) Gondoskodó természetű

Miután elmondtuk, hogy milyen vakmerő a fajta, azt is hozzátennénk, hogy a pireneusi hegyikutya nemcsak védi, de védelmezi is a rábízott nyájat. Elsőre talán nincs túl nagy különbség a kettő között, ám utóbbiban valamennyire megjelenik egyfajta gondoskodó attitűd is, ami jól megfigyelhető abban, ahogyan a pireneusi hegyikutya bánik a védelemre szoruló haszonállatokkal. Nemcsak hogy szembeszáll a nyájat fenyegető vadakkal, jellemző tulajdonsága, hogy a nála gyengébbekkel körültekintően, türelmesen és figyelmesen bánik. Tehát amellett, hogy egy megvesztegethetetlen védelmező, hűséges és odaadó társ is.

2.) A pireneusi hegyikutya éjszaka aktívabb

A pireneusi hegyikutya védelmére leginkább akkor volt szükség, amikor mindenki más kiszolgáltatott állapotban volt: tehát amikor az éjszaka leple alatt mindenki aludt a háznál. Nemcsak hogy ilyenkor nem tudott figyelni a pásztor (hiszen valamikor neki is pihennie kellett), a nyájra veszélyes vadak közül is legtöbben ebben a napszakban a legaktívabbak. Így tehát a pireneusi hegyikutya sok-sok évszázadon keresztül elsősorban éjszakai műszakban dolgozott, ez pedig a mai napig megfigyelhető nála, hiszen kifejezetten éber marad az éjszaka leple alatt is.

3.) Egy igencsak ismert fajta megőrzésében volt része

Manapság a pireneusi hegyikutyáról viszonylag kevés szó esik, sokan nem is ismerik a fajtát. Ám nélküle nem lenne olyan, amilyen, a közkedvelt és közismert bernáthegyi. Az 1870-es évekre igazi mély pontot ért el a bernáthegyi kutyák populációja, köszönhetően az akkori szopornyicajárványoknak és a pusztító lavináknak. Annak érdekében, hogy megmentsék azokat az ebeket, akik az Alpokban maguk is mentették a bajbajutottakat, számos fajta segítségét igénybe vették. Többek közt a pireneusi hegyikutyáét is.

4.) Említésre került Amerika első, vadászkutyákról szóló könyvében

Az első pireneusi hegyikutya 1824-ben került Amerikába, és egy francia katonatiszt, bizonyos Lafayette márki (Gilbert du Motier de La Fayette) vitte be az országba. Lafayette lelkes, liberális gondolkodású férfi volt, akinek élettörténete már önmagában is kifejezetten érdekes, ám sajnos a mostani téma kapcsán ennek részletes ismertetése felesleges lenne. Viszont röviden összefoglalva, főként a következőkről vált ismertté: jelentős politikai szerepet játszott a francia forradalom alatt, nem mellesleg pedig tábornokként az amerikai függetlenségi háborúban is harcolt, George Washington vezetése alatt.

Lafayette nem volt író, ám egy barátja, J. S. Skinner igen. 1824-ben Skinner felelősségére lett bízva Lafayette 20 000 hektáros farmja, majd a márki megajándékozta a férfit egy pireneusi hegyikutya párossal. Skinner számos, mezőgazdasági témájú magazin szerkesztője volt, és az amerikai mezőgazdasági témákkal foglalkozó újságírás megteremtőjének tartják. A The Dog and the Sportsman című könyvét 1945-ben adták ki, ennek V. fejezetét pedig a pásztorok kutyáinak szentelte, kiemelt figyelmet fordítva a pireneusi hegyikutyákra. Állítólag Skinner írása volt az első, Amerikában publikált, vadászkutyákkal foglalkozó könyv.

6.) A nemes pireneusi

A pireneusi hegyikutya fontos szereplő volt a mezőgazdasággal és haszonállatokkal foglalkozó parasztok életében évszázadokon át, sőt, évezredeken keresztül elsődlegesen az ő kutyájuknak számított. A nemesség valamikor a reneszánsz idejében figyelt fel igazán erre a látványos fajtára, és egyes francia írások alapján már a 14–15. században is a Chateau Fort de Lourdes őrzésével bízták meg a „hegyek nagy kutyáját”. Ez a kastély egyébként több mint 1000 éves, és Franciaország Hautes-Pyrénées megyéjében helyezkedik el. A pireneusi hegyikutyának a nemesi körökben később olyan kitüntetett szerepe volt, hogy a Napkirály, XIV. Lajos királyi udvara „Franciaország királyi kutyájának” nevezte ki a fajtát.

Érdekességként még hozzátennénk, hogy a 19. század közepe felé Viktória brit királynő is büszke pireneusi hegyikutya-tulajdonos volt. Bár sokaknak ez lehet, hogy nem egy túl meglepő információ, hiszen a királynő híres volt kutyaszeretetéről; számos fajta neve köthető hozzá, a kicsiktől az egészen nagyokig.