Ezt a kihalt kutyafajtát konyhai gépként használták régen

A nyársforgató kutyák utolsó képviselőjének kitömött egyede, a walesi Abergavennyben, egy ősi normann vadászkastélyban szemléli a történéseket a kézzel készült favitrinéből.

Ez az eb, fajtájának utolsó példánya, aki életében igen különleges és egyedi feladatott látott el. A 16. századi Nagy-Britanniában minden nagy konyha elengedhetetlen felszerelése volt a forgónyárs. Ennek az eszköznek a működtetéséhez egy külön kutyafajtát tenyésztettek ki. Az ebeknek a sütés ideje alatt egy kerékben kellett futniuk, hogy a fogás a segítségükkel egyenletesen süljön át. Így élt egy átlagos nyársforgató kutya!

Az utolsó nyársforgató kutya: 

A nyársforgató kutya kiképzése

„Konyhakutyának (kitchen dog), főzőkutyának (cooking dog) vagy vernepator curnek is nevezték ezeket a négylábúakat. Legelőször 1576-ban említik őket az első kutyákról szóló könyvben.” – magyarázza Caira Farrell, a londoni Kennel Club könyvtár- és gyűjteménymenedzsere. Ezeket a kistestű kutyákat kifejezetten erre a feladatra tenyésztették ki. Egy fa kerékben kellett futniuk, amely a nyársat forgatta, így pedig egyenletesen sülhetett meg a hús. Latin nevük, a vernepator cur annyit tesz, mint az „a kutya, aki forgatja a kereket”.

A 16. században a húsokat leginkább nyílt lángon sütötték, ami állandó odafigyelést igényelt a személyzettől. Ezt akkoriban rendszerint konyha legalacsonyabb rangú személyzete felügyelte, valószínűleg egy fiatal fiú, aki egy bála nedves széna mögött állt, hogy védje magát a hőtől. Őket váltották a kutyák, amiket a kandalló, vagyis a nyílt tűz melletti falra felszerelt fakerékbe tettek. A kereket egy lánchoz erősítették, ami a nyárshoz csatlakozott; az eb úgy futott a kerékben, mint egy hörcsög a kerekében, így pedig a nyárs forgásnak indult.

Ezeket a négylábúakat inkább tekintették konyhai eszközöknek és gépeknek, mint állatoknak, de arra azért vigyáztak, hogy elég messze legyenek a kemencétől, hogy ne melegedjenek túl munka közben. A kiképzésük ideje alatt gyakran raktak a kerékbe forró széndarabokat is, hogy ezzel is gyorsabb futásra ösztönözzék őket.

A farkukat is csonkolták egy különös okból

Ezeknek a kistestű kutyáknak a leírása és egyes illusztrációk arra engednek következtetni, hogy nem voltak a legelegánsabb kiállású ebek: görbe mellső lábaik voltak, nehéz, nagy fejük, lógó fülük. Színük változatos volt: szürke, fehér, fekete és barna árnyalatban is előfordultak. A teherbírásuk hatalmas volt, órákon keresztül tudtak megállás nélkül futni.

Olyan remekül teljesítették a feladatuk, hogy idővel önálló fajtává fejlődtek. Még Shakespeare is megemlíti őket a Tévedések vígjátékában: „curtailed dog fit only to run in a wheel”. (Szabadfordításban valahogy így hangzik: egy rövidfarkú kutya, ami csak arra volt alkalmas, hogy a kerékben fusson.) A farkukat sok esetben azért csonkolták, mert akkoriban ezzel a módszerrel tettek különbséget a nemesség és a közemberek kutyái között.

Kapcsolódhatnak a corgihoz

Egyes források arra utalnak, hogy ezek a nyársforgató kutyák néhány helyen Amerikában is megtalálhatók voltak. A Pennsylvania Gazette-ben például olvasható volt egy hirdetés, melyben nyársforgató kutyákat és kereket is árultak. A philadelphiai Statehouse Inn konyhájában is működött kutyák által hajtott forgónyárs. A fogadó híres hely volt, ahol rengeteg politikus evett és ivott együtt. A tulajdonosa is hirdetett eladó nyársforgató kutyákat, ami arra enged következtetni, hogy tenyésztette is őket.

Az 1850-es években az SPCA szólalt fel először a nyársforgató kutyák jogaiért és kiemelte, hogy megdöbbentő, mennyire rosszul bánnak ezekkel az állatokkal. Ezek a sokat szenvedett kis ebek se nem voltak kedvesek, se nem voltak szépek, így senki sem akarta őket kedvencként tartani, miután a gépesítésnek köszönhetően már nem volt rájuk szükség, így kihaltak. A szakértők szerint talán ma a corgihoz állhat a legközelebb ez a letűnt fajta.