Érdekességek a pamparókákról: a fura kutyafélék, akik nem is rókák igazából

A pamparóka is kutyaféle, egészen pontosan a kutyák nemzetségébe (Canini) tartozik, és 6 faját különböztetjük meg. Ezek a culpeo pamparóka, a Darwin-pamparóka, az argentin pamparóka, az igazi pamparóka, a dél-amerikai róka és a deres róka, melyek mind Dél-Amerikában élnek. Bár rókaként utalunk rájuk, legközelebbi rokonaik a sakálok és a prérifarkasok.

Következő cikkünkből ezen pamparókák jellemzőit ismerheted meg.

1.) A culpeo pamparóka: a megszelídített

A culpeo pamparóka a 6 közül a legnagyobb, sőt, a dél-amerikai kutyafélék között is a 2. helyen áll a sörényes farkas után. Testtömege valamivel nagyobb, mint egy vörös rókáé, de kisebb, mint egy prérifarkasé. Súlya nemtől függően körülbelül 11 és 8 kg között mozog. A pamparókák közül neki van a legnagyobb tépőfoga, és gyakorlatilag mindent megeszik, ami az útjába kerül. Zsákmányának jelentős részét egy betelepített, invazív nyúlfaj képezi, ami miatt tulajdonképpen hasznosnak mondható. Ennek ellenére a gazdák gyakran kilövik, ők ugyanis dúvadként tekintenek rá. Nem ritka, hogy megtámadja az egyhetes bárányokat is. Érdekessége, hogy bár kutyaféle, magányosan él és vadászik, csak a párzási időszakra áll párba.

A fajtát megpróbálták háziasítani annak érdekében, hogy létrehozzák a Fuegian vagy Yaghan kutyát, ám a kísérlet végül kudarcba fulladt, a faj kihalt valamikor 1880 és 1919 között. Az újabb tanulmányoknak és Darwin leírásának köszönhetően tudjuk, hogy ezeket az állatokat elsősorban vadászatra vetették be a Yaghan őslakosok, főleg vidrára. A beszámolók szerint azonban ezek az állatok sosem ragaszkodtak a gazdáikhoz, és nem mutattak feléjük védelmező viselkedést sem.

2.) A Darwin-pamparóka: a kihalófélben lévő

A Darwin-pamparóka egy veszélyeztetett faj, a becslések szerint feltehetően körülbelül 250 egyed létezik még a Földön. Érdekes módon a pamparókák többi fajával nem keveredik a párosodás során, aminek egyik legjelentősebb oka, hogy kizárólag erdőkben él. Mérete is kisebb, átlagosan 2–5 kg, bundája pedig jóval sötétebb, mint a rokonaié. Nevét természetesen Charles Darwin természettudósról kapta, aki 1834-ben elsőként fedezte fel a fajt. A világjáró, 5 éves expedícióra 1831. december 27-én indult el a Beagle nevű háromárbócos vitorlás fedélzetén.

Megdöbbentő lehet egy kutyaféléről ezt hallani, de egyáltalán nem territoriális állat. A hímek semmilyen mértékű agressziót nem mutatnak abban az esetben sem, amikor egy másik hím hatol be a területükre. Szintén magányosan élnek, a culpeo pamparókával ellentétben pedig a párzási időszak alatt is csak minimálisan érintkeznek az ellenkező nemű fajtársaikkal.

3.) Az argentin pamparóka: az eltakarító

Az argentin pamparóka is a család kisebb tagjainak közösségét erősíti. Nem kifejezetten válogatós jószág, az apróbb emlősökön, a madarakon és azok tojásain kívül szívesen fogyasztja el a különböző gyümölcsöket, és még a dögöt is. Ez tulajdonképpen igen hasznos tulajdonságuk, ugyanis ürülékükkel szétszórják a magokat, a bomló tetemektől pedig megtisztítják a környezetet. Gyakran vadásszák csinos, szürkés prémjéért, valamint dúvad státusza miatt csapdázzák és ki is lövik, egyelőre azonban nincs fenyegetett státuszban.

Az argentin pamparóka monogám, egy éltre választ pár magának, azonban a magányos hímek gyakran több nősténnyel is párosodnak.

4.) Az igazi pamparóka: a hibridizálódott

Az igazi pamparóka a rokonai közül a culpeo pamparókára hasonlít a legjobban, azonban orra szélesebb, és vörös, valamint fekete jegyeket figyelhetünk meg a füleken, a nyaki részen és a pofákon. 2021-ben Vacaria község (Brazília) környékén egy különös megjelenésű kutyafélére lettek figyelmesek. A DNS-elemzések során kiderült, hogy az állat egy kutya és egy igazi pamparóka hibridje. A dogxim névre hallgató jószág az első dokumentált példány volt a két faj kereszteződésének eredményéből. A sajtóban úgy jelent meg, hogy létrejött az első róka-kutya hibrid, ám arra már felhívtuk a bevezetőben a figyelmet, hogy a pamparókák nevük ellenére nem rókák, nem a rókák nemzetségébe (Vulpini) tartoznak. 

Az igazi pamparóka egyedisége, hogy bár többnyire egyedül jár élelem után, a párzási időszakban monogám párokat alkotnak, így a kölykök nevelését is együttes erővel végzik. Hogy lásd, milyen könnyen alkalmazkodik a körülményekhez, bár elsősorban éjszakai életmódot folytat, vagyis alkonyatkor indul portyázni, ha úgy ítéli meg, hogy a megszerezhető zsákmány más életformát folytat, akár nappal is a nyomába eredhet. Ezen különleges képességének köszönhető valószínűleg, hogy nagy területen, nagy számban elterjedt. Az állomány számára még az sincs jelentős hatással, hogy a gazdák kilövik azokat a példányokat, melyek a haszonállatokra fenik a fogukat.

5.) A dél-amerikai róka: a vegetáriánus

A genetikai vizsgálatok alapján a dél-amerikai róka legközelebbi rokona a Darwin-pamparóka, mai elterjedési területein, vagyis Peru és Ecuador csendes-óceáni partvidékein találtak a késő pleisztocén korból (2,58 – 0,0117 millió évvel ezelőtt) származó fosszíliákat is. Bár sajnos sokat nem tudunk a viselkedéséről vagy az életmódjáról, azt az érdekességet érdemes kiemelni, hogy élőhelyének köszönhetően feltehetően hosszabb ideig is nagyon jól elvan víz nélkül, amennyiben élelméből megszerzi a szükséges folyadékmennyiséget. Nagyon jól alkalmazkodik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mindenevő létére képes vegetáriánus diétán is túlélni, ha a helyzet megkívánja.

Jelenleg mérsékelten fenyegetett státuszban van (feltehetően körülbelül 5000 példányra tehető az állomány), azonban félő, hogy mit hoz számára a jövő. Mivel előfordul, hogy portyája során haszonállatok is áldozatául esnek, így a gazdák pusztítják. Ám életterének csökkenése sem elhanyagolható tényező. A perui sámánok az ülő helyzetben kitömött rókát mágikus szertartások kellékeként használták, valamint a zsírját is felhasználják gyomorpanaszok kezelésére.

6.) A deres róka: az ízeltlábúak szerelmese

Testalkata ugyan hasonlít a többi pamparókáéra, feje kisebb, és arcorri része is rövidebb, valamint a tépőfogai kevésbé fejlettek, zápfogai azonban nagyobbak. Hogy mindezt miért fontos kiemelni? Mert ezek a tulajdonságok azok, melyek egyedi táplálkozási szokásaihoz mérten formálódtak ki. A deres róka ugyanis elsősorban ízeltlábúakat fogyaszt, leggyakrabban termeszeket, sáskákat, ganajtúróféléket. (A termeszeket nem ássa ki, a földről szedi össze őket.) Általában egyedül vadászik, de megfigyeltek már kisebb csapatba összeverődött állatokat is. Ahogy a Darwin-pamparóka, ő sem védi territóriumát, a szomszédos állatok területei átfedésben vannak.

Megdöbbentő, hogy elmondhatjuk róla, a deres róka jelenleg nincs komolyabb fenyegetésnek kitéve. Ugyan az élettere csökken, a tapasztalatok szerint nagyon jól érzi magát az esőerdők helyén létrehozott marhalegelőkön, ahol bőségesen zsákmányol ganajtúróféléket. Rendszeresen nem vadásznak rá, azonban gyakran gyanúsítják azzal, hogy háziasszonyokra támad, így előfordul, hogy kilőnek néhány példányt.