hirdetés

„Az állatok boldogságát látni felbecsülhetetlen jutalom” – az önkéntes munka minden résztvevőnek ad

Az Én Kutyám

2024. október 19 - Képek: MARS

Az állatok világnapja alkalmából Georgina Bennettet, a Mars Central Europe ügyvezető igazgatóját, valamint Tóth Rékát, a vállalat munkatársát kérdeztük az önkéntes munka előnyeiről, az önkéntességben szerzett tapasztalatokról.

hirdetés

A MARS évek óta kiemelt feladatának tekinti az önkéntes munkát. Milyen szervezeteket támogatnak ekképp?

G. B.: A Marsnál úgy gondoljuk, hogy a kiskedvencek jobb hellyé teszik a világot. Ez adta az inspirációt egyik legnagyobb célkitűzésünkhöz: hogy egy jobb világot teremtsünk a számukra. Ezen elhivatottságunkból fakadóan elkötelezettek vagyunk az állatmenhelyek segítése, az örökbefogadás és a felelős állattartás népszerűsítése mellett. A menhelyeknek főként állateledel-adományokkal, illetve önkéntes munka útján nyújtunk segítséget. Örömünkre szolgál, hogy idén az állatok világnapja alkalmából 172 ezer adag állateledellel segítettük a hazai menhelyeket. Emellett büszkék vagyunk rá, hogy már több mint 20 éve támogatjuk a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetséget.

Idén 172 ezer adag állateledellel segítették a hazai menhelyeket / Fotó: MARS

Mióta vesznek részt aktívan a dolgozók a menhely(ek) életében önkéntesként, és miként segítik az ottani dolgozókat, illetve állatokat?

G. B.: Mars Önkéntes Program keretében munkatársaink évente akár 16 órát szentelhetnek fizetett munkaidejükből egy számukra fontos ügynek, ami lehet saját vagy központi kezdeményezés. Az állatok világnapja alkalmából szervezett programunkon munkatársaink országszerte 4 állatmenhelynél segédkezhettek a különféle munkálatokban, részt vehettek az ott élő állatok gondozásában. A program évek óta nagy népszerűségnek örvend, a visszajelzések alapján munkatársaink különösen elkötelezettek abban, hogy ily módon támogassák az otthontalan kisállatokat. Erre pedig rendkívül büszkék vagyunk, hiszen csak együtt tudjuk jobbá tenni a holnapunkat.

Az önkéntes munka erősíti a csapatszellemet is / Fotó: MARS

Miben látja az önkéntes munkavégzés legnagyobb pozitívumát mind a dolgozói, mind a támogatott szervezet részéről?

G. B.: A menhelyek fáradhatatlanul dolgoznak a kóbor kisállatok megsegítésén, munkájukat pedig bárki támogathatja. Önkéntesként időnkkel és energiánkkal is segíthetjük a menhelyek munkáját, amelynek során részt vehetünk az állatok mindennapi ellátásában, sétáltatásában és szocializációjában. Ez boldogabbá teszi a mindennapjaikat, ráadásul könnyebben megtalálhatjuk a hozzánk illő négylábút is, ha az örökbefogadást fontolgatnánk. Emellett az önkéntesek jelenléte jelentős segítséget nyújt a támogatott szervezet számára, gyakran olyan tevékenységekben segíthetnek, amelyekre a szervezetnek nem lenne elég kapacitása.

A menhelyen élő állatok örülnek a látogatóknak / Fotó: MARS

Az önkéntes munka nem csak a segítettnek, a segítőnek is ad

„Az állatmenhelyeken végzett önkéntes munka nemcsak jelentős segítséget nyújt a menhelyeknek, hanem örömet is szerez számunkra. Kiváltság, hogy kollégáimmal együtt hozzájárulhatok az állatok jobb életéhez az évek óta szervezett vállalati önkéntes napokon, legyen szó kutyasétáltatásról vagy a menhelyek fejlesztéséről. Munkánk eredményét és az állatok boldogságát látni felbecsülhetetlen jutalom. Az önkéntesség nemcsak a segítségnyújtásban fontos, hanem a csapatszellem és az együttműködés erősítésében is” – fogalmazott Tóth Réka, a vállalat munkatársa.

Az önkéntesség a segítőknek is pozitív élmény / Fotó: MARS

Kollégánk is elkötelezett segítő, aki szintén több éve végez önkéntes munkát. Szívet melengető, de sokszor szívfájdító tapasztalatairól itt mesélt.

A cikket az Az Én Kutyám szerkesztősége készítette az MARS megbízásából. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashatsz részletesebben.

adomány állatok világnapja interjú önkéntesség

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!