A leopárdkutyák első hazai tenyésztője: egy ilyen kutyával élni életstílus!

Aki meglát egy louisiana catahoula leopárdkutyát, biztosan utánafordul és sosem felejti el az élményt. Pásztor Petra gyermekkorában szerelmesedett bele a fajtába egy könyvet lapozgatva. Akkor még nem is sejtette, hogy ő fogja meghonosítani hazánkban ezt a nagyszerű kutyát.

Pásztor Petra és egy barátja voltak az elsők, akik louisiana catahoula leopárdkutya tenyészetet indítottak itthon. Petra hozott először ilyen ebeket az országba. A rendkívül ritka és különleges fajta szemet gyönyörködtető, de nem való mindenkinek. Petrát arról kérdeztük, honnan jött az ötlet, hogy ilyen kutyája legyen, illetve kinek ajánlja ezt a csodás négylábút.

– Honnan és mikor hallottál erről a különleges fajtáról először? Szerelem volt első látásra?

Világéletemben a legnagyobb vágyam volt egy kutya. Több mint 20 évvel ezelőtt a számtalan kutyás könyvem egyikét lapozgatva találtam rá, amikor azt válogattam, milyen fajta lesz egyszer, ha már lehet. Ugyan további 10 évet kellett várnom, de nem szűntem meg a képre gondolni, amit először láttam a leopárdkutyáról.

– Hol találtál tenyészetet?

10 évvel ezelőtt olyan erős lett a korábbi elhatározásom, hogy kutatni kezdtem. Amerikában találtam is tenyészetet, de akkor behozataluk teljesen lehetetlennek tűnt (ma már 3 import kutyánk is bizonyítja, hogy nem lett volna az). Végül találtam Európában egy éppen akkor született almot, köztük az első leopárdkutyámmal, Logannel.

Felkerestem a tenyésztőt és egy viszonylag gyors döntés után – mikor megfelelő korú lett – utaztunk is érte. Életem egyik legcsodálatosabb élménye volt a fajta képviselőivel először élőben találkozni. Még szebbek voltak, mint a képeken.

– Mit gondolsz, gyönyörű megjelenésük mellett miért különlegesek a leopárdkutyák?

Nem csak a jellemzések, de saját tapasztalat alapján sem tartoznak az egyszerű természetű kutyák közé. Rendkívül intelligens és aktív ebek, intenzív vadászösztönnel. Eredetileg szarvasmarha terelők, hajtó vadászkutyák, munkakutyák. Ez még mindig megmutatkozik bennük. Ezt meg kell tanulni uralni, levezetni. Elnyomni semmiképp sem célunk a tenyésztés alatt! Csodás látni az eredeti feladataiban dolgozni, egyszer ki kell próbálni mindenkinek, aki teheti.

– Te voltál az első magyar, aki leopárdkutyát hozott az országba. Hogyan zajlott ez a folyamat? Hogyan indult el a tenyészet?

Nem kifejezetten tenyésztésre vettem az első két kutyámat. Az elhatározás évekkel később jött. Itthon ismeretlen fajtaként sok utat próbáltam kitaposni. Külön kennelklub engedéllyel kiállításra jártunk, felfedeztük a sportokat, később versenyeket (ezt mind kezdőként), majd egyre nyílt ki a kutyás világ. Visszanézve borzasztó tapasztalatlanok voltunk és sokat hibáztunk. Semmit nem így csinálnék már, de azt hiszem, minden segítségünkre volt. Ennek köszönhetően tartunk most ott, ahol. Szép és eredményes kutyákkal, sok új baráttal, hosszú és járatlan úttal, lehetőségekkel még előttünk.

– A ritka fajtákat nehezebb tenyészteni, mivel limitáltak a pároztatási lehetőségek. Ilyen alacsony egyedszámmal hogyan kerülhető el a beltenyészet?

Sajnos nehezen. Igyekszünk amerikai kutyákkal és import fedező kanokkal frissíteni a vonalainkat, eddig azt kell mondjam, hogy sikerrel. Ez természetesen sokkal több munka, utánajárás és áldozat. De azt hiszem maradunk ezen az úton, hogy Európában is megmaradjon a vonalak változatossága.

Próbálunk olyan apát választani a születendő kiskutyáknak, akik az eredeti tulajdonságokkal, ösztönnel és megjelenéssel rendelkeznek. A vonal, amit képviselnek Európában új vagy kevés leszármazottal rendelkező. Ezek általában amerikaiak. Ez persze nem azt jelenti, hogy Európában ne lennének ilyen adottságú kutyák. Azt hiszem a nehezebb, de – a fajtának később – jobb úton próbálunk szerencsét.

– Körülbelül hány leopárdkutya van az országban?

Most már körülbelül 50 körül van a számuk. Tőlünk sok kicsi külföldre megy gazdihoz, de akik maradtak Magyarországon, velük rendszeresen találkozunk, szervezünk programokat. Az érdeklődők ilyen eseményeken is találkozhatnak a kutyákkal.

– Magyarországon növekszik az igény a leopárdkutyákra?

Egyértelműen növekszik, ha lassan is. Nagyon igyekszünk olyan gazdikat választani, akik biztosan tudják, mit vállalnak és biztosítani tudják a megfelelő aktivitást a kutyánknak. Igyekszünk segíteni, előfordulnak csalódások, és nem mindenkiből válik leopárdkutya tulajdonos.

Aki jelentkezik kicsiért, általában tudja, mit vállal és ez azt mutatja, hogy nem volt hiábavaló a munkánk a fajta minden oldalának megismertetésével. Az új jelölteket igyekszünk kicsit megismerni, hogy minél inkább kiküszöböljük a későbbi fennakadásokat, problémákat. Persze az évek alatt rengeteget tapasztaltunk és mi is sokat fejlődtünk.

– Milyen az élet egy leopárdkutyával? Hogyan lehet kielégíteni nagy mozgásigényüket?

Nem unalmas! 5 kutyával élünk, 2-10 éves korig. Van civil munkánk és van egy napi rutin. Szerencsére minden korosztály még bőven aktív. Naponta sétálunk, az ebek kisebb feladatokat végeznek, gyakorolnak a következő vizsgára. Hétvégén, szabadnapon járunk képzésre.

Szerencsére olyan helyen élünk, ahol terelhetnek szarvasmarhát, van hegy, tó és erdő is. Ők ezt szokták meg. De minden gazdinak a saját lehetőségei és ideje szerint kell kialakítani azt a rutint, amivel a leopárdja lefárasztható. Ehhez ma már sok kutyás sport, játékok, képzések adottak, így akár hétköznap is könnyen kialakíthatnak egy programot. A kutya is ahhoz fog alkalmazkodni.

– Kinek ajánlanád ezt a fajtát?

Olyan gazdinak, aki érti mindezt. E fajta tagjainak családi kedvencként is szükségük van sok interakcióra, kölyökként és felnőttként egyaránt. Azt szoktam mondani, hogy leopárdkutyával élni életstílus (ez biztosan más fajtáknál is így van, félreértés ne essék). Akinek van, ezt pontosan érti, akinek nincs, nem fogja, amíg nem lesz.

Köszönjük szépen Pásztor Petrának az interjút. További eredményekben gazdag munkát kívánunk neki és csodaszép kutyáinak!

(Képek: Delight Catahoulas Hungary)