Középkori erőgépek – Ilyen volt az Old English Bulldog

Napjainkban igen gyakran esik szó a bull típusú kutyákról, amelyek gyakran dominálják a kutyás híreket és a közösségi média postokat, kommenteket. E hírek egy része elítélő, gyakran a betiltásukat követeli, ugyanakkor egyre szélesebb és folyamatosan nő az ilyen típusú kutyákat kedvelők tábora is.

Pitbull terrier, amstaff, francia bulldog, amerikai bulldog és sokan mások: honnan származnak ezek a kutyafajták és miért nevezik őket éppen bull típusú kutyának? Ki is volt a mai bull típusú kutyák közös őse, az Old English Bulldog?

Kutya volt, fajta nem létezett

Ha korunkban valaki egy kutyafajta, vagy típus múltjára kíváncsi, gyakran elköveti azt a hibát, hogy egy korábbi állapot leírása során fajtákról beszél és értekezik. A kutyafajták küllem alapú kialakulása/kialakítása tipikusan kora 20. századi jelenség volt, a korábbi évszázadokban ilyen nem létezett. Léteztek azonban régiónként eltérő küllemű, elsősorban munkára szelektált és használt típusok, amelyek értékét elsősorban a használhatóságuk határozta meg. A küllemük sokadrendű szempont volt az adott korban. Mivel a közép és újkorban a nagyobb földrajzi tereket átívelő utazások igen ritkák voltak az akkor élő emberek életében, a kutyák sem jutottak messzire. Tipikusan egy-egy földrajzi régión belül szaporodtak egymással, így a küllemük is sokban hasonlított egymásra. Ráadásul a legjobb munkaképességű kutyák tenyésztői körében is létezett egyfajta, az eredményességre koncentráló vonaltenyésztés is. Az így kialakuló típusok váltak a 1800-as évek utolsó, és az 1900-as évek első évtizedeiben kialakított nemzeti kutyafajták alapjává.

Minden Angliában kezdődött

A mai bull típusú kutyák közös ősének, a középkori angol bulldognak (Old English Bulldog vagy Olde English Buldogge) a kialakulásáról is rendkívül keveset tudunk napjainkban. Ami valószínűnek tűnik: a kora középkori, nagy termetű masztiffok leszármazottai lehettek. Ezek az évszázadok során egyre könnyebbé váltak az ősöktől, hiszen alkalmazkodtak az új feladatokhoz. Míg a korábbi masztiff típusú kutyákat elsősorban nagyvad és ragadozó vadászatra, részben pedig harci körülmények között használták, az utódot, a középkori angol bulldogot „hétköznapi” munkakutyaként, akik a kor legkeményebb tevékenységeiben vettek részt. Marhákat tereltek és fogtak le a vágóhidakon, őrizték a gazda területét, tulajdonát és nem mellesleg a nép „szórakoztatását” is ellátták a hétvégi bika-, és medveheccelések és kutyaviadalok során. Ugyan a küllem akkoriban nem számított, de az elvégzendő munkák jelentős részben meghatározták e kutyák fizikai jellemzőit és jellemét is. Erős és masszív felépítésre volt szükség, robosztus fejre és állkapocsra, kitartásra és makacsságra.

A teljes középkor és az újkor során tehát ezeket a kutyákat még nem kidolgozott tenyésztési elvek és küllem alapján tenyésztették. A használhatóságuk és életrevalóságuk volt az egyedüli szempont. Anglia története szinte minden fejezetének szemtanúi és résztvevői voltak ezek az egészen kiváló munkakutyák, akik hosszú évszázadok kemény szelekciója során szerezték meg azokat a kiemelkedő képességeket, amelyekre szükség volt a munka során. E képességek teljességét a ma embere talán nem is képes megérteni. Nehéz valakinek mai fejjel elképzelnie milyen is volt az élet a középkori Angliában. „Munkaköri leírásuknak” megfelelően ezeknek a kutyáknak gondolkodás nélkül kellett bevetniük magukat egy megvadult bika megfékezésére, de habozás és külön utasítás nélkül kellett támadásba lendülniük abban az esetben is, ha a terelt marhacsordát rablók, vagy farkasok támadták meg. Ha pedig a „gazda” úgy kívánta, a piaci arénában is helyt kellett állniuk. Más kutyákkal, de időnként medvékkel szemben is.

Állás nélkül, konkurenciával

Párhuzamosan az ipari forradalom felgyorsulásával, de különösen az 1800-as évek elejétől megváltozott az élet és megváltoztak a körülmények is Angliában. A marhákat már nem csordákban terelték a vágóhidakra, hanem vonattal szállították őket. A bika- és állathecceléseket törvény tiltotta meg 1935-ben, ami mai szemmel nézve meglepő módon nem terjedt ki a kutya-kutya elleni küzdelmekre. A középkori angol bulldogok hagyományos szerepe egyre szűkült és visszaszorult a hétköznapokból.

Az utolsó csapást a felgyorsult urbanizáció és éppen a kutyaviadalok angliai népszerűségének növekedése mérte rájuk. Az egyre növekvő népességű városokban ugyanis az ott élő elszegényedett tömegek számára a nagy testű bulldogok tartása már nem volt „gazdaságos”. Egyre inkább divatba jöttek a kis termetű terrierek. A kutyaarénák tulajdonosai pedig a „hatékonyság” növelése miatt a legeredményesebb bulldogokat kis testű, agresszív terrierekkel keresztezték. Ezek mivel gyorsabbak, kitartóbbak és fordulékonyabbak voltak, az arénákból is kiszorították a középkori angol bulldogokat. E folyamatok következtében az 1870-80-as évek végére ez a régi és nagymúltú munkakutya típus végleg eltűnt és megszűnt létezni.

Az utódok, a bull típusú kutyák

Az a fantasztikus örökség, ami felhalmozódott a középkori angol bulldogok több évszázados története során, természetesen nem múlt el nyomtalanul. Napjainkban az angolszász nyelvhasználatban azokat a fajtákat nevezik bull típusú kutyáknak, akik felmenői között megtalálhatóak voltak a középkori angol bulldogok és részben még napjainkban is hordozzák azok tulajdonságait. Talán a legismertebbek ezek közül a bull and terrier származékok (pitbull, amerikai staffordshire terrier, bull terrier, stb.), a masztiff származékok (bullmasztiff, stb.), a német boxer és a mára már szinte munkaképtelenné vált társasági vonal (angol és francia bulldog, boston terrier). Habár direkt kísérletek is történtek a kutyás világban az Old English Bulldog reprodukciójára, ezek egyetlen esetben sem jártak sikerrel.