Ősi kövületek segítenek jobban megérteni, hogyan fejlődtek ki a farkasokból a kutyák

Az ősi kutyakövületek értékes információkkal szolgálnak az evolúciós folyamatról, megcáfolva néhány korábbi elméletet.

A tudósok ősi kutyakövületek vizsgálatával, DNS-elemzés, radiometrikus kormeghatározás és más fejlett mérési technikák segítségével próbálnak rájönni, pontosan honnan származnak a kutyák, és mikor váltak a legjobb barátainkká.

Sok titkot rejtenek az ősi kutyakövületek

A vizsgálatok során a kutatók különféle morfológiai jellemzőket – köztük a fogak méretét és elrendezését, az orr méretét és hosszát, valamint a koponya alakját – vesznek alapul, majd összehasonlítják a kövületekből kiolvasott adatokat a modern kutyák és farkasok paramétereivel.

Az ősi kutyakövületeket rövid orr, kisebb, zsúfolt fogsor, illetve széles szájpadlás és koponya jellemzi.

A tudósok egy fejlett, geometrikus morfometriának nevezett csontmérési technikát is alkalmaznak a koponya görbületeinek elemzésére, így az egyes minták könnyebben összehasonlíthatóak egymással. Ennek ellenére nincs egyszerű dolguk, mivel a csontok eredetének meghatározása komoly kihívást jelent.

Egyes jégkorszaki kövületekről úgy tartják, hogy farkas-kutya hidridektől, a házi kutyák legkorábbi őseitől származnak. Ezek már nem egészen voltak farkasok, de még nem voltak kutyák sem, inkább valahol a kettő között álltak. A legrégebbi lelet, egy nagyobb koponya az 1860-as években a belgiumi Goyet-barlangokból került elő.

A radiometrikus kormeghatározás szerint az ősi kövület közel 36 ezer éves.

Ennek a paleolit kutyának tartott állatnak a koponyája jobban hasonlít az őskori kutyákéra, mint a modern farkasokéra. Egy másik ősi koponyát 1975-ben a szibériai Altaj-hegység barlangjában találtak meg. Anatómiai elemzése alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a 33 ezer éves lelet egy kezdeti kutyától származik, amely még a fejlődés korai, átmeneti szakaszában járt.

A kutyákkal való kapcsolatunkról is mesélnek

Az ősi kutyakövületek elemzése érdekes információkat tárt fel az emberek és kutyák kapcsolatáról is. A legkorábbi igazolt kutyakövületre egy férfi és egy nő maradványaival együtt, 1914-ben bukkantak rá egy ősi sírban a németországi Oberkasselben. A kövület vizsgálata alapján a kutya körülbelül 7 hónapos lehetett, szopornyicában szenvedett, és az emberek próbálták ápolni, mielőtt elpusztult volna.

Ez a kövület egyben a legrégebbi megerősített bizonyíték a házi kutyák emberrel való eltemetésére.

Függetlenül attól, hogy egyedül, más kutyákkal vagy emberekkel temették el őket, a szokás olyan közelséget feltételez a kutyák és emberek között, ami túlmutat az állatok funkcionális célú tartásán. Magas szintű tiszteletet jelez, és azt sugallja, hogy már megindult a folyamat, amelynek keretében a kutya vadállatból háziállattá vált.

Három másik kutya csontjait az 1970-as években egy Koster nevű régészeti lelőhelyen, az Illinois folyó völgyében, sekély gödrökben tárták fel. Az utóbbi tényező arra utal, hogy szándékosan temették el őket. Mivel a csontokon nem találtak szerszámnyomokat (ami azt mutatná, hogy emberi kéz által vesztették életüket), feltételezhetően természetes okokból pusztultak el.

A későbbi radiokarbonos kormeghatározás kimutatta, hogy a kutyacsontok 10 ezer évesek.

Észak-Amerika legrégebbi kutyakövületét, egy 10 150 éves csonttöredéket, Alaszkában találták meg. A tudósok eredetileg úgy gondolták, hogy egy ősi medvétől származik, a DNS-elemzés azonban bebizonyította, hogy egy kutyáé volt. A további elemzések azt is feltárták, hogy az állat szoros rokonságban állt egy 23 ezer éves szibériai kutyaőssel.

Mindez azt a feltevést erősíti, hogy a jégkorszaki szibériai vadászok kutyákat háziasítottak, majd 4000 évvel korábban vándoroltak Észak-Amerikába, mint azt korábban gondoltuk – még azelőtt, hogy a gleccserek elolvadtak volna.

Sőt, kiderült az is, hogy az összes ősi amerikai kutya eredete egy közös ősre vezethető vissza, amely körülbelül 23 ezer évvel ezelőtt Szibériában élt. Az Észak-Amerikában élő ősi kutyák ugyanakkor néhány ezer év után eltűntek, ami valószínűleg annak volt köszönhető, hogy az európaiak saját fajtáikkal érkeztek Amerikába, amelyek gyorsan átvették a hatalmat a kontinensen.

Nem egyértelmű, honnan származnak

Különböző tanulmányok három fő földrajzi régiót – Ázsiát, a Közel-Keletet és Európát – jelölték meg a háziasított kutyák lehetséges származási helyeként. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a kutyákat több részletben, különböző földrajzi helyeken háziasították, míg mások szerint egyszeri esemény lehetett.

A tudomány máig nem azonosította pontosan, honnan származnak a kutyák, de minden új tanulmány egy lépéssel közelebb visz a rejtély megfejtéséhez.

A Belgiumban, Szibériában és Csehországban előkerült kövületek – melyek becslések szerint 33 és 36 ezer év közötti korúak lehetnek – azt jelzik, hogy az esemény több földrajzi helyen zajlott. Kettős leszármazást sugall néhány DNS-elemzésen alapuló tanulmány is. Idetartozik az a 2022-es tanulmány, amely az ősi farkas DNS-ét elemezve bizonyítékot talált arra, hogy két háziasítási esemény történhetett Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten.

Más kutatások, köztük két 2021-ben publikált tanulmány, a kutyák eredetét a 23 ezer évvel ezelőtti Szibériába vezette vissza, és a már a kihalt japán farkast azonosította a velük legközelebbi rokonságban álló alfajként. Ez arra utal, hogy a házi kutyák őse Kelet-Ázsiában élhetett.

A DNS-minták tovább árnyalják a képet

Bár a tudósok komoly haladást értek el a kutya evolúciójának vizsgálata során, a kutatások nagy része ellentmondásos. Még mindig nem tudjuk pontosan, hogy a farkasokból mikor váltak kutyák, ahogy nincs konszenzus abban sem, hogy a háziasított kutyák honnan származnak.

Bár a fosszilis bizonyítékok arra utalnak, hogy a kutyák háziasítása körülbelül 14 ezer évvel ezelőtt történt, a DNS-alapú kutatások gyakran sokkal korábbra teszik a farkasok és a kutyák szétválását.

A 2022-es, 72 ősi farkas genomját elemző DNS-vizsgálatok például arra jutottak, hogy a kutyák valószínűleg már 40 ezer évvel ezelőtt megjelentek, ami nagyjából megfelel az egyes korábbi tanulmányok által meghatározott időkereteknek. Ezek úgy becsülték, hogy a kutyák és a farkasok útjai 37–41 ezer évvel ezelőtt váltak el egymástól.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a kutyák 17–24 ezer évvel ezelőtt két populációra oszlottak: keletire (a kelet-ázsiai fajták ősei) és nyugatira (amelyből modern európai, dél-ázsiai, közép-ázsiai és afrikai fajták lettek). Ezen időkeretekből kiindulva a kutatók úgy becsülik, hogy a kutyák háziasítása valamikor 20–40 évvel ezelőtt történt.