A fekete orosz óriás – Milyen kutya az orosz fekete terrier?
2024. július 2 - Képek: Landi Éva
2024. július 2 - Képek: Landi Éva
Terrier-e valójában, és miért alakították ki ezt a hatalmas fekete kutyát a szovjetek? Miben különleges ez a fajta? Landi Éva feketeterrier-mestertenyésztővel és FCI-küllembíróval beszélgettünk.
L. É.: Nagyon régi kutyás vagyok már, és az én kutyás életem egy óriás schnauzerrel kezdődött még a 70-es évek végén. Valamikor a 80-as évek végén láttam először fekete terriereket egy budapesti kutyakiállításon. Egy párt; hatalmasak voltak, feketék és gyönyörűek. Annyira elbűvölt ez a fajta, hogy egy kisebb kutatás után a már említett, először hazánkba kerülő páros első almából 1990-ben egy szukát vettem meg. Ő lett a kennelalapító szukánk, akit Uralhegyi Alíznak hívtak. Az azóta eltel több mint 30 évben ezzel a fajtával foglalkoztam, amit soha nem bántam meg. Egykoron a külleme és az őrző-védő tulajdonságai miatt szerettem bele az orosz fekete terrierbe, mert akkoriban még szinte nem léteztek leírások velük kapcsolatban, sokáig nem is ismertük igazán a fajtát.
L. É.: Amióta ezzel a fajtával foglalkozom, csodálom az orosz fekete terriereket. Borzasztó intelligens és nagyon alkalmazkodó kutyák, akikkel egy hozzájuk értőnek nagyon könnyű együtt élni. Rendkívül toleránsak a családtagokkal, és jól tarthatók együtt más kutyákkal, illetve más állatokkal. Nem gondolná az ember egy ilyen termetű kutya esetében, de az oroszoknál a legtöbb fekete terriert lakásban tartják, sok esetben panelekben. Egyik specialitása a fajtának, hogy más szolgálatikutya-típusoktól eltérően, nagyon igénylik a szoros napi kontaktust a családdal, nehezen viselik az egyedüllétet.
A tőlem tanácsot kérőknek azt szoktam javasolni, hogyha valaki olyan életformát él, hogy sokat van távol otthonról, ne ezt a fajtát válassza. De ha esetleg mégis, akkor szerezzen be a fekete terrierje mellé még egy kutyát vagy egy más házi kedvencet. Az a legideálisabb, ha a másik kutya szintén fekete terrier, ugyanis vannak annyira intelligensek, hogy megismerik a saját fajtájukat.
Kertben is kiválóan tarthatók, azonban a nagy forróságtól kímélni kell őket. A tél az igazi lételemük, akkor érzik a legjobban magukat. Egy valóban különleges tulajdonságuk, hogy általában annyira erős a kötelék egy fekete terrier és a gazdája között, hogy a kutyafuttatón is inkább a gazdájára koncentrál, mint a többi kutyára: a gazdának akar teljesíteni, és neki dolgozni.
Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.
Ha a fajta múltjáról beszélünk, a fekete terrier egy nagyon fiatal fajta. Gyakorlatilag az 1940-es évek elejétől, közepéről alakították ki az egykori Szovjetunióban a hadsereg igényeinek megfelelően. A parancs úgy szólt egykoron, hogy különböző őrző-védő fajták felhasználásával tenyésszenek ki olyan kutyákat, akik nagyon alkalmazkodók, az időjárással szemben ellenállók, a takarmányozásban igénytelenek. Emellett vadak, erősek és megbízhatóak, és önállóan is képesek a hatékony munkavégzésre. Tehát ez a kutya munkakutyának született.
A Roy nevű óriás schnauzer, aki ősapja az összes fekete terriernek, 1947-ben született meg, és természetesen mind a mai napig látszik a schnauzer hatás, hiszen ezek a kutyák tőlük örökölték a szép fekete bundájukat, a temperamentumukat és az erős őrző-védő ösztönüket. Ezzel a Roy nevű kannal először airedale terriereket fedeztettek, majd második vonalon rottweilereket, míg a harmadik csoportban moszkvai vízikutyákkal pároztatták az utódokat. Ez egy átmeneti kutyatípus volt, ami nem maradt fenn napjainkig. Az orosz fekete terriereket 1984-től ismeri el az FCI önálló fajtaként. Az első időszakban ezeket a kutyákat kizárólag természetre és munkaképességre szelektálták, a külső nem volt igazán fontos.
Küllemileg alig néhány elvárás volt csak, nevezetesen az, hogy fekete legyen rövid farokkal, hogy ne keltsen zajt a járőrözéskor, lehetőség szerint takarja szőr az arcát és a szemeit, hogy ne villogjon a sötétben a szeme és a fogai. Természetben viszont nagyon sokat vártak el ezektől a kutyáktól, és az első generációk nagyon vadak voltak, nagyon erős felépítésűek, rendkívüli vázzal és izomzattal, nagy támadókedvvel, talán nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy agresszivitással. Azokban az időkben a katonai felhasználású kutyáktól ezt várták el. Ez a kutya a leírások szerint maximálisan beváltotta az elvárásokat, részben azért, mert az összes felhasznált fajtából szerencsés módon a pozitív tulajdonságokat tudták ötvözni, és szerintem a mai napig jobban teljesítenek, mint bármelyik ősfajtája. Ha egy fekete terrier vízbe megy, és ott bármit csinál, a bőrénél száraz marad, hála a speciális szőrszerkezetének. Ez egyébként azért volt elvárás, mert vízi munkát is végeztek velük.
Magyarországra az 1980-as évek közepén érkeztek az első kutyák, a fajtahonosító pedig dr. Gömze László volt. Ő akkoriban Moszkvában tanult és dolgozott, így hatalmas szerencsével közvetlenül a Krasznaja Zvezda állami tenyészetből sikerült kutyákat hazánkba hoznia, ami egy biztosíték volt arra, hogy számos hazai vonal egyenes ági leszármazottja az eredeti kutyáknak.
A beszélgetést rövidesen folytatjuk. Ha addig is szeretnél jobban elmerülni az orosz fekete terrier történelmében, ide kattintva éred el fajtaleírásunkat.
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek